FACEBOOK

A világbajnokságra készülünk

A világbajnokságra készülünk
hozzászólás, 2007.03.05.

Fodor Rajmund szerint az elmúlt három nap igencsak hasznos volt a világbajnoki felkészülés tekintetében és külön élvezték a debreceni közönség lelkes buzdítását is. A fárasztó nemzetközi torna eredményhirdetése és a Kupa ünnepélyes átadása után kértem meg, hogy értékelje az elmúlt 3 nap eseményeit és mondjon pár szót a benyomásairól.

Rajmi szerint nagyon hasznos volt ez a három nap a felkészülés szempontjából. A debreceni uszodában jól szervezett körülmények között, lelkes közönség előtt játszott mérkőzések fontos mérföldkövei voltak a felkészülési időszaknak.

A csapathirdetés előtti utolsó főpróba eredményei nem tükrözik azt, hogy a meccsek segítettek volna egy szerb meccsre való felkeszülést. De a csapat most a világbajnokságra keszül, nem pedig csak a szerbek elleni mérkőzésre. Ezt figyelembe véve azt mondta, hogy elégedett, mert sok taktikai elemet sikerült kipróbálni, és a játékuk is biztató volt.
Véleménye szerint egyre jobban osszeérik a csapat, mint ahogy Kemény Dénes szövetségi kapitány fejében is valószínűleg öszeáll napokon belül az utazó csapat névsora. 

“Érzésem szerint nagyon hasznos 3 felkészülési mérkőzést játszottunk nagyon lelkes közönség előtt ebben a gyönyörű uszodában. Ugyan az eredmények nem azt tükröznék, hogy ezek a mérkőzések segítettek volna egy szerb meccsre való felkészülést, de egy világbajnokságra készülünk és nem egy szerb mérkőzésre.”

Címkék:
Fodor Rajmund

1 régi hozzászólás

Albert Borbála hozzászólása
2007.03.20. 16:22

már nagyon vártam!! És nagyon nagyon drukkolok a csapatnak!! mindent bele! mindenki veletek van!!! Hajrá srácok!! És tényleg nagyon jó ez a lap! :) Borcsa