FACEBOOK

Most Szolnokon küzd az életben maradásért a címvédő

Most Szolnokon küzd az életben maradásért a címvédő
hozzászólás, 2018.05.22.

Szerdán folytatódik a bajnoki döntő. A Fradi 2:1-re vezet, a következő győzelme aranyérmet jelentene. (Az M4 Sport női kézilabdát közvetít, így a szolnoki meccset a Duna World adja élőben.) Előzetesünk a kluboktól nyert információk alapján:


BAJNOKI DÖNTŐ

AZ ELSŐ MÉRKŐZÉS KRÓNIKÁJA

A MÁSODIK MÉRKŐZÉS KRÓNIKÁJA

A HARMADIK MÉRKŐZÉS KRÓNIKÁJA

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban a Fradi 2:1-re vezet.

4. játéknap

Május 23., szerda

18.15 Szolnok-FTC
- Duna World, vlv (szöveges élő)

VARGA ZSOLT (FTC-PQS Waterpolo) vezetőedző:

"Ezzel a mérkőzéssel egy újabb lap került be a Bajnoki Döntő Könyvébe, ahol a Szolnok ugyanúgy, mint eddig, BL-győztes, bajnokcsapat, és ez nem változik meg mindaddig, míg valaki le nem győzi őket. Tudtuk idáig is, de a szombati találkozón látni is lehetett, hogy nagyon jó együttesről van szó. Ha nekik sikerült, nekünk is sikerülhet az, hogy új lappal indítunk. Most fel kell kapaszkodnunk a pokolból és újra el kell kezdenünk játszani.” 

CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa) vezetőedző:

"Engem már nem érdekel a szombati játék, én arra a Ferencvárosra készülök - és azt hiszem, hogy nagyon becsapnánk magunkat, ha nem arra a Ferencvárosra készülnénk, amelyet legutóbb láttunk itt Szolnokon: egy nagyon jól játszó, nagyon kemény Ferencvárosra. A saját játékunkkal kapcsolatban: nyilván ugyanúgy, mint egész évben az apróságokra próbálunk odafigyelni, nem két nappal a döntő előtt kell már összerakni a mérkőzést. Ilyenkor már egész egyszerűen nyugodtnak kell lenni és a vízben tiszta erőből játszani. Úgyhogy én nem is szeretnék találgatni. Nyilván van bennünk izgalom, de nyugalom is van bennünk, felesleges számolgatnunk, egész egyszerűen jön a következő meccs. Egész egyszerűen örülnünk kell, hogy van még egy mérkőzés, úgyhogy a vízben dől el. Ilyenkor a parton már csak rontani lehet a dolgokon."

VÁMOS MÁRTON (FTC-PQS WAterpolo):

"Nagyon várjuk a mérkőzést, mert a nyolcgólos vereség azért nem mindennapos - legalábbis nekem, de a csapat többi játékosának sem. Úgy gondolom, hogy most a Szolnokon lesz nagyobb nyomás, mint rajtunk és ezt megpróbáljuk majd kihasználni. Mindenki jó formában van, szerintem sikerült a ,,csúcsra járatás,,. A múltkori mérkőzésen nagyon sok lehetőséget kiagytunk, szinte ziccereket is, ha ezeket most be tudjuk majd lőni, akkor nem ezen fog múlni, hanem a védekezésen."

KIS GÁBOR (Szolnoki Dózsa):

"Azt az egyet szerettük volna, hogy ne legyen még vége, mert ezért dolgoztunk egész évben. Valahol erről szól a vízilabda számomra, mert sokszor unalmas az év közbeni szezon, amikor sok könnyebb meccsünk van, meg sokszor nagyon fárasztó, de ha valamiért is küzdöttünk, az az, hogy a döntőbe bejussunk és azt élvezzük. Mert amúgy nagyon jó hangulat van, a hazai meccsen volt az egyik legjobb hangulat - egyszer játszottunk még itthon. Kisebb uszoda, több hazai szurkoló, ezért hatalmas élmény. Úgyhogy próbáljuk kiélvezni a lehetőségeinket és remélem, hogy minél szebb eredményt tudunk hozni. A Fradin is múlik, rajtunk is múlik, nagyon nagyon várjuk a meccset."



 


Még egy párharc zajlik a rájászás második szakaszában, a 9-10. helyért.

Május 23., szerda

19.00 Pécs-Kaposvár


A küzdelem 1:1-re áll, a szerdai győztes megnyeri a csatát.