FACEBOOK

Märcz Tamás: ,,Minden mérkőzés fejlődést hoz,,

Märcz Tamás: ,,Minden mérkőzés fejlődést hoz,,
hozzászólás, 2018.07.15.

Hétfőn megkezdi szereplését a barcelonai Európa-bajnokságon a magyar férfi válogatott. Märcz Tamás szövetségi kapitányt az elmúlt időszak összegzésére, az Eb előtti helyzetkép felvázolására kértük.


MÄRCZ TAMÁS a vlv-nek:

- Szerintem a mögöttünk hagyott időszak nagyon sikeresnek mondható, úgy érkeztünk el a barcelonai Eb kezdetéhez, hogy az utóbbi pár hétben sokat épült, fejlődött a csapat. Ebben az időszakban voltak sikerek, részsikerek, én úgy láttam, hogy fokozatosan javult a csapat összeszokottsága és ezzel együtt a teljesítmény is. Bizakodóan várom ezt az Európa-bajnokságot.

Szerettem volna elérni, hogy már az Eb elején legyünk jók, ezért volt fontos a horvátok ellen, az "utolsó pillanatban" lejátszott mérkőzés. Jól sikerült szerintem az egyensúly megtartása a játékosok között, arra törekedtem, hogy senki ne égjen ki és ennek eredményét viszontláttam a horvátok elleni mérkőzésen. Szépen össze tudtuk harmonizáni a különböző pihentségi helyzetből érkezett játékosok formáját.

- Tervezed-e, hogy a csoportmérkőzéseket is felhasználod a további előrelépésre vagy már a rajthoz "teljes vértezetben" áll fel a válogatott?

- Szerintem minden mérkőzés fejlődést hoz ennek a csapatnak. Ezért, bár azt gondolom, hogy jelen pillanatban nagyjából kész van a csapat, ahogy megy előre majd az idő - és nem csak erre az Európa-bajnokságra gondolok, hanem hosszabb távra is - folyamatosan fog fejlődni ez a társaság. Lehet látni, hogy ezeknek a játékosoknak mérkőzésekre van szükségük. Nem mindenkinek, hiszen van, aki nagyon sokat játszik, de van, akinek még kell a tapasztalatszerzés. Hiába ők jelen pillanatban a válogatottjaink, mégis úgy érzem, hogy nagyon sokuknak év közbeni meccshiánya vagy tapasztalatbeli hiánya van, amit óhatatlanul most, itt, a válogatottnál kell pótolni. 

- Mi az, ami az erősségünk lesz? A gyorsaságot mondtad mindig, a mellé felnőtt valami más is? 

- Szerintem a gyorsaság mellett az egységesség. A sok labdaszerzés, az agresszivitás, a védekezésben is a gyors játék, a reaktivitás. Most legutóbb végre a helyükön voltak a blokkok, nagyon sok lövést hárítottunk így, ami meredeken javítja a védekezés hatékonyságát. Ebből lehet meríteni. Nem mondom azt, hogy mindig négy gólon tudjuk majd tartani a nehéz ellenfeleket, mert ez szinte irreális, de azt igen, hogy ha sikerül egyre kevesebb kapott góllal befejezni a fontos meccseket, az út lehet a sikerhez és a most mutatott védekezés számomra olyan erényt jelent, amivel elérhetőnek tartom ezt a célt.

Szerintem még rengeteget tudunk még fejlődni az emberfórokban is. Megtaláltuk mostanában azt az egy-két utat, ami járható, aminek révén gólerősek is vagyunk, meg eredményesek, de hogy a mozdulatok automatikussá váljanak, ahhoz hosszabb idő kell, e téren még nem vagyunk készen. 



- Mennyire fontos az első meccs? 

- Fontos. Már csak azért is, megismerkedjünk a körülményekkel, a légkörrel, lássuk, hogy milyen játszani itt Barcelonában. Jó lenne egyből "belekezdeni", egy egészen más ritmusban játszani, mint a grúzok, hogy ezt a magabiztosságot, ami már most megvan, továbbvigyük. Azt gondolom, hogy az elmúlt időszaknak az eredményei már megadnak egy alap magabiztosságot a csapatnak, de nem gondolom azt, hogy elkényelmesítik a játékosainkat a jelenlegi helyzetben. 

Én továbbra is azt mondom, hogy csak akkor fogunk tudni itt eredményt elérni és a jövőben is, hogyha ezek a játékosok szinte átlépik a saját határaikat is, a képességhatárokat, azok fölött játszanak és mindannyian egyesével száz százalékot hoznak, vagy a fölött is teljesítenek. Mindezt pedig egységben, harmóniában, csapatként teszik.

- Mindig mindenki azt mondja, hogy a következő meccs számít, arra készülünk, az jár a fejünkben kizárólag, de azért az olaszok ott vannak már a gondolataidban? Foglalkozol azzal a meccsel? Az egy nagyon fontos mérkőzés lesz. 

- Szerintem nagyon sok múlik azon, hogy magunkat hogy rakjuk össze fejben arra a meccsre. Természetes, hogy a grúzok elleni mérkőzés a "hozható" kategóriában van, mégis azt mondom, hogy ne szaladjunk előre, lesz még néhány napunk. Természetesen mi, a stáb azért folyamatosan videózunk, előre dolgozunk, nézzük az olaszokat, azt, hogy itt mit csinálnak az olaszok. A fél szemünk már rajtuk van, de azt mondom, az a meccs is csak egy állomás lesz az Eb-n. Korábban is azt tartottam, hogy tud a mi csapatunk az olaszok ellen is jól játszani, s ha kell, jöhetnek más ellenfelek, azok ellen is jól kell játszani. Úgyhogy az csak egy második csoportmeccs lesz. Fontos, de nem szabad túldimenzionálni. 

- Köszönöm szépen. Sok sikert az Eb-n!

(Lejegyezte: Vona Lilla)


A mérkőzéseken készülő vlv-fotók minőségét a Camera Kft-nek köszönhetjük.


Canon Webáruház

A férfiak csoportkörének magyar vonatkozású programja:

1. forduló, július 16., hétfő

15.30 Grúzia-Magyarország

2. forduló, július 18., szerda

20.30 Magyarország-Olaszország

3. forduló, július 20., péntek

12.30 Németország-Magyarország

​A mérkőzéseket az M4 Sport közvetíti, a vlv szöveges élő tudósítást készít.

Az eredményeket nap közben itt közöljük majd folyamatosan: A VLV EB-ALOLDALA