FACEBOOK

U18 - Bronzérem a Komen Kupán

U18 - Bronzérem a Komen Kupán
hozzászólás, 2018.08.05.

Drámai meccsen, Horvátország legyőzésével harmadik lett a magyar ifjúsági válogatott a belgrádi Komen Kupán. Horváth János úgy gondolja, a társaság vasárnap csapattá érett, viszont az egy hét múlva kezdődő szombathelyi vb magyar játékosait - úgy tűnik -, nem a szövetségi edző, hanem az orvos jelöli ki...

Diapolo


HORVÁTH JÁNOS szövetségi edző a vlv-nek:

- Maximálisan elérte célját ez a torna. Az első két mérkőzésünkön nagyon jól játszottunk, de utána elveszítettük az első számú centerünket, ami zavart okozott...

- Hogyan veszítettétek el őt?

- Fekete Gergő középfülgyulladást kapott és nem mertem kockáztatni a játékát. Egyébként azt is tudni kell, hogy Schmölcz Norman lázasan fekszik otthon, ő ezért nem volt velünk. Vagyis tartalékosak voltunk, mindkét játékos nagyon-nagyon fontos fogaskereke a gépezetünknek. Nélkülük nehezebb volt.

Azt hittük, hogy az amerikai csapat gyengébb, de azután, hogy minket legyőzött, Montenegrót is biztosan megverte. Ennek ellenére meg kell állapítani, hogy nagyon buta hibákat követtünk el az amerikaiak ellen, lerohantak minket, amire nem tudtunk kellőképpen reagálni, jogosan kaptunk ki. 

A németeket magabiztosan vertük és utólag azt kell mondani, annak a sikernek is értéke van, hiszen később Szerbia első csapatával 8:8-at játszottak, ami mutatja, hogy mennyire kiegyenlített a mezőny.

​Fekete Gergő centerjátéka nagyon hiányzott az elődöntőben, ahol a "beugrásos" védekezést alkalmazó spanyolok voltak az ellenfeleink. Az utolsó negyed előtt egy perccel még 8:6-ra vezettünk, onnan fordítottak 10:8-ra, kicsit elfogytunk a végére...

Ami ma a harmadik helyért vívott meccsen történt, az számomra fantasztikus, katartikus élmény volt. Remélem, hogy ez volt az a mérkőzés, amelyen a csapatom igazán csapattá érett. Rendkívül nagy problémákkal küszködtünk végig, az első negyed negyedik percében a most már első számú centerünket, Fodor Olivért kiütötték, állkapocstörés gyanújával kellett őt kihúzni a vízből - az eset egyébként megtorlatlan maradt. Két perc múlva az első számú bekkünket végleg, cserével kiállították, majd három percre rá Konarik Ákos kéztörésgyanúval jött ki a vízből, nem is tudta folytatni a játékot. Két cserével (egy bekkel és egy centerrel) maradtunk.

Hihetetlenül nagyot küzdött a csapatom, végtelenül büszke vagyok rájuk! Ezt a horvát válogatottat gyakorlatilag simán győztük le. Persze, a végére nagyon elfáradtunk, kozmetikázni tudták az eredményt, de előtte már 8:4-re is vezettünk. Ez a meccs azért volt nagyon fontos, mert így a világbajnokság előtt győzelemmel búcsúztunk a nemzetközi mezőnytől.

- Hogyan tovább most? Mik lesznek a torna "egészségügyi következményei" és mikor hirdetsz vb-csapatot?

- Egyelőre nem tudom, mekkora áldozatokkal járt ez a bronzérem, hétfőn már talán okosabb leszek. Most ülünk fel a buszra, hajnalra érkezünk haza. Szerettem volna az itteni utolsó meccset követően kihirdetni a szombathelyi névsort, de most úgy tűnik, nem én fogom kijelölni a csapatot, hanem az orvos... :-(


Komen Kupa, Belgrád

A-csoport: Németország, Montenegró, Szerbia, Magyarország, USA
B-csoport: Ausztrália, Horvátország, Olaszország, Szerbia 2, Spanyolország

1. nap, augusztus 2., csütörtök

Szerbia I.-USA  8:6 (2:1, 2:1, 2:0, 2:4)
Ausztrália-Szerbia II. 5:13 (2:2, 1:3, 1:4, 1:4) 

Montenegró-Magyarország  6:8 (2;1, 1:3, 0:2, 3:2)
Magyarország: Grieszbacher, Baksa B. 1, Bóbis B. 2, Szieben, Vékony, Fekete G. Fodor 2, Konarik, Dala D. 2, Csorba, Szeghalmi, Ekler 1.

Olaszország-Spanyolország 7:16 (3:4, 0:4, 3:2, 1:6)

2. nap, augusztus 3., péntek

Montenegró-Németország 7:5 (2:1, 1:3, 2:1, 2:0)
Spanyolország-Horvátország 10:9 (1:3, 3:3, 2:1, 4:2)

Szerbia I.-Magyarország 12:12 (1:3, 4:4, 3:4, 4:1) 
Szerbia I. :
Bulajics, Brankovics 3, Sztanojevics 1, P. Mitrovics, Milojevics 1, ilics, Vasics 1, A. Mitrovics 1, Banovics 1, Sulc 1, Marics, Radovics 3, Misovics.
Magyarország: Grieszbacher, Csorba, Konarik 1, Bóbis B. 3, Szieben 1, Dala 1, Vékony, Fekete G., Arany 1, Baksa B. 3, Szeghalmi 2, Ekler, Korom (kapus).
Emberelőny: 13, ill. 11

Olaszország-Szerbia II. 8:8 (2:3, 3:0, 2:1, 1:4) 

Németország-Magyarország 4:9 (1:4, 2:3, 0:2, 1:0)
Magyarország: Korom, Szeghalmi 1, Ekler 2, Arany, Csorba, Szieben, Bihácsi, Vékony 1, Konarik 1, Fodor 1, Dala D., Baksa B. 3.

Olaszország-Horvátország 8:13 (2:3, 3:2, 1:4, 2:4)
USA-Montenegró 9:12 (1:2, 1:3, 3:4, 4:3)
Ausztrália-Spanyolország 7:13 (2:2, 2:4, 2:3, 1:4)

3. nap, augusztus 4., szombat

Németország-USA 8:8 (2:3, 1:1, 1:2, 4:2)
Horvátország-Ausztrália 9:5 (2:1, 1:2, 4:1, 2:1)
Szerbia-Montenegró 13:6 (1:1, 2:1, 5:1, 5:3)
Szerbia II.-Spanyolország  5:15 (3:4, 1:3, 1:3, 0:5)
Szerbia I.-Németország 8:8  (2:5, 2:1, 2:1, 2:1) 
Olaszország-Ausztrália 11:8 (3:2, 4:1, 1:2, 3:3)

USA-Magyarország 10:7 (4:2, 4:2, 2:1, 0:2)
Magyarország: Grieszbacher, Ekler 1, Szieben, Bóbis B. 2, Aranyi 1, Konarik, Fodor O., Csorba 1, Baksa B., Szeghalmi, Bihácsi, Dala D. 2, Korom (kapus)

Szerbia II.-Horvátország 9:17 (2:4, 3:4, 3:5, 1:4)

4. nap, augusztus 5., vasárnap

Németország-Ausztrália 11:6 (5:1, 1:3, 3:1, 2:1)
USA-Szerbia II.  8:4 (1:0, 2:1, 2:2, 3:1) 
Montenegró-Olaszország 8:5 (2:1, 1:1, 4:1, 1:2)

Magyarország-Spanyolország 8:10 (2:3, 4:3, 2:1, 0:3)
Magyarország: Grieszbacher, Szieben, Baksa B. 1, Vékony, Fodor, Bóbis B. 3, Konarik, Szeghalmi, Aranyi, Dala D., Ekler 3, Csorba 1

Szerbia I.-Horvátország 13:10 (3:3,5:1,3:4,2:2) 
Szerbia II.-Olaszország 13:14 (1:5, 5:2, 2:3, 1:2 - 4:5) - ötméteresekkel (a 7. helyért)
USA-Montenegró 10:8 (1:3, 2:2, 2:1, 5:2) (az 5. helyért)

Magyarország-Horvátország 8:6 (2:2, 1:0, 4:2, 1:2) (a 3. helyért)
Magyarország: Grieszbacher, Dala D. 1, Csorba, Szeghalmi, Baksa B. 1, Konarik, Aranyi 1, Fodor O., Bóbis B., Ekler 3, Szieben 1, Vékony


Döntő:

Szerbia I.-Spanyolország 9:7 (1:2, 3:1, 3:0, 2:4)

A Komen Kupán részt vevő magyar keret:

Grieszbacher Márk, Korom Dániel - kapusok,
Aranyi Máté, Baksa Benedek, Bihácsi Bence, Bóbis Botond, Csorba Tamás, Dala Döme, Ekler Bendegúz, Fekete Gergő, Fodor Olivér, Konarik Ákos, Szeghalmi Zsombor, Szieben László, Vékony Ákos - mezőnyjátékosok.