FACEBOOK

Märcz Tamás a Világliga-keretről

Märcz Tamás a Világliga-keretről
hozzászólás, 2018.05.28.

Mint megírtuk, Märcz Tamás szövetségi kapitány vasárnap ismertette 21-tagú keretét, amely a Világliga budapesti szuperdöntőjére - közvetve természetesen az év fő versenyére, a barcelonai Európa-bajnokságra - készül majd.

Diapolo


MÄRCZ TAMÁS a vlv-nek:

- Eredetileg azt terveztem, hogy részkeretet hirdetek és csak a Bajnokok Ligája nyolcas döntője után hirdetem ki  a végleges felkészülési keretet, de végül nem éreztem indokoltnak hogy addig várjak, sőt inkább tisztább, tervezhetőbb helyzetet teremt mindenkinek a kerethirdetés.

- Két újonc van a listán, Szakonyi Dániel és Pohl Zoltán. 

- Így van. Szakonyi volt már bő keretben és egy alkalommal beugróként is segítette a munkánkat, de eseményen még nem vett részt. Pohl Zoltán az Universiade-csapat tagja volt, a bajnokság első szakaszában betegségek hátráltatták, eddig ezért nem volt keretedzéseken, mondhatom, hogy a mostani tavaszra érte utol magát. Behívása kicsit a jövőbe tekintést jelzi, lényegében bővítettem vele a korábban elképzelt keretet. Szakonyi behívása különben elsősorban azért indokolt, mert a felkészülés kezdetekor tíz mezőnyjátékos mellett még csak Vogel Somára számíthatok a kapuban.

- Ez a 21 tagú társaság minek a kerete?

- Eredetileg már ebben a fázisban szűkebb keretben gondolkodtam, talán még a 18-at sem érte volna el a létszám, inkább 16-17 játékossal számoltam. Viszont miután a Világliga Szuperdöntőjébe bejutottunk, s ez a torna nagyon közel van a BL F8-hoz, bővíteni kényszerültem a tervezett keretet. Emellett jelentős változás a korábbi elképzelésekhez képest, hogy Budapest rendezi a Szuperdöntőt - erre senki nem számított. Természetesen ezzel sokkal fontosabb helyre került ez az esemény a képzeletbeli idei rangsorban, hiszen hazai közönség előtt játszunk majd, sokkal inkább elvárás lesz az eredményesség, mint ha valahol Oroszországban teszteltük volna, hogy hol tartunk a felkészülésben. Emiatt, bár sokan szerepelnek a kerettagok közül Genovában, fontos, hogy azt a budapesti Világliga-hetet erős válogatott játssza végig.

A nyarunk egyébként sűrű, a Világligát nem sokkal követő németországi tornát fogom majd tesztelésre, "játékosforgatásra" felhasználni. Ezt követően tervezem szűkíteni a keretet, akár úgy, hogy már az Eb-csapat tagjait nevezem meg, s mellettük megtartok néhány fiatalt a felkészülés segítése céljából. A tervem szerint a budapesti Benu Kupán már mindenképpen az Eb-csapat játszik majd, s ezt követi a horvátok által kezdeményezett hivatalos mérkőzés, mint a kontinensbajnokság előtti utolsó erőfelmérőnk. E meccs háttere az, hogy szerettünk volna a Barcelonába utazást megelőzően erős edzőpartnert találni, a horvátokkal meg is állapodtunk két közös foglalkozásban, ebből az egyik végül hivatalos mérkőzés lesz, július 12-én csütörtökön 18.30-kor Zágrábban. 

- A barcelonai Eb után nem sok pihenő jut nektek, hiszen részt veszünk szeptember 11. és 16. között Berlinben a Világkupa-tornán. Ezt az eseményt mire fogod felhasználni, lehet-e már tudni, hogy az itt szereplő csapat valamennyire az Eb-válogatottra épül-e majd vagy teljesen új meghívotti körben gondolkodsz?

- A Világkupa korábban egy kvalifikációt érő torna volt, ebben az évben nem így van, ezért kicsit kevésbé fontos, mégis egy világesemény, amire a tavalyi világbajnoki második helyünkkel vívtuk ki a helyünket. Szeretnék oda több fiatal játékost is elvinni akik, a jövő válogatottjai lehetnek.

- Végezetül: a helyszínen követted a bajnoki döntő eseményeit. Hogy értékeled a látottakat?

- Minden évben elmondjuk hogy ismét nőtt a magyar bajnokság színvonala - ez most is igaz és ez a döntő méltó volt ahhoz a ma már egyre szélesebb körben elfogadott vélekedéshez, hogy ez a világ legerősebb bajnoksága. Érdekes személyes vonatkozása van egyébként számomra a Fradi végső győzelmének, ugyanis 18 évvel ezelőtt a vízből néztem végig mint BVSC játékos, most pedig a lelátóról voltam tanúja a zöld-fehérek aranyérmének...

Magas színvonalú döntő volt, úgy éreztem, hogy a két csapat tudásszintje nagyon közel van egymáshoz. Folyamatosan változott, hogy éppen kinek ment jobban, ez részben az egyéni teljesítmények ingadozásán múlt, részben azon, hogy sokszor sikerült kikapcsolni a játékból az ellenfél legjobbjait, akikre nagy munka hárult. Így nem mindig a megszokott nagy nevekről szóltak ezek a mérkőzések, éppen ezért fontos ezen a szinten, hogy egy csapatnak milyen hosszú a kispadja és hogy mekkora szerepet tudnak felvállalni a beugró emberek.

Mindenki tudja, hogy a Szolnok sokkal keményebb menetelésben volt a BL miatt, talán kevesebb játékost is tudott forgatni, mint ellenfele, ez érződött - bár ez semmit sem von le a Ferencváros teljesítményének értékéből. Végül is az utolsó, ötödik mérkőzés kiegyenlített erőviszonyokat hozott és ahogy láttuk, nüanszok döntöttek a Ferencváros javára. Nemcsak a győztesnek, hanem a Szolnoknak is gratulálok, nekem nagyon tetszett ez a bajnoki döntő. 

Ha szövetségi kapitányként értékelek - tudjuk, hogy a külföldiek elég nagy szerepet játszanak mindkét csapatban, de azért elmondható, hogy nagyon komoly, meghatározó teljesítményt nyújtottak magyar játékosok is, ami örömteli volt.

- Köszönöm a beszélgetést.
A keret (vastagítva azok neve, akik már június 4-én elkezdik a munkát):

Kardos Gergely, Nagy Viktor, Szakonyi Dániel, Vogel Soma - kapusok,
Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Jansik Dávid, Jansik Szilárd, Kovács Gergő, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Nagy Ádám, Német Toni, Pohl Zoltán, Sedlmayer Tamás, Török Béla, Vadovics Viktor, Vámos Márton, Zalánki Gergő - mezőnyjátékosok.
Címkék:
Märcz Tamás