FACEBOOK

VARGA DÁNIEL: ,,Nem azért leszek edző, mert abbahagytam a játékot, éppen fordítva!,,

VARGA DÁNIEL: ,,Nem azért leszek edző, mert abbahagytam a játékot, éppen fordítva!,,
hozzászólás, 2018.06.11.

Még nincs 35 éves, de hétfőn bejelentette visszavonulását. Régi álmát eddigi klubjában valósíthatja meg, edzőként teljes felelősséggel irányítja mostantól a Fradi ifjúsági csapatát. A váltáshoz vezető folyamat részletei, sok nosztalgia, betekintés egy új edző elképzeléseibe - igazi vargadanis vlv-interjú:

Diapolo


VARGA DÁNIEL a vlv-nek:

- Kicsit váratlan volt a visszavonulásod bejelentése. Tettél célzásokat ilyesmire, de valahogy mégsem volt benne a levegőben ez a fejlemény.

- A bejelentés lehet, hogy váratlan volt, de én már jó pár hónapja eldöntöttem magamban. Szép lassan, évek alatt érlelődött meg bennem az elhatározás.

- Mi volt a kiindulópont, mi vezetett a döntéshez?

- Mióta az eszemet tudom, biztos voltam abban, hogy szeretnék edző lenni, s ez az időszak évtizedekben mérhető. Most erre lehetőségem nyílik. Persze önmagában ez nem indokolja azt, hogy 35 évesen abbahagyjam a vízilabdázást, de közben azért sok minden más is történt. Egyrészt a vízilabdás karrieremnek lett egy olyan kerek íve, ami miatt úgy érzem, hogy nem érdemes "tovább húzni". Vannak bizonyos dolgok, amik még örömöt okoznak, de összességében nincs már meg bennem az az érzés, ami kell a saját magam által elvárt minőségű játékhoz. 

- Elmúlt a játék öröme?

- Inkább átalakult. Nem volt nekem bajom az utolsó évekkel, de amit mindig is élveztem, amitől én "Varga Dani" voltam, azok a dolgok  természetszerűleg elmúltak, átalakultak valami mássá. Ez nem jelentett számomra problémát, de már nem tudtam azt csinálni, amiről úgy tartom, hogy igazán én vagyok. 



- Van erre példád, meg tudod pontosabban fogalmazni, hogy miről van szó?

- A pályafutásom zenitjén a játékot úgy éltem meg, sok esetben csapatkapitányként, de ha nem, akkor is a csapatom játékát, játékképét meghatározó, taktikai téren gyakran kezdeményező vízilabdázóként. Mindig úgy gondoltam, hogy ez a fajta teljesítmény bizonyos szempontból edzői kvalitásokat is igényel, feltételez. Ezekben az időkben azért is éreztem nagyon jól magam, mert nemcsak gólokban, gólpasszokban nyilvánult meg a jó játékom, hanem a csapat stílusát, arculatát, a játék iramát meghatározó volt a jelenlétem. Ez alapján azt is mondhatom, hogy bizonyos értelemben Rió előtt három-négy héttel véget ért a vízilabdás pályafutásom, csak akkor nem vettem észre, kellett egy kis idő, hogy ez kiderüljön számomra. Hiszen lényegében azóta nem volt olyan szerepem, mint amit előtte több mint egy évtizeden át betöltöttem.

Ez egy lassú folyamat volt tehát, meg kellett érnie a dolognak, ki kellett derülnie, mi okoz bennem diszkomfortérzést edzéseken, meccseken. Komoly elemzésre volt szükség, nyilván szembe kellett néznem számomra kellemetlen dolgokkal, gyengeségekkel, félelmekkel is. És hát, arra jöttem rá, hogy az, ami voltam, amit igazán szerettem - elmúlt. Legalábbis játékosként elmúlt. Ezzel párhuzamosan viszont nagyon felerősödtek bennem azok az érzések, amelyek az edzői munka lényegéhez tartoznak. Úgy fogalmazhatom meg ezt talán a legpontosabban, hogy meggyőződésem szerint az a készség, ami játékosként azzá tett, ami voltam, most edzőként jelentkezik ismét. Nem akarom erőltetni tovább, nincs szükség arra, hogy a régi jó emlékek kergetésével próbáljak újra ugyanolyan sikerélményekhez jutni. Más lettem, viszont a tudás, a rám jellemző látásmód, szemlélet ugyanúgy bennem van, csak most már másfajta szituációkban tudom majd kamatoztatni.

- Mi tetszik az edzősködésben? Mire vágysz?

- Leginkább arra, hogy egy szemléletet, egy teljes koncepciót tudjak "átvinni" és felelős lehessek azért, hogy egy csapat mint egész és a játékosok, mint egyének, sikeresek legyenek!

- Nyilván megbeszéltétek otthon. Érdekel, hogy Évi mit szólt, egyetértett a döntéseddel?

- Mivel ez az egész egy hosszú folyamat volt, természetesen ő végigkísérte az egészet. Sokat beszélgettünk erről, a szakmai részét rám bízta, a lelki részében pedig azért tudott támogatni, mert látta, hogy erre van szükségem, érzi, hogy mi az a szituáció, ami engem boldogabbá, elégedetté tesz a vízilabdával kapcsolatban. 



- Gondolom, már régebb óta játékosként is figyeled az edzői munkát...

- A pályafutásom során sok nagyon jó edzőtől tudtam tanulni - jót is, meg olyat is, amit nem feltétlenül fogok továbbvinni. A legtöbbet mégsem az edzőktől, hanem a játékostársaimtól tanultam, amiben egyébként semmi meglepő nincs, hiszen játékosból 13-szor annyi van egy csapatban, mint edzőből. A harmadik "forrás": ahogy én látom a vízilabdát annak alapján, amit megéltem a 20 év során, akár a taktika, akár az edzésmódszertan, akár például a pedagógia szempontjából. 

- Tudom, hogy a TF-en végzed az edzőképzőt. Mégis, magadban a döntés mellett az is megérlelődött, hogy készen állsz érett vagy már az edzői feladatra?

- Mindig lehet még felkészültebb az ember, de én azt gondolom, hogy készen állok "valamire". És ez a valami nem is kevés, sőt. De igazából majd az edzések, a meccsek, a hétköznapok fogják megadni a választ. Én magam is úgy állok hozzá, hogy tudom, napról napra fogok fejlődni ebben az új szituációban a szakma minden területén.

- Tehát indul az új életed. Mivel? Hogyan kezdődik? 

- Július 2-án kezdjük el a kilenchetes nyári felkészülést a Fradiban. 

- Hány gyereketek van ebben a korosztályban?

- 15-16. Kétszer tudunk majd külföldön edzőtáborozni és szeptemberben kezdődik a bajnokság, de a terveim szerint már az elejétől alkalmazzuk azokat a dolgokat, amelyek talán újdonságként hatnak majd.



- Emlékszem régebben beszélgettünk az utánpótlás helyzetéről és elég markáns véleményed volt... Mi a célod utánpótlásedzőként?

-  A Fradiban az a cél, hogy játékosokat neveljünk, képezzünk a Fradi felnőtt csapata számára, a válogatott, a magyar vízilabdasport számára és ezt a célt nem szabad alárendelni pillanatnyi érdekeknek.

- Ez alatt mit értesz?

- Az lebeg a szemem előtt, hogy a játékosaim OB1-esek legyenek, néhányan válogatottak. Sokkal fontosabbnak gondolom ezt, mint egy esetleges mostani eredményes bajnoki szezont. Persze nem különül el élesen egymástól a kettő. De vannak olyan fontos tudáselemek, amelyek elsajátíttatására nagy hangsúlyt kell helyezni fiatal korban, s ez a munka nem feltétlenül hoz azonnal eredményt a korosztályos bajnoki mérkőzéseken.

- Min fogod tudni lemérni a saját eredményességedet - tekintettel mindarra amit most mondtál?

- Kicsit megfoghatatlan, de mégis: látom, hogy a játékosok mennyit fejlődnek, mi az, amit mondjuk nyáron még nem tudnak megcsinálni, tavasszal pedig már igen. És ezeknek mindenképpen olyan dolgoknak kell lenniük, amik a mai modern vízilabdázás lényegéhez tartoznak. Tudom, hogy nagyon fontos egy utánpótlásbajnokság megnyerése - a gyerekeknek is, az edzőnek is, úgy látom, a szülőknek is, de úgy gondolom, ha valaki sokat akar elérni ebben a sportágban, akkor érdemes hosszú távon gondolkodnia, elfogadni azt, hogy esetleg olyan munkát is el kell végezni, aminek nincs egyből látványos eredménye, viszont felkészíti őt arra minőségi játékra, ami magasabb szinten vár rá.  


A horvátországi idegenlégióskodás termése

- Egy edző, aki közvetlenül a játékos-pályafutása után indítja új pályáját, nyilván nem ifjúsági csapat mellől szeretne nyugdíjba menni. Van-e elképzelt pályaíved és az hova fut ki?

- Nincs pályaív. Nincsenek hosszú távú terveim. Én erre a dologra jelenleg "projektként" tekintek, amely három évig tart - ennyi időre szól a szerződésem is. A csapatom játékosainak nagy része 2002-es születésű, ők három évig még utánpótláskorúak. El tudom képzelni azt is, hogy három évig leszek vízilabdaedző és utána teljesen mással foglalkozom majd. Nem az volt a cél, hogy felépítsem magamat és elkezdjek edzősködni "valahogy”.

Persze, nem vagyok álszent, ha egy sikeres kezdés után esetleg egy kedvező lehetőség megtalál, azt butaság lenne elutasítani.

Talán az a legpontosabb megfogalmazás, hogy nem azért leszek edző, mert abbahagyom a vízilabdát, hanem azért hagyom abba a vízilabdát, mert edző szeretnék lenni. Ezt szeretném csinálni. Ezeket a srácokat én választottam, mert látok bennük fantáziát és úgy vélem, hogy megfelelő munkával komoly eredményeket lehet elérni, amelyek a Fradi és a magyar vízilabda érdekeit szolgálják.

- Akkor ezek szerint a srácok is ismernek már téged - nemcsak a tévéből.

- Uszodai körülmények között találkoztunk, eddig egy-egy sráccal volt alkalmam beszélgetni, nyilván "inkognitóban". 

- Tehát ők még nem tudták, hogy az "edző bácsi" vagy.

- Még nem, de hamarosan meg fogunk ismerkedni ebben a minőségemben is.


A barcelonai vb-trófeával

- Milyen a közérzeted, a hangulatod? Szomorúság van benned vagy felszabadultság? Örülsz, kíváncsi vagy, várod a jövőt? Mi jellemzi leginkább a mostani Varga Danit?

- Felszabadultság is van bennem, de leginkább várakozás, hogy edző legyek. A mindennapjaimat már most kitölti a felkészülés. Van egy elképzelésem, hogy ennek a munkának hogyan kell mennie és a nyári program nagy részét már megírtam, ezek foglalkoztatnak most. Eltelt két hét a bajnoki döntő óta, s eszembe sem jutott a múlt, csakis előre nézek. Május 26-án lefújták az ötödik FTC-Szolnok meccset, aznap este még játékosként feküdtem le (na jó, inkább hajnalban...), de másnap reggel már edzőként ébredtem. Egyáltalán nincs hiányérzetem.

- Azért ez egy nagyon nagy váltás. Gondolom, ahogy ilyenkor kell, kicsit megálltál és végiggondoltad az eddigieket.

- Persze. És megállapítottam, hogy nagyon sokat változtam az elmúlt húsz év alatt. Az egykori fiatal tehetség, aki egy kicsit talán el is volt kényeztetve éppen a tehetsége által, később megtanulta, hogy mennyi munka kell ahhoz, hogy valakiből nagy játékos váljon, még ha tehetséges is.

Húsz szezont játszottam felnőttben, ebből 16-szor voltam döntős, nyolcat megnyertem, erre elég büszke vagyok és szerencsére hosszú a lista.

- Mi az, ami az emlékek közül elsőként ugrik be?

- Négy csapattal nyertem bajnokságot és mind a néggyel úgy, hogy az a klub nagyon régóta várt arra, hogy ismét bajnok legyen. Amikor a Vasassal először nyertünk, 18 év után született ismét piros-kék aranyérem, 1989 után 2007-ben. Később Rijekában hatvanvalahány éves szünetet törtünk meg azzal, hogy bajnokok lettünk. Szolnokon is évtizedekben mérték azt, hogy újra bajnok lett a Dózsa és most 18 évnyi szünet után lett aranyérmes a Fradi. Ezek nekem nagyon fontosak. Az első mindig különleges, ezek jönnek fel nekem elsősorban nagyon pozitív emlékként, ha a pályafutásomra visszagondolok.

Az is eszembe jut most, hogy amikor a Fradi vezetése ősszel meghozta a döntést, hogy a Komjádiban játsszuk a hazai mérkőzéseinket a szezon hátralévő szakaszában, az nekem egy ajándék volt. Voltak olyan alkalmak tavasszal még edzés után is, hogy egyszer csak elérzékenyültem. Hiszen itt a Komjádiban történt minden! Kilenc évig Vasas-játékos voltam, ott váltam felnőtté, olimpiai bajnokká, csak úgy tódultak az emlékek. Már csak azért sem volt nehéz felidézni azokat, mert a Fradiban most játszó társaim egy részével közösen éltük meg azokat az élményeket. Dumival, Madival is nosztalgiáztunk - 16-17 éves közös emlékek ezek! Tényleg itt az idő, hogy abbahagyjam! :-)


Dubaj, MVP...

- Emlékeket még, még..., légy szíves...

- Rengeteg legendával játszottam együtt vagy éppen azok ellenfeleként, még Manuel Estiartével is szerepeltem egy meccsen! Az első nemzetközi mérkőzésemet a Barceloneta ellen játszottam az Újpest színeiben, én 16 éves voltam ő 40. És Estiarte "rám került". Emlékszem, teljesen magasztos állapot uralkodott el rajtam. Egyébként olyan volt a bőre, mint a nagymamámnak és semmit nem csinált az egész meccsen, de akkor is egy csoda ez az emlék! És hogy milyen mázlim volt: másnap az újságban a tudósítás mellett egy kép jelent meg, amin éppen ÉN faultolom Estiartét! Hihetetlen! Jól kezdődött a felnőtt pályafutásom...

Végtelen számú emlékem van, de azt kérdezted, mi ugrik be elsőnek. Hát ezek, de nyilván láncolatként állnak össze az emlékek, az egyik hozza a másikat.

- Nagyon érdekes, hogy nem az olimpiát hoztad szóba, nem a pekingi aranyat, hanem ezeket... Olimpiai aranynál nagyobb dolog nincs és mégsem azt mondtad.

- Nem azt mondtam, ami nem jelenti azt, hogy sorrendet állítottam fel. Lehet, ha egy nappal később beszélgetünk, akkor éppen azt mondom első helyen, hogy az olimpián azokkal a játékosokkal nyerhettem, akikkel felnőttem, először a tévé előtt, aztán az edzéseken, a meccseken, aztán egyszer csak ott voltam a pekingi torna eredményhirdetésén és velük együtt állhattam fel a dobogóra. Természetesen az a három gól is jólesett, amit lőttem a döntőben. :-)

És persze, hogy ne jutna eszembe a barcelonai vb-győzelem, amikor csapatkapitányként emelhettem fel a világbajnoki serleget. Az a 2013-as év és a következő esztendő volt szerintem a pályafutásom csúcspontja. Nem annak alapján, hogy mit nyertem, hanem szerintem akkor voltam a legjobb játékos, akkor éltem meg úgy a vízilabdát, ahogy a képességeim alapján meg lehetett, meg kellett élni. 

- A számvetés tehát megtörtént és elégedett vagy az eddigiekkel...

- Én úgy képzelem el az életemet, hogy ha van három harmad, akkor az első most ért véget. Az első harmad, amely a gyerekkoromat tartalmazta, a felnőtté válást, a vízilabda-karrierem kiteljesedését, a családalapítást és az otthonteremtést. A nyár közepén kétgyermekes családapa leszek! Azt gondolom, hogy az életem első harmada tökéletesre sikerült.

A második harmad arról szól, hogy legalább egy másik szakmában kipróbálom magam és ezzel párhuzamosan vagy időben kicsit csúsztatva, de biztos vagyok abban, hogy még valamivel foglalkozom majd. Vannak ötleteim, de az új életszakaszt ez jellemzi majd, plusz a gyermeknevelés és az, hogy a harmadik harmadot, mondjuk úgy, hogy az idős kort "előkészítsem". És ha sikerül ez is, akkor a az a harmadik harmad olyan lesz, amilyet az első kettőben megalapoztam.

- Köszönöm a vargadanis interjút. Nem is tudom, mit kívánhatnék... Nagyon boldog további két harmadot!