FACEBOOK

Megvan a Vasas új kerete - hat játékos érkezik

Megvan a Vasas új kerete - hat játékos érkezik
hozzászólás, 2018.05.29.

A VasasPlaket kedden ismertette igazolásait, s a keretben történt többi változást. A cikket a Vasas honlapjáról szemlézzük:


Dobos Sándor cikkét idézzük:

"Kialakult felnőttcsapatunk összetétele a következő szezonra. Hat új játékos érkezik a VasasPlakethez, összességében fiatal, friss együttes igyekszik ismét a felsőházba kerülni.

A Vasas együttese a 12. helyen zárt ebben a szezonban az E.ON OB I-ben, a játékosok, a szakvezetés és a szurkolók is jobb eredményben bíztak, de ez végül nem jött össze. Egyöntetű szándék, hogy a következő idényben ismét a legjobb nyolc között kell szerepelnie a Vasasnak, ennek szellemében történtek az erősítések is, no, és persze azért is érkeznek új játékosok, mert többen is befejezték aktív játékos-pályafutásukat.

Elbúcsúztattuk olimpiai bajnok centerünket, dr. Steinmetz Ádámot, illetve beszámoltunk arról is, hogy Bóbis Máté is a parton folytatja, ő lesz a másodedző a következő idényben. De Babay Árpád is utolsó szezonját töltötte a vízben, a jövőben ő lesz serdülőcsapatunk vezetőedzője, míg Tihanyi Bernátra az OB I/B-s csapatunk vezetőedzője számíthat majd a kapuban, az ő helyét Dévai Kristóf veszi majd át. A szakvezetés arról is döntött, hogy Ladányi Ákos, illetve Hajdu Attila az első csapat bő keretéhez tartozik majd, így adott esetben lehetőséget kaphatnak az OB I-ben. (Ladányi Ákos egyébként egy ösztöndíjjal külföldön tanul majd ősztől, de márciusban visszatér a csapathoz.)

Ami pedig az érkezőket illeti: a korábban magyar bajnok, Magyar Kupa-győztes Hegedüs Gábor az OSC-tól, Szabó Bence és Mátyók Norbert a BVSC-ből, az ifjúsági világbajnok, vb-bronzérmes Vogel Simon, valamint Major Martin az UVSE-től, míg a kétszeres Universiade-győztes Halek Márton a Miskolctól igazol a Vasashoz.

Földi László vezetőedzőt kértük meg arra, hogy mutassa be röviden az új fiúkat, akikkel majd egyébként az elkövetkezendő napokban, hetekben bővebb interjúkat is olvashatnak majd.

A VasasPlaket új játékosai:

Hegedűs Gábor
35 éves, előző csapata: A Híd-OSC Újbuda

Halek Márton
28 éves, előző csapata: Pannergy-Miskolci VLC

Vogel Simon
22 éves, előző csapata: UVSE

Szabó Bence
22 éves, előző csapata: BVSC-Zugló

Mátyók Norbert
22 éves, előző csapata: BVSC-Zugló

Dévai Kristóf
20 éves, előző csapata: Vasas OB I/B

A VasasPlaket kerete a 2018/19-es szezonban:
Jónás György, Dévai Kristóf – kapusok
Bencz Rolf, Halek Márton, Hegedüs Gábor, Hőna Dávid, Major Martin, Mátyok Norbert, Miklós Levente, Sélley-Rauscher Domonkos, Szabó Bence, Simon Henrik, Takács Bálint, Vogel Simon

Az első csapat bő keretének tagja: Hajdu Attila, Ladányi Ákos

Vezetőedző: Földi László
Másodedző: Bóbis Máté"

A csapat új játékosait maga a vezetőedző, Földi László mutatja be Dobos Sándor cikkében.

Címkék:
Vasas átigazolás