FACEBOOK

Mi van az orvosi táskában? - Bemutatjuk dr. Szigeti Istvánt, az új csapatorvost

Mi van az orvosi táskában? - Bemutatjuk dr. Szigeti Istvánt, az új csapatorvost
hozzászólás, 2018.07.24.

Ha másból nem, Pohl Zoli furcsa sérülésekor sokaknak feltűnhetett, hogy a korábbi évek csapatorvosa, dr. Gábor Antal helyén új stábtag van a válogatott mellett. vlv-interjú dr. Szigeti István csapatorvossal.

Diapolo


A váltás, az átmenet folyamatos, előre eltervezett volt. A tavaly kezdett Világliga-selejtezőket párhuzamosan vitte végig Tóni bácsi és Szigeti doktor, a külföldi meccsekre már akkor mindig utóbbi utazott a csapattal, a hazai teendőket pedig megosztották egymás között. És bár az új orvos immár hivatalosan is "átvette a csapatot", Märcz Tamás a vlv-nek elmondta, hogy Gábor Antal továbbra is segíti, támogatja a válogatottat, nem búcsúznak tehát tőle sem.

Dr. SZIGETI ISTVÁN a vlv-nek:

- Mióta van közöd a vízilabdához?

- Tulajdonképpen gyerekkorom óta, mert én még az általános iskola és a gimnázium időszakában aktívan vízilabdáztam, az OSC csapatában.

- Az még "a nagy OSC" volt?

- A nagy OSC, igen és én a serdülő és ifjúsági csapatban játszottam. Tulajdonképpen a vízilabdának köszönhetem, hogy az orvosegyetemre kerültem, persze csak részben, mégpedig abban az értelemben, hogy bekerültem ebbe a közegbe. Az általad említett "nagy OSC" szinte csupa orvosból állt...

- Néhány nevet kérnék!

- Szívós, Bodnár András, Sudárék, Vindischék...


- És az irántuk való tisztelet, a klub légköre vitt orvosi pályára?

- Így van. Jól mutatja ezt az a tény is, hogy abból a serdülő és ificsapatból, ahol én játszottam, jó néhányan most is aktívan az orvosi pályán vagyunk.

- Mikor hagytad abba?

- Az egyetemre már úgy mentem, hogy abbahagytam a vízilabdát, tehát akkor, amikor az ifi korcsoportot elhagytam, felnőttben már nem játszottam.

- Hogyhogy megmaradt a szereted? Nagyon sok olyan ember van, aki gyerekkorában, kamaszkorában pólózott, de aztán megszűnt a kapcsolat. Nálad megmaradt.

- Megmaradt valóban és itt elsősorban arról a kórházi (munkahelyi) légkörről kell beszélni, ami az Uzsokira jellemző. Tóni bácsi, aki hosszú időn át vitte a vízilabdát, 2008-ban megkérdezett: "Puci, nem volna kedved csinálni az utánpótlást, az Universiadét?" Azt válaszoltam, hogy nagyon szívesen, s a kapcsolat ettől kezdve lett ismét szoros a sportág és köztem úgy, hogy immár orvosként voltam ott a medenceparton. Tehát lényegében a 2009-es belgrádi Universiadával kezdődött.



- Azóta viszed az utánpótlás csapatokat.

- Igen. Volt úgy, hogy egyedül, volt úgy, hogy megosztva, de az elmúlt hét-nyolc évben egyedül csináltam a férfi utánpótláscsapatot.

- Ott vagy a korábbi ifiválogatottak és junior válogatottak csapatfotóin, olyan srácok mellett, akik most már a nagy válogatottban bontogatják a szárnyaikat. Ez milyen érzés?

- Nagyon jó. Egyrészt van közös múltunk, másrészt ismerem a fiúkat, tisztában vagyok az egészségügyi állapotukat, ami nagy előny, de talán még fontosabb, hogy ismerem a lelküket is, a habitusukat is. Emlékszem Manhercz Krisztián első (korosztályos) válogatott szereplésére, ott voltam azon az ausztráliai világbajnokságon 2011-ben. Ő akkor jóval a saját koránál idősebbek között játszott. De mondhatom Erdélyi Balázst, Bátori Bencét, szinte mindenkit, talán csak Nagy Viktorral nem találkoztam korábban.

- Gondolom, nagyon sokat számítanak a hosszabb közös együttlétek, a nagyobb túrák, világversenyek. 

- Igen, ilyenkor végig együtt vagyunk, együtt mozgunk, együtt sírunk, együtt nevetünk, dolgozunk, pihenünk. Ez valóban más lélektani állapot és összehozza az érintetteket.


A tavalyi belgrádi U20-as vb-n szerepelt magyar válogatott csapatkápén (legfelül, középen, Nagy Ádám mellett)

- Sokat változott a vízilabda légköre azóta, hogy te játszottál ifiként?

- Igen, mert akkor én egy amatőr csapatban játszottam, de ez ma már abszolút sport, azt gondolom, hogy a válogatottak számára is más jellegű ez a korszak, mint a korábbi volt.

- Térjünk át a szakmai pályafutásodra, az hogyan alakult?

- 1984-ben végeztem el az egyetemet, utána a János kórházban kezdtem, egy ortopéd-traumatológiai osztályon, ahol nem dolgoztam nagyon sokáig, ’84 őszétől ’86 év végéig, és akkor az Uzsoki utcai kórházban történt egy osztályvezető-váltás, és én követtem a János-kórházi főnökömet az Uzsokiba. Azóta, 1987-től ott dolgozom.

- Mit csinál egy ortopéd-traumatológus?

- Ortopédiát és traumatológiát. :-) Mozgásszervi sebészetet, az akut és a krónikus, tehát az idült betegek operálását. Van gyógyító ellátásunk is, de a fő profilunk a sebészeti ellátás.

- Dr. Hangody László is ott van?

- Igen, ő az osztályvezető.

- Hát ő egy márkanév az egész sportvilágban, de főleg a vízilabdázók között, ezt még én is tudom. Nála műtteti magát mindenki…

- Igen. Ehhez a területhez hozzá tartozik a sportsebészet is. Az egyik szakterületünk az arthroscopia, a minimál invazív sebészet, így kapcsolódunk a sportsebészethez, mert ez annak egyik fő beavatkozási módszere. Amellett, hogy nem kis számban végzünk protetikai műtéteket is (csípő, térd és vállizületi protézis-beültetéseket).


Az Európa Kupa rijekai szuperdőntőjén

- Mennyire hálás dolog orvosként sportolókkal foglalkozni? Gondolom ők egy kicsit háklisak, nem ilyen "normális beteg kinézetűek".

- Tisztelet a kivételnek, de nem… Találkoztam háklis sportolóval, hisztis sportolóval is, de azt gondolom, hogy ha az ember megtalálja velük a normális hangnemet, kapcsolatot és azért ez jól körülhatárolt formát jelent, akkor ez a probléma kezelhető.

- Milyen betegek a sportolók?

- Természetesen más a motivációja egy sportolónak, ő egyrészt lehetőleg azonnal akarja a teljes gyógyulást, de ha ez "valamiért nem megy", akkor mindent megtesz, hogy a folyamat a lehető leggyorsabban menjen végbe, ha műtétre van szükség, akkor ugyanez érvényes a beavatkozást követő regenerációra. Ép ésszel felfogható, hogy bizonyos dolgokat nem lehet gyorsítani, siettetni, mert a szervezet ilyen. Az orvosnak tehát nem szabad és nem is lehet kizárólag a sportoló saját szempontjait figyelembe venni. Valahol meg kell találni a középutat.

- A te életedbe most hogy épül be ez a dolog? Azért nem olyan csapatorvos vagy, aki minden héten leül a kispadra egy klubnál, hanem célzott időszakok vannak, amikor viszont koncentráltan kell ezzel foglalkozni. Ezt hogy építetted be az életedbe? Mit szól a munkahelyed, a családod?

- A munkahelyem és a családom részéről maximális támogatást kapok, nem is menne ez másképp. Az időbeosztásomat nagymértékben leterheli, de Märcz Tamással sikerült egy olyan összhangot létrehozni, amely rugalmasan teszi lehetővé, hogy amikor csak tudok, ott legyek a csapatnál. Az osztályom pedig biztosítja ehhez a hátteret. Ez is egy nagyon pozitív dolog, hogy van egy olyan osztályos hátterem, amivel gyakorlatilag 24 órás ellátást tudunk biztosítani.



- Mit kell vinnie a sportorvosnak egy tornára, csak egy ízelítőt kérek, nem tételes felsorolást. Nagyon vastag az orvosi táskád?

- Vastag. Gyere fel a szobámba, nézd meg! :-)

Amikor a belgrádi Universiadéra készültem, előtte összeszedtem a sporttal foglalkozó ismerőseimtől az információkat, hogy mi az, ami sürgősen kellhet, és aztán megnéztem, hogy a teljes magyar Universiade-küldöttség milyen gyógyszereket és készültséget hoz magával. Akkor állítottam össze az első listámat. Nyilván nem a krónikus betegségekre készülök ilyenkor és nem arra, hogy akár egy vérnyomás-beállítást itt meg tudjunk csinálni, hanem az akut esetekre, a sérülések ellátására, és arra, ha valami nagy baj van. Mert mindig előfordul ilyen, volt már részünk ételmérgezéses járványban, gyakori a főleg légkondicionáló miatti megfázásos-náthás, influenzás tünetegyüttes. Az ilyesmire igyekszem felkészülni, azt gondolom, mondhatom: fel is vagyok készülve. Ámbár mindig előfordulhat, hogy elfogy az, amire a vártnál nagyobb mennyiségben lesz hirtelen szükség, ilyenkor kimegyünk a gyógyszertárba és vásárolunk, mint ahogy Ausztráliában vettünk napozókrémet, különböző kenceficéket, mert az egész csapat leégett.

- Mi az ami a legjellemzőbb probléma? Amiről tudod, hogy szinte biztosan lesz egy úton?

- Fül-, szemgyulladás a víztől és a "szokásos" apró sérülések: ez megrándult, az meghúzódott - ezek a leggyakoribbak. Vagy egy kis torokfájás, egy kis emésztési probléma. Ezek dominálnak. Hál’ Istennek, ezek nem olyan súlyosak és kezelhetők, de volt már komolyabb gond is: dobhártya-repedés, csonttörés, amivel természetesen kórházba kell menni.


Nagy Ádám vállát is Szigeti doki operálta

- Sok tapasztalatot szereztél hosszabb tornákon, fel vagy arra készülve, hogy ilyenkor nem egyenletes a terhelés és a stressznek is nagy szerepe lehet?

- Ez egy nagyon fontos faktor. A stresszel, a terheléssel és a feszültséggel jönnek elő, "nagyítódnak fel" bizonyos betegségek és ennek hatására megnő a nálam jelentkezők száma. De ezeket a gondokat a gyúróval összedolgozva mindig tudjuk kezelni, Gergő (Eszlári Gergő gyúró) munkája ebben nagy segítséget jelent.

- A meccsek idején ott ültök a gyúróval egy külön helyen, a kispad mellett, mögött, elkülönítve. Elő van írva, hogy nem ugrálhattok fel ti sem, ugyanúgy ahogy a kispadon ülők sem, nem lehet kurjongatni, nem lehet a bírót szidni… Ez mennyire nehéz? Milyen szurkoló vagy? Gondolom, a meccseket nem orvosszakmai szemmel nézed.


- Meg szoktam kérni a fiúkat, úgy játsszanak, hogy ne kelljen nagyon izgulnom...

- Hát azért ezt nehéz teljesíteni néha, talán elég csak néhány itteni meccsre utalni…

- Nem vagyok vérmes szurkoló, de azért el tud ragadni a hév, vannak szituációk, amikor az ember legszívesebben berohanna, de azért azt nem lehet. Megpróbálok alkalmazkodni ahhoz, amit a csapat érdeke megkíván. Az a legfontosabb, hogy ez működjön, és miattam ne érje hátrány a csapatot. Volt már olyan, hogy elküldtek a helyemről, mert a bíró kiszúrta, hogy az előírásoknak nem mindenben megfelelő póló van rajtam, szóval a legapróbb részletekre is ügyelni kell nekünk is. Ki gondolta volna, hogy adott esetben ez ennyire fontos?

- Mit vársz most a csapattól?

- Mindig a legjobbat. Ha nagyon hivatalosan akarok nyilatkozni, akkor a négybe kerülést. Továbbra is.

- Köszönöm a beszélgetést és munkátlan napokat kívánok!

(Lejegyezte: Kerbi)