FACEBOOK

Múltról, jelenről, jövőről

Múltról, jelenről, jövőről
hozzászólás, 2007.03.06.

Legendás családból származik... Egy olimpiai aranyéremmel talán egy soha meg nem dönthető csúcsot állíthatna fel... Mégis roppant szerény és céltudatos... A Budapest Rádió Sportré című műsorának 2006. július 4-ei vendége Szivós Márton volt.

Diapolo

Ha a legelcsépeltebb kérdéssel szeretném kezdeni, akkor az az lenne és az lesz: egy ilyen családban, ahol van két olimpiai bajnok, biztos volt-e, hogy az unokának illetve a kisfiúnak is vízilabdáznia kell?

- Nem volt ez így eldöntve, de így utólag azt mondom, hogy arrafelé tereltek, hogy az uszoda világában legyek.


Mindig Apuka vigyázott rád, és ezért ott kellett lenni, amikor Ő edzett vagy meccset játszott, így lehet terelni egy gyereket? Vagy azért elintézték, hogy valamikor Te is kipróbálhasd?
- Nem, én Apukám pályafutása után születtem. Ő volt az edzője a Ferencvárosnak, amikor kicsi voltam. Vele sokat jártam le az uszodába. Megszerettem, a játékosok foglalkoztak velem ott, játszottunk és ott ragadtam. Utána persze már én is ki akartam próbálni, és akkor elvitt Apukám a KSI-be, ahol Lakics Ili néninél kezdtem. Utána rengeteg nagyon jó edzőm volt, akikkel együtt dolgozhattam.

Azt mondják mindig, hogy a vízilabdázásnál az a nehéz, és akkor sok gyereknek eldől a sorsa, hogy nem tudja kivárni, hogy labdát adjanak a kezébe. Tehát először úszni kell jól megtanulni. Ez nálad, hogy volt?
- Persze, én is a játékot szerettem, úgy, mint minden gyerek. A mai napig egy felnőtt játékos sem szeret csak dolgozni, a játék a lényeg. De ez nagyon jól meg volt oldva a KSI-ben, talán minden utánpótlás bázisnál így van, hogy először meg kell tanítani úszni mindenkit, de hagyják is játszani a gyerekeket, és minket is, engem is hagytak. Mindig volt olyan edzés, amikor csak játszottunk és akkor azért a társaság ott marasztalja az embert.

Hogy kell elképzelni a kicsi gyerekeket, amikor elkezdenek vízilabdázni, és labdát adnak a kezükbe? Direkt leér még a lábuk?
- Nem!! Ahogy megtanítanak úszni, onnantól fogva már a mély vízben vagy, és hát próbálod elkapni a labdát. De az első időkben, igazság szerint, inkább birkózásra hasonlít, mert minden gyerek rárobban a labdára. Jó esetben több labda van, de van, amikor csak egy, és aki az erősebb annál lesz a labda. Ettől egy kicsit ilyen káosz alakul ki a vízben, de ezt is nagyon élvezzük.

Honnan lehet megállapítani szerinted, vagy miből lehet tudni, hogy valaki jó vízilabdás lesz-e? Például már gyerekkorban jól kiemelkedik a vízből, vagy mindenkinél gyorsabb? Mi az - most picikről beszélünk -, aminél már látszik, hogy érdemes vele foglalkozni?
- Hát természetesen ezek: a vízfekvés, hogy hogyan úszik. De rengeteg olyan gyerek van, aki később ér be. Vannak, akik életkorukból, fizikai adottságaikból adódóan még nem biztos, hogy olyan ügyesek, mint a többiek. De ez idővel kialakul, ilyenkor jó, hogy az edzők hagyják őket is játszani. Az a baj, amikor ? sajnos előfordul ? egy-egy tehetséget, akiből később nagyon jó játékos lehet, véletlenül elküldenek. De úgy gondolom, hogy ez nagyon ritkán fordul elő.  

kell nézni, és mit néznek inkább ilyenkor: fizikumot vagy pedig valamilyenfajta játékintelligenciát és a labdához való viszonyt? Ebben a sportágban mind a kettő, így kívülről nézve, fontos kellék.
- Mindent, szerintem. Nem szabad, én úgy gondolom és szerintem mindenki így gondolja, hogy nem szabad egy gyereket csak egyféleképpen nézni. Tehát, nemcsak az alapján, hogy hogyan kezeli a labdát, hogy hogyan úszik, hanem teljes egészében kell venni a gyereket, mert valaki ügyesebb a labdával kiskorában, de fizikálisan még nem olyan jó, vagy fordítva. Mindenki más. Egy idő után ez úgyis kialakul. Persze tanulni kell, úgy, mint minden más dologban, itt is sok munkát bele kell fektetni és akkor, ami rosszabbul ment azt fejleszteni, ami pedig jobban ment azt is fejleszteni, de akkor azt szinten tartani is. 

Neked, hogy alakult a pályafutásod ebből a szempontból? Mi volt meg előbb: a játékintelligencia vagy a fizikai adottságokkal emelkedtél ki inkább?
- Úgy gondolom, hogy nekem előbb a játékintelligenciám volt meg. De gyerekeknél még nagyon nehéz játékintelligenciáról beszélni, hiszen állandóan változnak a szabályok, ahhoz hozzá kell szoknunk. Inkább alkalmazkodási készség ez. Azt is el kell viselni, hogy le kell járni az uszodába nap, mint nap, és ez egy kötöttséggel jár. Ez sok gyereknek, sok családnak, azért egy nagyon nagy áldozattal is jár, hogy mindennap levinni a gyereket az uszodába. A gyerekeknek is hozzá kell szokniuk, hogy van egy ilyen rendszer az életükben. Ezt sem szabad túlzásba vinni, szerintem az elején nem kell mindennap lejárni edzésre, mert akkor kicsit beszűkülnek a gyerekek, talán elvesztik a kedvüket. Ezt jól csinálják, úgy gondolom a mai edzők és a régebbiek is, hogy meg kell találni a rávezetést a mindennapos feladatokra. Ahogy látom, egyre több gyerek jár le, az eredmények miatt is sokan kedvet kapnak, ami a jövő szempontjából a magyar vízilabdának egy nagyon jó dolog. 

Az uszoda, az miért sajátságos világ? Nem hallom például, hogy a kézilabdások azt mondanák, akik lejárnak a csarnokba, hogy azok egy külön kaszt. Miért alakulhatott ez ki, hogy itt viszont szerepel a szótárban ez a ?külön?, és mindeni érti is, hogy mire gondol, vagy legalábbis érteni véli? De hogy kell érteni, hogy az uszoda az egy másvilág?
- Mivel kevés uszoda van, egy idő után már mindenki ismer mindenkit és ezáltal olyan belterjes, olyan családias. Általában mindenki segít mindenkinek. Egy nagyon jó légkör alakul ki, tényleg olyan családias az egész magyar vízilabda. Főleg itt Pesten, ahol nagyon sok csapat edz együtt, gyakorlatilag van olyan ? sajnos ez nagy baj -, hogy sok csapatnak egy pályán kell edzenie, sok klubnak egyszerre. Ezt remélem, hogy majd új uszodák építésével sikerül megoldani. De akkor sem fogja ez az uszodai-családi légkör megsínyleni ezt, hiszen tényleg az edzők is jóba vannak egymással és a gyerekeknek előny az, hogy lemennek az uszodába és tudnak találkozni, tényleg nagyon nagy játékos egyéniségekkel, akik általában segítenek. Hogyha nem fáradtak, vagy valami, akkor akár még mutatnak is egy-egy cselt, és ebből építkezik a magyar vízilabda, ezek azok a dolgok, amik idáig jutatták és ezen a szinten tartják a magyar vízilabdát. 

Gondolom, ehhez kell maga az edzői munka is. Mennyire megújulásra kész a magyar edzői kar? Évek, évtizedek óta bebizonyosodik, hogy jó az, amit okítanak, mert ott vagyunk a világélvonalában. De Te, főleg, hogy most azért voltál külföldön is egy évet, mennyire érzed azt, hogy azt is tanítják, amit kell? Futballból véve a példát nagyon sokan azért azzal illetik az edzőkart, hogy nem eléggé eredményes és a külföldiek messze lekörözték őket.
- Megmondom őszintén a focihoz én nem értek. Lelkes szurkoló vagyok, és is biztos tudnék ilyen okos dolgokat mondani a focival kapcsolatban, de nem tudom, hogy konkrétan mi lehet ott a probléma. Vízilabdában, mint minden sportban van egyfajta fejlődés. Ahogy a világunk is gyorsul, úgy a vízilabda is gyorsul. De úgy gondolom, jól alkalmazkodnak az edzők, járnak továbbképzésre, amik kellenek is. Változnak a szabályok, ehhez mindig újfajta edzéseket kell kipróbálni, bevezetni, de valahogy a magyar vízilabda nagyon jól alkalmazkodik ezekhez a változásokhoz. Szerintem nagyon jó munkát végeznek el itthon az edzők. Biztos, hogy van egy-egy edző, aki nem olyan jó, mint a többi, de nagy általánosságban nagyon jó munkát végeznek.  

Arra a kérdésre, amit most felteszek, tényleg nem tudom a választ. Te mennyire vagy elégedett a pályafutásod alakulásával? Ott tartasz, ahol pár éve eltervezted, előrébb vagy netán hátrébb?
- Én elégedett vagyok az eddigi pályafutásommal. Vannak benne olyan foltok, amik jobb lett volna, ha máshogy alakulnak, de összességében elégedett vagyok. Nagyon jó csapatokban játszhattam eddig és remélem, még fogok is. Sikerek is voltak, szóval összességében abszolút elégedett vagyok. 

Ebben a korban itt kell tartani? Vagy azért lehetett volna arra precedens, hogy már most azt mondhasd, hogy több van? Mondjuk Athén, ha elővesszük ezt a kérdéskört, akkor már biztos, hogy olimpiai bajnok vagy és akkor még inkább mondhatnád, hogy minden rendben.
- Persze, ezekre a foltokra utaltam, meg olyan döntőkre, amit nem sikerült megnyerni. Ezek nagyon nagy dolgok, de nem ezek befolyásolnak egy pályafutást. Hogy hol kéne tartanom? Biztos, hogy lehetnék előrébb is, de valami miatt, azt pontosan nem tudom miért, nem jutottam ki az olimpiára. A sors így hozta. Ettől nem szabad kétségbeesni, vagy letörni. Előre kell nézni és remélem, hogy a következő olimpián már kint leszek és ugyanúgy sikeres lesz a magyar válogatott velem. 

Jó vagy rossz dolga van annak magyar vízilabdásnak, aki mondjuk, szeretne az elitbe kerülni? Ugye jó lehet amiatt, hogy ha bekerül, akkor egy iszonyatosan erős csapat tagja. Rossz lehet, azért mert egyáltalán ennek a csapattagságnak a kiharcolása nem egyszerű feladat ott, ahol ennyi zseni hemzseg.
- Ha hasonlatot kéne mondjak, akkor a magyar vízilabda egy kicsit olyan, mint a brazil foci. Rengeteg a tehetséges, nagyon jó játékos. Nem csak a válogatottban, vagy a keretben, hanem azonkívül is. Szokták mondani, hogy bekerülni a magyar válogatottba talán még nehezebb, mint nyerni. Persze ez nem így van, de van benne részigazság. Ez egy kihívás. Aki ide bekerül annak ez egy nagyon komoly elismerés. Ha pedig még nyer is a magyar válogatottal az már a szakma csúcsa. 

Te már megfejtetted, hogy Kemény Dénesnek mire, és ez alapján kire van szüksége? Mit kell ahhoz nyújtani, hogy az ember egy keretnek a tagja lehessen, vagy éppen kipottyanjon, hiszen mindkettőre volt már példa a Te életedben?
- Igazság szerint nem fejtettem meg. Jól kell játszani a bajnokságban, év közben, hogy bekerüljél a keretbe. Utána pedig jól kell teljesíteni a felkészülési mérkőzéseken, tornákon, hogy ott maradjál, vagy bekerüljél a magyar válogatottba. Ez az alapja mindennek. Mivel változnak a szabályok, így Dénesnek is folyamatosan változtatni kell, újításokat kell hoznia, amiket meg is szokott lépni, és eddig úgy gondolom, hogy nagyon jól csinálja ezeket a változtatásokat, és remélem, hogy így fogja csinálni ezt a jövőben is. 

Példaként említhetjük most a Világkupa sorozatnál, hogy a klasszikus bekkeket kihagyta a keretből és inkább gyorsabb, és a támadásokban pergősebb játékosokat részesített előnyben?
- Igen, ez is egy példa, ez is egy újítása volt a Dénesnek.  Annak ellenére, hogy sajnos nem sikerült megnyernünk a döntőt, de bebizonyosodott, hogy ez egy jó út, és jó gondolat volt. Úgy gondolom, hogy nem a védekezésünkön múlt igazán, hogy most nem sikerült nyernünk, hanem, hogy a támadásokban a helyzetek kimaradtak. Pedig a nehezét megcsináltuk, hiszen meg voltak a kiállítások, de sajnos a vége nem sikerült. Ez is mutatja, hogy ez egy nagyon jó gondolat volt. 

Ha már szóba hoztad: 17 kiállításból 2-öt értékesítettünk a döntőben. Hát ez roppant rossz arány. Ez minden csak nem egy magyar mérleg, amit az ember büszkén körbe hordoz. Látjátok-e az okát, hogy egy ilyen rutinos csapat miért jut el oda, hogy ekkora gödörből kelljen legközelebb kimásznia? Hiszen eddig az ilyen jó mutatók miatt, az ennél jobb mutatók miatt, nyertük meg a fontos meccseket.
- Mi is emberek vagyunk, és ugyanúgy tud mindenki hibázni. Én úgy gondolom, hogy egymás hibáját próbáltuk rendbe hozni, azzal, hogy mindenki úgy gondolta, hogy ?ha neki nem ment be, akkor majd én megpróbálom, hogy nekem bemegy, ezzel segítek rajta és a csapaton is, magamon is?. Úgymond, nagy akarásnak nyögés lett a vége. Sajnos ilyen előfordul időnként, nagyon ritkán, de előfordul, hogy ilyen mutatók jönnek ki egy mérkőzésen. De ha mondjuk, egy góllal nyerünk, a mutatók nem nagyon változtak volna, de senki nem beszélne arról, hogy milyen rosszak volta. Remélem, hogy a következő ilyen derbin, a következő megmérettetésen ez nem fog előjönni. 

Fordíthatunk ezen? Mert ha mondjuk, ez fordítva van, és mi védekezünk ki 15-öt, akkor azt mondhatjuk, hogy csodálatosan összeállt a védelmünk. Azért ehhez kellett egy ellenfél is, aki marhára felkészül erre.
- Természetesen, kellett egy ellenfél is, amelyik jól játszott. De ha valami pozitívumot kell keresni egy elvesztett döntő után, akkor az az, hogy saját magunkat vertük meg. Ami én szerintem egy kicsit jobb, mintha azt mondanánk, hogy elvertek minket itthon. 

Mint mondjuk Belgrádban?
- Igen, mert ott elvertek minket. De mondjuk az nem volt egy teljes csapat, egy abszolút összeállt csapat volt. Nagyon sokan nem jöttek el, pihenniük kellett, mert azért egy nagyon kemény menetelés után voltak. Belgrádban nem volt esélyünk sem, ott elvertek minket egyszerűen. Itt viszont saját magunk vertük el. 

Úgy gondolom, hogy ez egy jó kapaszkodó, hogy ha mi csak egy kicsit jobbak vagyunk, akkor?
- Én úgy gondolom, hogy ha a magyar vízilabda válogatott jól játszik, akkor játszhat bárhogy az ellenfél, a magyar csapat fog nyerni. 

Marci, azt most jól látom, hogy egy kicsit eltávolodott a magyar és a szerb csapat a többi ország válogatottjától? Mert korábban, egy kettő-hat évvel ezelőtt, azért sokkal többen voltak a sarkaitokban, hiszen akkor is általában a döntőt ez a két csapat játszotta, de húzósabb meccsekkel lehetett oda eljutni. Most mind a két csapaton azt lehetett érezni, hogy viszonylag könnyen lép át az ellenfeleken. És nem először már.
- Igen, van benne valami. Én is úgy gondolom, hogy ez a két csapat most kiemelkedik a mezőnyből. De ha azt nézzük, hogy pl. a horvátoknál, görögöknél, spanyoloknál, olaszoknál egy nagyon nagy fiatalítás, és csapat építés kezdődött el, akikre majd még oda kell figyelnünk, ha ők beépülnek, és összeállnak, akkor komoly ellenfelek lehetnek. De így is azok. Ha mondjuk, kifogsz egy rossz napot, és ők jól játszanak, akkor bárki elverhet bárkit az első hat csapat közül. De mindenképpen a magyar és a szerb csapat kimagaslik, ha nem is sokkal, de kimagaslik a mezőnyből. 

Ezt érzitek a vízben, hogy van respektetek? Tehát, ha bármelyik ország válogatottjával küzdötök, akkor feladják hamarabb esetleg, vagy kettőzött erővel küzdenek ellenetek?
- Inkább a kettőzött erő. Itt senki nem ad fel semmit. Hiszen a vízilabda is olyan, hogy egyik percről a másikra egy háromgólos hátrányt is le lehet küzdeni, hogyha jön egy rövidzárlat. Szóval itt nem feladásról van szó. Azt lehet érezni, hogy máshogy jönnek be a vízbe, de azért van egyfajta tisztelet is a játékosok iránt. Remélem, hogy ez még a jövőben is így lesz. 

Te mennyire teszel különbséget meccs és meccs között, amikor klub csapatodért küzdesz, vagy amikor a válogatottért?
- Nem nagyon. Szerintem minden meccsre hasonlóan kell készülni, persze inkább klub szinten vannak olyan mérkőzések egyszer-egyszer, hogy már meccs előtt tudod, hogy olyan ellenféllel játszol, hogyha rossz napot fogsz ki még akkor is valószínű, hogy nyerni fogsz. Bár nem szabadna, de ilyenkor máshogy készülsz, mint egy komoly derbire, egy döntőre esetleg. Alapjába véve nem szabadna, de van ilyen.Válogatott szinten viszont, olyan sok komoly mérkőzés van, gyakorlatilag mindegyik az, ott nem engedhetjük meg magunknak, hogy máshogy menjünk be a vízbe. 

Hasonló volt ebből a szempontból, amit átéltél a Honvédnál, vagy a Pro Recconál, hogy egy-egy komoly meccsre kell csak felkészülni, mert a többi az papírformaszerű győzelem volt?
- Volt persze, ott kint is ilyen mérkőzésünk. Volt egy alkalom például, amikor én is úgy éreztem a csapaton, hogy valahogy így ment be a vízbe és ki is kaptunk. Ezek után gyorsan észhez kell térni, nehogy belefussunk még egy hasonló vereségbe, mert az a csapat szempontjából nem biztos, hogy jó. 

Mit rakott hozzá a Te fejlődésedhez ez az egy év Olaszország? Mi az, amit ott azonnal leszűrhettél, hogy másképp van, mint itthon, az egyik fellegvárban?
- Az ország, új tapasztalatok. Ez nem csak a vízilabdára értem, hanem az élet más területére is. 

Felnőttél egy kicsit?
- Igen. Kicsit önállóbb lettem. Nagyon sok olyan dolgot kellett kint csinálni, amire itthon nem voltam rászorulva, pl. ilyen mosogatás, stb., ilyen ház körüli munkákra gondolok. Ott kint ezt nekem el kellett látnom.A vízilabdában talán az, hogy az egy nagyon erős bajnokság, az itthoni is az. De míg itthon, azt mondom, hogy  4-5, addig kint 6-7 csapat van, akiknél oda kell figyelni. Ráadásul, mint idegenlégiósra sokkal több feladat is hárul, aminél nem tudod azt csinálni, hogy egy kicsikét lazsálsz, mert akkor egyből szólnak, hogy ?hát Te nem ezért vagy itt?.  Talán ezek miatt, a sorozat tétmeccsek miatt ? remélem, hogy így lesz a jövőben is ? talán nem voltak már olyan hullámvölgyek a játékomban, mint mondjuk előtte, hogy egyik meccsen jól ment, a másikon kevésbé. Hanem van egy bizonyos szint, amit most már remélem, hogy nem fogok lefelé átlépni. 

Ezt meg kellett tanulnod, hogy hogyan jön elő belőled ez a kiegyensúlyozott teljesítmény?
- Megtanulni nagyon nem lehet, hozzá kellett szokni és alkalmazkodni kellett ehhez. Szerintem ez segített. 

Megint ezt a fránya futballt hozom elő, de egy idegenlégiós Olaszországban, mint vízilabdázó mennyire érzi, hogy ? bár kisvárosban voltál ? kiemelt figyelmet kap, szeretik és megbecsülik? Mert azért azt tudjuk, hogy itthon a vízilabdázók milyen becsben tartott játékosoknak számítanak, míg ugye a futballistáknál nagyobb a kontraszt, hogy itthon szidják őket eleget, és ha valahova kimennek, akkor meg azt érzik, hogy akkor én most futballista vagyok. Ez így van-e nálatok?
- Pont azért, mert egy kisvárosban voltam, és végülis ez a rész sok kisváros egybe épülve, pont ezért volt, hogy egy idő után már megismertek, ami nagyon jó érzés. Talán hasonló volt az érzés, mint itthon Magyarországon, ahogy kezeltek minket, játékosokat. Egy nagyvárosban biztos, hogy nem lett volna, így hiszen Olaszországban a foci mindenekelőtt! De ezekben, a kisvárosokban, ahol csak egy-egy sport van, ott jobban odafigyelnek ezekre a sportágakra is. 

Az mennyire segített neked, hogy egy csapattársad, egy magyar válogatott játékos, Madaras Norbi, aki veled együtt volt? Gondolom, ez azért valamennyire megkönnyítette ezt az egy évet.
- Nagyon. A beilleszkedésnél is nagyon sokat segített, főleg amikor még a nyelvet se nagyon beszéltem Olaszországban, akkor mindenképpen nagyon sokat segített a Norbi. Meg év közben is voltak olyan napok, amikor úgy rosszul érezte magát az ember, kint egyedül volt, akkor azért jó, hogy ott van egy magyar, és nemcsak ő, hanem pl. a Märcz Tamásék is ott voltak a környezetünkbe. Néha csináltunk ilyen magyar napokat kint. Tartottuk a kapcsolatot, mert azért mégiscsak külföldön voltunk, és azért ott nehezebb. A vízben pedig, magától érthető, hogy nagyon jó egy magyar játékossal együtt játszani, hiszen a tudása is a Norbinak nagyon nagy. Sok nehézséget levett, azért nekem is a vállamról, hogy tudtam, ha összenézünk, gyakorlatilag tudjuk egymás gondolatát és oda is tudjuk adni a labdát. Nem úgy, mint egy-két olasz játékos, akikkel ez nem sikerült. Nem, azért mert ő nem akarta, hanem mert nem tudta megcsinálni. 

Te mennyire vagy lelkizős típus? Most abba a kis mondatodba kapaszkodnék bele, hogy volt egy-két olyan nap, amikor nehéz volt. Te mennyire élted meg ezt így? Sokszor pörgött az agyad, hogy ez kellene, az kellene, vagy elengedted magad?
- Szerintem mindenkinél hasonló, aki kikerül egy ilyen családias közegből, ami nekem volt itthon, hogy vannak rosszabb napok, amikor mondjuk esik az eső és nem tudsz semmit sem csinálni, egy kisvárosban vagy, nincsenek úgy programok. Nincs az, hogy most felhívok bárkit és csinálok egy programot. Ilyen szempontból voltak, de nem sok, egy-egy nehezebb időszak, aminél pont jó volt, hogy ott voltunk egymásnak, és át tudtuk lendíteni a másikat ezeken a rosszabb napokon. 

Most könnyebb vagy nehezebb dolgod lesz, hogy visszatérsz a Dominoba? Előtte az egyik pátyolgatott kincs voltál ennél a klubnál, most viszont már lehet, hogy azt mondják, hogy vidd Te a zászlót.
- Ez majd év közben eldől, erre most nagyon nem tudok válaszolni, hogy könnyebb vagy nehezebb lesz. Én állok elébe, bármilyen is lesz. Jó lenne, ha nehezebb lenne, mert akkor az azt jelenti, hogy komoly feladatokat számítanak nekem, és úgy gondolom, hogy ezeket meg fogom tudni oldani. 

Könnyű visszailleszkedni?
- Természetesen. Főleg nekem a Honvédba biztos, hogy egyszerűbb, mint hogyha egy másik klubba mentem volna, vagy máshová kellene beilleszkednem. Gyakorlatilag mindenkivel együtt játszottam több évet, nagyon jó barátok. Ráadásul tartottuk a kapcsolatot telefonon, amikor kint voltam akkor is. Voltak ott edzőtáborban, tehát úgy nem szakadtam ki, csak annyi, hogy nem játszottam velük egy sapka alatt, egy csapatba. Végülis, ennyi volt a különbség ebben az egy évben. 

Mi a titka ennek a Honvédnak? Hiszen ezért lehet tudni, hogy most, amikor sorozatban nyeri a bajnoki címeket, kétszer is penge élen táncolt, és kétszer is 0-2-ről fordította meg a döntőt. Honnan jön ez az erő? Az ember azt hinné, hogy a másik oldal ? a Vasas ? még tüzesebb, hiszen már mióta vágyja azt az aranyérmet, de valahogy mindig vissza tudjátok verni ezt a támadást.
- Mindenképp az, hogy a Honvédnak a játékos kerete nagyon erős. Gyakorlatilag a 13 játékos nagyon jó átlagot tud hozni, talán ez lehet a fő ereje a Honvédnak. A Vasasnál pedig, hogy sok elvesztett döntő után vannak, hogy nagyon rég nyertek már bajnokságot, talán ez egy kicsit frusztrálja, és idegesebbé teszi az ilyen döntő helyzetekben őket. Mi pedig tudjuk azt, hogy már sikerült fordítani 2-0-ról is, miért ne sikerülne most is. Van egyfajta egészséges önbizalom a Honvéd játékosokban. 

Szóba került nagypapád, édesapád. Ők mit meséltek neked az olimpiáról? Arról az olimpiáról, amit gondolom megcéloztál nyíltan is, hogy Pekingben már szeretnél ott lenni az utazókeret tagjaként.
- Olyan sokat nem kérdeztem őket az olimpiáról, ők sem nagyon meséltek. Inkább a játékostársaktól szoktam kérdezni, hogy milyen érzés. Ez is inspirál arra, hogy én is oda szeretnék kerülni, és ez is egy erőt ad ahhoz, hogy jó úton járok, és csinálnom kell tovább, hogy egyszer én is átélhessem ezeket az élményeket. 

Miért van az, hogy nem beszélsz erről a családban, de beszélsz róla a barátokkal?
- Nem tudom. Mi a vízilabdát, és azt kell mondjam, hogy hál? Istennek, otthon nem vittük túlzásba, ami egy fontos dolog szerintem. Gyakorlatilag az én életemet ez tölti ki napi 6-7-8 órában. Ez időszaktól függő. Nem biztos, hogy régen jó lett volna, vagy akár most is jó lenne, hogyha otthon vagyok, akkor a vízilabda, a vízilabda és a vízilabda lenne állandóan terítéken, mert nem egészséges szerintem. Talán egy kicsit sok is lenne. Ezt nagyon jól megtalálta Édesapám, az arany középutat, hogy azért valahogy burkoltan el is tudja mondani a véleményét, de nem is viszi túlzásba. 

Mi mást is kívánhatnék, minthogy rakj mellé Te is egy aranyérmet!
- Úgy legyen.

 

 

(forrás: Budapest Rádió)