FACEBOOK

Märcz Tamás Duisburgról - ezen a héten lesz Eb-csapat

Märcz Tamás Duisburgról - ezen a héten lesz Eb-csapat
hozzászólás, 2018.07.02.

Nem sokkal az év legnagyobb versenye előtt, a vasárnap véget ért duisburgi nemzetközi felkészülési tornán kaptak lehetőséget a bizonyításra olyanok, akik elsősorban a jövő emberei lehetnek, de már most kopogtatnak az ajtón. A szövetségi kapitányt - úton hazafelé - a torna tapasztalatairól kérdeztük.


Helyszíni tudósításaink a diapolo támogatásával készülnek


MÄRCZ TAMÁS a vlv-nek: 

- Véget ért a háromnapos torna. Erre számítottál-e, azt kaptad, amire vártál?

- Összességében azt kaptuk, amit vártunk. 

Először a körülményekről: a legutóbbi időszakban szabadban készültünk, a Világliga fedett uszodában zajlott, ez a torna pedig nyitott uszodában, ugyanúgy, ahogy majd az Európa-bajnokság is. Ez is egyfajta alkalmazkodást jelentett. 

Sűrű volt a program, negyvennyolc órán belül játszottuk le a három meccset. Mindhárom jó mérkőzés volt, még a kínaiak ellen is tudtunk mit gyakorolni. Az Egyesült Államok szerintem a legjobb játékot mutatta, folyamatosan magas szintű teljesítményt nyújtott, talán egyedüliként a részvevők közül.

A mi csapatunk nem volt még egyben és az is érezhető volt, hogy a meccset megelőző napon érkeztünk. Jól látható, hogy kellett még egy kis idő ennek a társaságnak, hogy összerázódjon és az is érződött, hogy jó néhány játékosnak egyáltalán nem volt mérkőzése az utóbbi egy hónapban. 

Mondhatjuk, hogy jól kezdtük az első meccset, mégis, valahogy nem tudtuk továbbvinni azt a fajta ritmust, amit elterveztünk. Elég sok volt a hiba és a kapkodás, amit az ellenfél meg is büntetett. Szépen igazítottunk azért egy-két dolgon a második meccsre, főleg annak második felére. A harmadik napra látványos javulás történt a játékban, a játék képében, a magabiztosságban, az összeszokottságban. Úgy gondolom napról napra fejlődött ez a csapat.



- A látottak mennyiben befolyásolják az Eb-csapat várható összetételéről korábban kialakítottt elképzeléseidet?

- Természetesen fontos szempont volt a duisburgi szereplés során, hogy jelen pillanatban még zajlik a kiválasztás az Európa-bajnokságra. Megadtam azoknak a játékosoknak is a lehetőséget, akik a bő keret tagjai voltak, de ritkábban volt alkalmuk a bizonyításra. Mondtam korábban is, hogy bár jól sikerült a Világliga-szereplés, nem gondoltam azt, hogy az már a végleges csapatunk. Még most sem teljesen lezárt a dolog, sőt, kicsit kavarodott is a fejemben sok minden, mert egy sikeres Világliga-szereplés után viszonylag sok jó teljesítményt láttam itt a Négy nemzet tornáján is egy-egy játékostól, ami megnehezíti a döntésemet. De hát egy szövetségi kapitánynak inkább legyen nehéz a döntés, mert az azt jelenti, hogy sok jó teljesítményből kell válogatni. 

- Nevekre nyilván nem illik kérdezni, de mégis, melyek azok a csapatrészek, ahol a fejedben most "kavarodás" keletkezett, tehát amelyek esetében bővült a választási lehetőség?

- Részletesen nem szeretnék ebbe belemenni, természetesen minden játékos érzi, hogy mely posztokért folyik a legnagyobb verseny. Említhetem a jobb oldalt, ahol mindenképpen szeretnék egy jó, gyors emberfogót használni a balkezesek mellé. A hátvédposzton különböző karakterisztikájú játékosaim vannak, mondhatom, hogy mind a négy igazi hátvédünk teljesen más a maga műfajaiban, mindegyikük nagyon jó valamiben, másban esetleg egy kicsit gyengébb, nehéz is összehasonlítani őket. A centereinkről is elmondható, hogy különféle stílusirányzatokat tudnak magukénak. 

És azért, megmondom őszintén, hogy nem vagyok könnyű helyzetben a kapusok ügyében sem. Nagyon nehéz eldönteni, hogy a fiatalok között ki van előrébb, mert két nagyon ügyes és tehetséges fiatal kapusunk van. Korábban is azt mondtam, hogy ha valamiben nem lesz az elkövetkező években problémánk, akkor az a kapusposzt, mert nemcsak ez a két fiatal kapus, Kardos Gergely és Vogel Soma vehető számításba, akik most itt voltak, hanem például Szakonyi, akit most otthon hagytunk, de a keretedzéseken segítette a fejlődést. Ő is nagyon ügyes és mások is tehetségesek, akik már jártak a válogatott edzéseken, például Csoma Kristóf. És akkor még nem beszéltem az idősebb kapusgenerációról, amelynek tagjai szintén folyamatosan magas szinten védenek. Tehát azt gondolom, hogy ezen a területen mindenképpen van egy jó jövőkép és nehéz lesz meghoznom a döntést. 



- Mi vár most a csapatra? Egyrészt mikor közlöd a BENU Kupán szereplő tizenhármat? És ha jól emlékszem azt mondtad régebben, hogy a BENU Kupás tizenhárom megy majd az Eb-re, tehát a most következő szűkítés már Eb-csapathirdetés lesz...

- Mivel elég sok minden történt az elmúlt napokban, a következő egy napot fogom felhasználni arra, hogy az elmúlt időszak tapasztalatait letisztítva eldöntsem a fontos kérdéseket. Persze, ehhez alapos videózásra, a statisztikai adatok átvizsgálására, elemzésére is szükség van. Ezek alapján döntöm el, hogy hogyan tovább, valóban a szerint a terv szerint haladunk-e, amit elképzeltem, tehát a BENU Kupán már csak az a tizenhárom fog csak játszani, akit az Eb-re nevezek. Most nem tartom egyébként kizártnak azt sem, hogy egy-két további játékost "ott fogok még tartani", akár az Eb-csapat kihirdetése után is, hogy segítsék a munkát. A konkrét kérdésre válaszolva: szeretném ezen a héten kijelölni az Európa-bajnokságon szereplő csapatot. 

- Hozott-e bármilyen szempontból fontos tapasztalatot ez a torna, ahonnan most hazamegyünk?

- Az is tapasztalat, hogy Magyarországon sokkal magasabb szinten szerveznek meg egy felkészülési tornát, mint a nyugati országokban, például Németországban. Ég és föld volt a kettő között a különbség, nagyon oda kellett koncentrálni, hogy ne a strandhangulat és a kolbászillat vonja el a játékosok figyelmét attól, hogy itt egy komoly felkészülési torna zajlik. És ezt az egész szervezésre el lehet mondani. Nem mintha nem próbálták volna rendesen megszervezni, de mi egy kicsit másképp és magasabb szinten végezzük ezt a munkát. Ettől függetlenül örülünk, hogy itt voltunk. 

Már korábban is tapasztaltam, hogy három nap alatt mindig nagyon sokat fejlődik a csapat. Tényleg, csupán három-négy edzés közösen, vagy közös kétkapuzások, felkészülési mérkőzések és a tizenhárom játékos gyorsan csapattá tud formálódni. Ez a mutatott játék és az eredményesség szempontjából is látszik. 

Az is fontos volt, hogy ebbe a három meccsbe "bele tudtunk csempészni" egy-két olyan dolgot, amit már a jövőre nézve teszteltünk. Kiderült, hogy különböző védekezési formák nagyon nagy meglepetést tudnak okozni az ellenfeleknek, még akkor is, ha ezeket egyelőre nem tudtuk azon a nagyon magas szinten végrehajtani, mint amire szükség lesz, különösen az erős ellenfelekkel szemben. Továbbá a megszokottnál is kicsit nagyobb fegyelmezettség, egy kis taktikusság az emberelőnyös helyzeteknél kifizetődő volt, a szinte koreográfia szintjére fejlesztett emberelőnyös megoldási változat nagyon magas százalékos eredményességet hozott itt ezen a tornán, különösen az idő előrehaladtával, ahogy érett a csapat is. Úgyhogy biztos, hogy ezt a két dolgot a jövő héten azokkal a játékosokkal, akik nincsenek itt, folytatni fogjuk, illetve a nulláról felépítjük, mert ezek nagyon fontos tapasztalatok voltak.

Duisburgban láttam továbbá azt, hogy melyik csapatot mivel lehet zavarba hozni. Különösen a németek esetében volt ez egyértelmű. Ők egyébként biztosan fognak tudni jobban játszani, mint ellenünk vasárnap tették, szerintem picit eláradtak a harmadik napra, mi pedig egyre jobban belelendültünk. Nem lesz könnyű meccsünk velük az Európa-bajnokság csoportkörében, de a mostani tapasztalatok alapján is azt mondom: azon múlik majd a győzelem, hogy mi miként állunk bele abba a mérkőzésbe. 

- Köszönöm szépen a beszélgetést!

(Lejegyezte: Vona Lilla)


A Duisburgban szerepelt magyar válogatott:


Kardos Gergely, Vogel Soma - kapusok,
​Angyal Dániel, Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Kovács Gergő, Manhercz Krisztián, Nagy Ádám, Német Toni, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Török Béla, Vadovics Viktor - mezőnyjátékosok.


A vlv a Diapolo segítségével tudósíthatott a duisburgi nemzetközi felkészülési tornáról. A krónika:


Németország-Magyarország 12:15

Németország-Magyarország - élő közvetítés

Magyarország-Kína 13:7

Magyarország-Kína - élő közvetítés

USA-Magyarország 12:5

USA-Magyarország - élő közvetítés

Megérkezett Duisburgba a válogatott