FACEBOOK

Tóth László: ,,Most semmi más nem számít, az ilyen meccsekért vízilabdázunk!,,

Tóth László: ,,Most semmi más nem számít, az ilyen meccsekért vízilabdázunk!,,
hozzászólás, 2018.05.11.

A bronzéremért, egyben a 2018-19-es BL-szereplés jogáért harcol szombattól az Eger és az OSC. Helyzetkép az OSC vezetőedzőjétől: 


Bajnoki bronzpárharc, 1. forduló

Május 12., szombat

19.00 Eger-OSC


(A következő mérkőzés jövő szerdán, 19.30-kor lesz a Nyékiben)

FONTOS TUDNI!

Az OB1 versenykiírása szerint a bajnokság első három helyezettje jogosult indulni a Bajnokok Ligája következő, 2018-19-es versenysorozatában, tehát a bronzcsata a BL-szereplés jogáért is folyik. (A 4. helyezett az Eurokupában indulhat.)

Mint ismeretes, az Eger csapata tavaly átvette a BL-tőlt visszalépő Nizzától a szabadkártyát, így két esztendőn át jogosult közvetlenül a főtáblán megkezdeni BL-szereplését. Ebből egy év telt el.

A vlv a LEN-től azt az információt kapta, hogy alapesetben a szabadkártya megvásárlása csak abban az esetben jelent BL-indulási lehetőséget, ha az adott csapat bajnoki eredményével egyébként is megszerzi a BL-kvalifikációt.

Így - jelenlegi ismereteink - szerint a bronzcsata valós tétje az, hogy az OSC vagy az Eger indulhat-e a Bajnokok Ligájában.

TÓTH LÁSZLÓ (A-Híd OSC-Újbuda) a vlv-nek:

- Elérkezett az az időszak, amikor - kicsit talán a számotokra szerencsére - mindegy, hogy mi történt eddig, nulláról indul a verseny egy nagyon fontos cél eléréséért. Gondolom, hogy így fogod fel és ezt igyekszel tudatosítani a játékosaidban.

- Valóban ez a hozzáállás, amit megfogalmaztál, nem foglalkozunk azzal, hogy mit hozott eddig ez a szezon. Dátumok vannak, három meccsnap, ezek közül kettőt meg kell nyerni és kész.

- Ez így tényleg egyszerűnek tűnik. 

- Azt látom, hogy elszántak a fiúk és jót tett nekik a szerdai meccs. Nyilván azért ez nem egy ördöglakat, ha nyersz, az jólesik, ha kikapsz, akkor az nem esik jól... 

- Hogy értékelted a szerdai BL-meccsen nyújtott teljesítményt?

- Lehet a Partizant minősíteni, hogy fiatal csapat, valóban az, főleg 17-18 éves gyerekekből áll, de azért egy szívós kis csapat, erősek, erőszakosak, így értékes az ellenük aratott győzelem. Ráadásul nagyon jó volt, ahogy nyertünk, csapatként funkcionált a társaság, nem azért győztünk, mert valakinek elsült a keze. Működtek a dolgok hátul, működtek elöl, s ez az, ami megadja az igazi önbizalmat. Az már csak hab a tortán, hogy sokan voltak eredményesek.

- Egy hosszabb folyamat végénél tart az OSC, és ez a folyamat, hogy finoman fogalmazzak, "nem volt zökkenőmentes". Játékosok "jöttek-mentek", szezon közbeni edzőváltás volt, sérülések történtek, te magad panaszoltad el többször, hogy egyszerűen nem tudjátok felvenni a meccsek elején a ritmust, kimaradnak a helyzetek, s látható volt, hogy egyre inkább rányomja mindez a bélyegét a csapat szereplésére. Kívülről nézve meglehetősen zűrös, káoszos szezonja volt az OSC-nek. Mit tudsz mondani erről, látod-e például az okokat?

- Látok okokat, persze, most már a harmadik hónapja csinálom ezt a munkát, lassan elérünk a századik naphoz... Visszamenőleg is talál az ember okokat, problémákat, de ezekbe nem érdemes belemenni, már csak azért sem, mert magamat is elterelném a mostani fő feladattól. Persze, az ember figyel, tapasztal, lát, rájön dolgokra, összefüggésekre, lassan minden a helyére kerül, de most mindez nem számít. Ez komoly sport, férfiak lesznek a vízben, az éremért folyó mérkőzéseken már valóban semmi nem számít, az sem, hogy mi történt addig. Itt már csak annyi a feladat, hogy derüljön ki: ki az igazi harcos, ki az, aki úgy szereti a vízilabdát, ahogy azt kell és nem érdekli, hogy milyen nehézségek voltak szezon közben. Jó az alapszakasz és a középszakasz is, de a most következő meccsekért szeretjük csinálni ezt az egészet. Az igazi tétmeccsek jelentik egy sportoló álmát - én legalábbis így gondolom és próbálom ezt továbbadni a fiúknak, de hát, aki élsportoló, az ezt pontosan tudja.

- De kicsit ennek olyan feelingje van, mintha ez csak szándék kérdése lenne, mintha csak azon múlna, hogy "most aztán ezt nagyon akarjuk"... De hiszen eddig is mindig akarták. A kérdés az: mi kell ahhoz, hogy partiban legyetek, eséllyel küzdjetek meg a bronzéremért.

- Mindig volt valami kifogás, probléma, ok, ami alapot adott a hivatkozásra. Ezt most muszáj elfelejteni. Semmi másra nem szabad koncentrálnia a játékosnak, csak saját magára, a feladatára, a társára és a csapatra. Ami tüske, sérelem van, azt most nagy ívben el kell engedni. Ha így lesz, akkor a dolog működik.

- Tehát, ha jól veszem ki a szavaidból: szakmai szempontból alkalmasnak tartod a csapatodat arra, hogy megszerezze a bronzérmet.

- Abszolút. Vannak jó kapusaink, szélsőink, van jó centerünk, bekkünk, olimpiai bajnokunk, van itt minden, csak úgy is kell játszani, ahogy maga a játékos is elvárta magától, amikor ide került. Egyszerű ez is. Stabilan ott van ez a csapat a legjobb négyben évek óta, játszott döntőket is, ehhez kell mérni a dolgokat és ennek megfelelően kell teljesíteni. 

- Van egy ellenfél, amely nyilván most nagyon csalódott, de hát nagyon erős csapat. Róluk mit tudsz mondani?

- Csalódott... Mi is csalódottak vagyunk, mert szerettünk volna döntőbe kerülni...

- Jó, de hát nekik erre egy picivel több esélyük volt...

- Persze, világos. Szerintem ott ilyen szempontból hasonló a helyzet. Csalódottak, de ugyanolyan sportemberek. Nagyon jó játékosok szállnak ellenünk harcba és biztos vagyok abban, hogy a jelenlegi helyzetben két perc alatt túlteszik magukat a csalódáson. Úgy fognak játszani, ahogy tudnak, ezért szerintem jó mérkőzések lesznek. Biztos vagyok abban, hogy mind a két csapat a tudása legjavát nyújtja majd, aztán - dőljön el így a bronzpárharc.



- Ebben a csatában csak két győzelemre van szükség, nem úgy, mint a döntőben, ahol háromra. Hogy látod, ez inkább kedvez nektek?

- Szombaton megmondom... De szerintem nekünk most jobb ez, valóban.

- Az egy meccs talán még jobb lenne...

- A Kondorosin! És garantált 3:0-as első negyeddel...

- Megpróbálom ezt egyeztetni Dabrowski Norbival, de nem hiszem, hogy belemegy.

Mégis, milyen meccsre számítasz? Mi fogja ezt a találkozót jellemezni?

- Ami az ilyen rájátszásmeccseket jellemzi: tele lesz feszültséggel, komoly fizikai ütközetekkel. Harcos mérkőzésre számítok - az Eger-OSC-meccsek általában ilyenek szoktak lenni. Közhelyszerű, de tényleg azon múlik, hogy ott, abban az egy órában ki figyel jobban, ki hibázik kevesebbet, ki tud magas szinten koncentrálni az elejétől a végéig.

Emellett megjegyezném, hogy ez azért mégiscsak egy játék. Ha felszabadultan tudod művelni, az az igazi. Lazán, oldottan kell csinálni, akkor tud kijönni valójában, hogy milyen képességei vannak az embernek.

- Fizikailag milyen állapotban vagytok, van-e beteg, sérült?

- Nincsen. Jó állapotban vannak a fiúk, reméljük, hogy tényleg örömforrás lesz az a pár meccs, ami még hátravan.

- Köszönöm a beszélgetést, jó bronzcsatát kívánok!


VLV-INTERJÚ AZ ELLENFÉL ZF-EGER VEZETŐEDZŐJÉVEL, DABROWSKI NORBERTTEL