FACEBOOK

Szirányi Balázs a Honvédban! - vlv-interjú

Szirányi Balázs a Honvédban! - vlv-interjú
hozzászólás, 2018.05.30.

A Honvéd nagy igazolása Szirányi Balázs négyszeres spanyol és kétszeres magyar bajnok, BL-győztes, akit szintén szerdán mutattak be a klub sajtótájékoztatóján. A Népligetből a szomszédvárba átigazoló centert várakozásairól, terveiről faggattuk.


SZIRÁNYI BALÁZS a vlv-nek:

- Egy évre szerződtem, de ez nem jelenti azt, hogy - ha úgy alakul - ne maradék szívesen tovább. A Fraditól való távozásom okairól igazából a zöld-fehéreket kellene megkérdeni, de amennyire érzékeltem, nem az volt mögötte, hogy elégedetlenek voltak velem, nyilvánvalóan a korom játszott fő szerepet, hiszen 35 éves vagyok, s ők fiatalabb centerrel tervezik a jövőt. Nincs bennem rossz érzés, sem sértettség, ez egyszerűen így alakult.

- A Fradinál szép időszakot töltöttél, lehet azt mondani, hogy ez a bajnoki cím most a pályafutásod csúcsa?

- Bizonyos szempontból igen. Nagyon jól jött ki számomra, hogy egy építkezési folyamat elején költöztem haza Barcelonából, s az eredmények is "megérkeztek". Nagyon jó volt Eurokupát nyerni és 18 év után ismét bajnoki címet elérni a Fradival, a Fradinak. A Barcelonetával nyertem Bajnokok Ligáját, az teljesen más, nem is akarom súlyozni, tény, hogy a bajnoki címek közül - kint is nyertünk négyet - nekem ez a legértékesebb.

- Miért a Honvéd?

- Szempont volt, hogy Budapesten maradhassak. Nehéz elengedni azt a szintet, amit a Fradi képviselt és remélem, hogy nagyon erősen tudunk majd közelíteni ehhez a Honvéddal is, de ténykérdés, hogy papírforma szerint más erőviszonyokat képvisel a két klub, olyan csapathoz igazoltam, amely nem lesz benne a topkategóriában. Ugyanakkor gondolnom kell lassan a civil életre is, emiatt is fontos volt, hogy Budapesten folytathassam a pályafutásomat.

Egyébként a Honvédnál nagyon jó projekt megvalósítására készülnek, úgy gondolom, hogy a tavalyihoz képest előre fogunk tudni lépni, nagyon jó kis csapatot építünk.

- Merész András elmondta a vele készített interjúnkban, hogy nagyon számít az idősebb játékosokra, az ő nemzetközi tapasztalataikra és konkrétan említett téged, mint aki segíthet például a speciális spanyol blokkolási technika alkalmazásában, a társak erre való felkészítésében. Az ilyesfajta feladatokhoz mit szólsz?

- Ezt nem tekintem tehernek, inkább megtisztelő feladatnak. Kicsit benne is volt a fejemben, hogy a következő szezonban lehet ilyen teendőm, mert sok a fiatal, kevés nemzetközi rutinnal rendelkező játékos az új csapatomban. A helyzetem kicsit valóban speciális, hiszen a 12 évi spanyolországi játék során sok olyasmit volt módom megtanulni, amit máshol nem, talán még itthon sem lehet. Teljesen nyitott vagyok az ilyen feladatra.



- Mennyire ismered a Honvédot, a játékstílusukat, a játékostársakat?

- Azt hiszem, hogy szinte mindegy is, mert a játékstílus sokat fog változni. Az új edző belépése mindig ezzel jár. Sokat nem játszottunk egyébként az elmúlt szezonban a Honvéddal. Mióta az ide igazolásom a levegőben van, próbáltam őket jobban figyelni, de ez nem volt könnyű, kevés tévés meccsük volt, beülni a lelátóra - az pedig elég beszédes lett volna... Kíváncsian várom én magam is, ez az időszak mindig nagyon izgalmas számomra.

- Leér a lábad a köztudottan viszonylag sekély vizű Kőér utcai uszodában?

- Persze, mindenkinek leér 190 centi fölött, ezzel nem árulok el nagy titkot...

- Előny ez vagy csak néha számít, az elrugaszkodásnál?

- Akkor lehet előny, ha az ember huzamosabb ideig, mondjuk tíz évig játszik ott és így be tudja építeni ezt a játékstílusába. Nem hiszem, hogy részévé fogom tudni tenni a repertoáromnak az "ugrálós stílust"...



- Merész András azt is mondta, hogy szeretné, ha az idősebb játékosok is fejlődnének, nem a teljesítményük szinten tartására törekszik az edzéseken...

- Bármennyi idős is az ember, nem kezdhet el úgy egy szezont, hogy nincsenek ambíciói a fejlődésre. Ez egy véget nem érő folyamat vagy ha véget ér az ambíciót illetően, akkor baj van. Vannak motivációim, már csak amiatt is, hogy minden edző más felfogást képvisel, ez eleve utat engedhet a fejlődésnek és hát a pozícióm is más lesz, mint eddig, másfajta feladatok hárulnak rám, mint eddig, azt gondolom, hogy nagyobb teher lesz rajtam a vízben.

- Benne van a fejedben, hogy mik azok a játékelemek, technikai megoldások, amikben még mindig fejlődnöd kell?

- Persze. Tudom, hogy miben vannak hiányosságaim és természetesen éppen ezek adnak nagy lehetőséget a fejlődésre. Egy-két dolog helyre rakásával szerintem 35 évesen is nagy javulást fogok tudni elérni, meg azt se felejtsük el, lehet, hogy olyasmi is kiderülhet, amiről nem tudtam, de Bandi majd felhívja rá a figyelmemet... :-) Ezért ő az edzőm.

- Az eredményesség? Nyilván nagyon nehéz lenne megismételni a Honvéddal azt, amit idén a Fradival elértél... De mégis, mi az, ami szerinted reális cél lehet?

- Nagyságrendileg van meg a dolog a fejemben és lehet, hogy ez változni fog, ha elkezdjük a bajnokságot. Induláskor az lehet az elsődleges szempont, hogy olyan csapatot rakjunk össze, amelynek esetében nem kérdés a felsőházba jutás. Ez már eleve meghatároz néhány dolgot. Azt gondolom, remélem, várom, hogy a Miskolcot és a BVSC-t is meg fogjuk tudni szorongatni. Nem tudom, ez mennyire lesz elvárás a klubvezetéstől, ez az én mostani véleményem és természetesen ahhoz, hogy megvalósuljon, elég komoly csapatépítési, összeszokási folyamaton kell átmennünk. 

- Köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok az új csapatodban!