FACEBOOK

OB1 szerdán: az izgalmak fokozódnak

OB1 szerdán: az izgalmak fokozódnak
hozzászólás, 2018.05.15.

A második forduló következik a végső helyezések sorsát eldöntő bajnoki rájátszásban. Előzetesünk a kluboktól nyert információk alapján:


AZ ELSŐ JÁTÉKNAPON TÖRTÉNT


OB1, rájátszás II., 2. forduló

Május 16., szerda

DÖNTŐ

AZ ELSŐ MÉRKŐZÉS KRÓNIKÁJA


19.00 SZOLNOK-FTC - M4 Sport, vlv (szöveges élő)

Az első mérkőzésen a Fradi 12:9-re nyert.

CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa) vezetőedző:

"Nagyon rossz nap volt ez a vasárnapi, rengeteg dolog összejött. Viszont az okokkal én soha nem szoktam foglalkozni, mert azzal nem haladunk előre, meg azok egy nap múlva alapvetően senkit nem érdekelnek. A két legfontosabb okkal foglalkozom: saját magunkkal és a Ferencvárossal.

Eddig is voltak rosszabb és jobb periódusaink. Azért a Szolnok mindig is híres volt arról, hogy nagy küzdő. Megpróbáltunk egyik meccsről a másikra alakítani a játékunkon. Most is tervezek kisebb szerkezeti átalakításokat, aminek a lényege az lenne, hogy esélyünk legyen a győzelemre. Én úgy gondolom, hogy fejben egy picikét jobban össze kell állnunk. Ez a legfontosabb: nem kell túlságosan akarni.

Nem tudom, hogy ez egy mondás-e, vagy csak így eszembe jutott, hogy nem csak a győzelem számít, hanem az is, hogy mit teszünk meg érte. És a csapat képes arra, hogy mindent megtegyen. Aztán, hogy abból mi lesz, az már szerintem egy másodlagos dolog. És hogy a játékot jobban élvezzük, ez is fontos lenne. Egyszerűen játsszunk! Nem csak a bajnoki cím a fontos, hanem az is, hogy elértük a döntőt, kőkemények küzdöttünk érte, akkor legyünk itt!"

VARGA ZSOLT (FTC-PQS Waterpolo) vezetőedző:

„Többször végignéztem a Szolnok elleni mérkőzéseinket (három bajnoki, egy-egy Szuperkupa- és a Magyar Kupa-meccs - a szerk.), de nagyon nehéz lenne megmondani, hogy milyen lesz a hatodik meccs forgatókönyve, mert mindig teljesen máshogy alakultak a találkozók. Hiába győztük le korábban a Szolnokot hazai medencéjében, nem szabad abból kiindulnunk. Inkább az összes meccs tapasztalatát kell összegyúrnunk.” 

MADARAS NORBERT (FTC-PQS Waterpolo) csapatkapitány:

"Nem jellemző a Szolnokra az a fajta rövidzárlat, amit a szünet után mutattak, hiszen 5:5 után négy gólt is lőttünk. Ez akkor meglepett, de most már teljesen mindegy, hogy mennyivel nyertünk. Nem szabad, hogy elaltasson minket az eredmény, mert őket biztos, hogy feltüzeli és szerdán egy új meccs kezdődik. Nem hiszem, hogy lesz még egy ilyen fél negyedük.

Mi a találkozó elején voltunk kicsit fásultabbak, de ez annak volt betudható, hogy két és fél hétig nem játszottunk tétmeccset. Ez viszont szerdán már nem lesz gond."





 


A HARMADIK HELYÉRT

19.30 OSC-Eger


Az első mérkőzésen az Eger 11:5-re nyert.






AZ 5. HELYÉRT

19.30 MISKOLC-BVSC


Az első mérkőzésen a BVSC 9:8-ra nyert.



Pásztor Mátyás nyilatkozata:




A 7. HELYÉRT

19.15 DEBRECEN-HONVÉD

Az első mérkőzésen a Honvéd 10:9-re nyert.

 






A 9. HELYÉRT SZOMBATON JÁTSZANAK!

Május 19., szombat

16.00 KAPOSVÁR-PÉCS


Az első mérkőzésen a Pécs 13:9-re nyert.


A 11. HELYÉRT

Május 16., szerda

19.00 SZENTES-VASAS


Az első mérkőzésen a Vasas 8:7-re nyert.

Vörös Viktor nyilatkozata:



 


A 13. HELYÉRT

17.30 TATABÁNYA-AVUS


Az első mérkőzésen az AVUS 11:6-ra nyert.






A 15. HELYÉRT

18.00 SZEGED-UVSE


Az első mérkőzésen az UVSE 11:5-re nyert.

Címkék:
OB1