FACEBOOK

Cseh Sándor: ,,Prlainovics nélkül sem vagyunk esélytelenek,,

Cseh Sándor: ,,Prlainovics nélkül sem vagyunk esélytelenek,,
hozzászólás, 2018.06.06.

Mint most kiderült, komoly probléma, nagyon kellemetlen fejlemény akadályozta a szolnokiak felkészülését a BLF8-ra (sőt igazából már a bajnoki döntő utolsó meccsére) - a hagyományos célzott taktikai felkészülés helyett azt kellett megoldaniuk, hogy valahogy pótolják a sérülés miatt játékra képtelen Prlainovicsot. Pedig a címvédő csütörtöki ellenfele az elődöntőbe jutásért a BL egyik legjobb csapata, a Jug Dubrovnik lesz. Beszélgetés Cseh Sándor vezetőedzővel:

Diapolo


CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa) vezetőedző a vlv-nek:

- Mi történt a legutóbbi beszélgetésünk óta? Készen álltok-e, megtörtént-e a ráhangolódás a genovai BL final eightre?

- Nyilván kiderül csütörtök este, remélem, hogy jól állunk.

- Milyen volt a közvetlen félkészülésetek?

- Próbáltuk hasznosan eltölteni az időt. Kicsit pihentünk, aztán három napon át fizikai munkát végeztünk, szombaton elmentünk Egerbe, ahol egy edzőmeccset játszottunk az Egerrel, és hétfőtől már konkrétan készültünk a Dubrovnikra.

- Az Eger elleni meccs milyen eredményt hozott?

- Nekünk más volt ott a fontos; az, hogy egy kicsit ismerkedjünk a nyitott uszodával (az edzőmeccs az egri strand 50 méteres medencéjében volt - a szerk.), illetve az, hogy ne "üljünk le" a sok mérkőzés után, ne legyen másfél hét pihenő, az edzőmeccs részleteiről igazából nem szeretnék beszámolni.

Nagyon nehéz az utatok, ezt lehet előre tudni. Milyen tervvel mész? 

- Hát, nyilván nehéz az út, de teljesen felesleges azon gondolkozni milyen, mert ha az első mérkőzésen nem győzünk, akkor, ahogy szokták mondani, megyünk a levesbe és ott fogunk szenvedni még két napot az 5-8. helyért folyó küzdelem során. Ráadásul az első napon nem is akárkivel, a Dubrovnikkal kell meccselnünk, úgyhogy jelen pillanatban csak erre az egy mérkőzésre készülünk.

- Elterjedt a hír, hogy Prlainovics nem játszik, ez tényleg így van?

- Valószínűleg nem játszik, mert sérült. 

- Mi történt vele?

- A bajnoki döntő negyedik mérkőzésének felénél sérült meg és úgy játszott ezt követően, illetve utána nem is nagyon volt vízben. Orvosi csoda volt, hogy az ötödik meccsen tudott játszani, begyógyszerezve, beinjekciózva, öt perccel a mérkőzés kezdete előtt derült ki, hogy vízbe szállhat.

Nyilván ezt sem az akkori döntő fontosságú meccs előtt, sem azóta nem kommunikáltuk, de mivel azóta sem tudott vízbe menni, jelen pillanatban úgy állunk, hogy nem fog tudni játszani, bár elutazik velünk Genovába.

- Hát ez azért elég nagy veszteség a számotokra...

- Több külföldi szaklap is megírta már, hogy Prlainovics nélkül jóval esélytelenebbek vagyunk mint a Dubrovnik. A célunk nyilván ez lesz, hogy megpróbáljuk kezelni a kialakult helyzetet, felállásban, egyes játékosok kicsit más poszton történő bevetésével. Igyekszünk bebizonyítani, hogy tévednek a szaklapok, s Prlainovics sérülése ellenére természetesen győzni szeretnénk.

- Köszönöm a tájékoztatást, sok sikert a tornán!

(Lejegyezte: Vona Lilla)


Bajnokok Ligája nyolcas döntő, Genova (Olaszország), Sciorba uszoda, 2018. június 7-8-9.

Június 7., negyeddöntők


16.00 Olympiakosz-Spandau 04 (A)
17.30 Eger-Barceloneta (B)
19.00 Jug Dubrovnik-Szolnok (C)
20.30 Pro Recco-Brescia (D)

Június 8., elődöntők, helyosztók

Helyosztók (a 4-8. helyért)

16.00 A vesztese-B vesztese
17.30 D vesztese-C vesztese

Elődöntők

19.00 A győztese-B győztese
20.30 D győztese-C győztese

Június 9. döntők, helyosztók

16.00 Mérkőzés a 7-8. helyért
17.30 Mérkőzés az 5-6. helyért
19.00 Bronzmérkőzés
20.30 Döntő

A magyar meccseket az M4 Sport közvetíti a vlv pedig a szokásos szöveges élő tudósítást kínálja.

Az Olaj TV stábja a helyszínről naponta többször is tudósítással jelentkezik majd.

Címkék:
Cseh Sándor BLF8