FACEBOOK

Szolnok-Eger - "Ez a harc lesz a végső!"

Szolnok-Eger -
hozzászólás, 2018.05.04.

Szombat délután eldől, hogy ki lesz a Fradi ellenfele a bajnoki döntőben, a címvédő Szolnok vagy az Eger. Érdekes, hogy mindkét klub az Internacionálé fent olvasható sorát idézi beharangozójában! Előzetesünk egyben helyzetkép a rájátszás állásáról - a kluboktól nyert információk alapján:


VLV-TUDÓSÍTÁS A RÁJÁTSZÁS ELSŐ FORDULÓJÁRÓL

VLV-TUDÓSÍTÁS A RÁJÁTSZÁS MÁSODIK FORDULÓJÁRÓL


OB1, rájátszás 3. forduló

Az 1-4. helyért

Az FTC már bejutott a döntőbe, miután 9:0-ra megnyerte az OSC-vel szembeni elődöntőt.

Május 5., szombat

16.00 Eger-Szolnok - Olaj TV, vlv (szöveges élő)

DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger) vezetőedző:

"Szedi az áldozatait ez a szerda-szombat ritmus, az erőltetett menet. Kisebb betegségek vannak, "hála Istennek", Bedő Krisztiánnak kell antibiotikumot szednie, aki  eltiltott, tehát amúgy sem tudott volna játszani. Tizenhárman játszunk, Bedőt be kell írni, hgy töltse az eltiltását.

Én úgy gondolom, hogy mire odaérünk, adigra mindenkinek "élesnek" kell lennie, azért ez mégiscsak egy mérkőzés, amelyen bármi megtörténhet. Nagyon nagy lehetőséget szalasztottunk el, de ugyanúgy, ahogy tudtunk nyerni idegenben a Szolnok ellen a Bajnokok Ligájában és a bajnokságban is már, megpróbáljuk megint. Többször elmondtam már, hogy azért a magyar csapatok között nincs olyan nagy jelentősége a pályaválasztói jognak. Igazából egyetlen kérdés van: ők lendületben maradnak vagy még inkább lendületbe jönnek ettől a játéktól, illetőleg mi hatalmas pofont kaptunk, vajon ez kijózanító pofon volt-e vagy ko-t jelentett...?

Abszolút fontos, hogy a védekezésünk működjön. Azért az látszik, hogy amikor sokgólos a meccs, tíz fölé tud menni a Szolnok, akkor mi általában nem szoktunk nyerni. Nekünk van egy játékunk, stabilan védekezünk, elöl pedig meglőjük azokat a gólokat, amiket szoktunk. Így tudunk eredményesek lenni. Látszott a Recco ellen is, hogy mi nem tudunk ezeknek a BL-favorit csapatoknak 13-14 gólt lőni."

CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa) vezetőedző: 

"Két héttel ezelőtt kezdődött ez a párharc és nagyon rossz, szétesett, fegyelmezetlen két negyeddel kezdtünk, ami, azt gondolom, hogy rá is nyomta a bélyegét egy kicsit a párharcra. Azóta mind a hétköznapokban, mind a mérkőzéseken folyamatosan tudunk egy kicsit előrelépni, kezd összeállni a játékunk, a játékosok egyéni formája, sokkal fegyelmezettebbek vagyunk.

Nekem most az a fontos, hogy ezt a folyamatot próbáljuk meg tartani, a hibákat próbáljuk még kijavítani, tehát ez nekem egy munkafolyamat. Teljesen más, mint egy nézőnek, aki lejön és egy mindent eldöntő meccset meg akar nézni."


Az 5-8. helyért

A BVSC 9:3-mal jutott túl a Debrecenen, a másik ágon a Miskolc a Honvéd 7:1 arányú legyőzésével jutott tovább.


A 9-12. helyért

16.00 Kaposvár-Vasas

Az állás 6:6, a mindent eldöntő meccs szombaton lesz Kaposváron.

PATAKI GERELY (Kaposvár):

"Elég viharos mérkőzésen vagyunk túl. Fáradt volt a csapat, nem jól mértük fel a helyzeteinket, egygólos vezetésünknél nem tudtunk élni azokkal a lehetőségeinkkel, amelyekkel be tudtuk volna biztosítani a győzelmet. A Vasas ezt kihasználta, egyenlített és a végén megnyerték a mérkőzést. 

Várjuk szeretettel holnap a Vasast. Legutóbb elég foghíjasak voltunk, szinte csere nélkül játszottuk le a mérkőzést, azért így nem lehet a bajnokság vége felé játszani. Kemény meccs lesz. Olivér (Kovács Olivér - a szerk.) fogja vállalni, azért ez sokat számít, mert pont védőposzton volt az egyik lyuk. Így nem kell majd annyit besegíteni, mindenki jobban tud figyelni a saját "munkakörére". Én azt mondom, hogy ugyanazt kell csinálni, mint amit eddig csináltunk a bajnokságban és amit csináltunk a Vasas ellen is. Ott volt egy rossz kezdés, de szerintem ha tartjuk magunkat ahhoz, ami a mi játékunk, akkor győzünk a Vasas ellen."

TAKÁCS BÁLINT (VasasPlaket):

'Mind a két csapatnak sok a sérültje, láttam, hogy a Kaposvárnál is két-három ifijátékos is be volt írva, nálunk négy. Tulajdonképpen már a fél csapat kiesett. Csütörtökön megműtötték Babay Árpit, akinek innen is jobbulást, mihamarabbi felépülést kívánunk! És köszönjük, hogy ilyen sokáig vállalta a játékot, még a legutóbbi meccsen is nagyon sokat hozzátett a párharchoz.

Kaposváron szerintem már a fáradtság is "bele fog játszani". Bóbis Máté csapatkapitányunk azt kérte, hogy mostantól az jöjjön le, aki tényleg küzdeni és játszani akar. Megbeszéltük egymással, hogy mi hatan-nyolcan, akik jövőre is együtt fogunk játszani, egymásért küzdjünk és ezzel adjunk meg egy alaphangot már a jövő szezonra. Ez a hat-nyolc játékos - kiegészülve néhány ifivel - nagyon nagyot alkot, tényleg le a kalappal előttük."





19.00 Pécs-Szentes

Az állás szintén 6:6.

A pécsi klub a szerdán, Szentesen elszenvedett súlyos vereség után közleményben adta tudtul, hogy "A PVSK-Mecsek Füszért játékosai nagyon szégyellik magukat a tegnapi teljesítményük miatt, a vezetőség pedig elnézést kér a szurkolóktól és úgy döntött, hogy a Pécs-Szentes párharc utolsó összecsapását, a szombati meccset INGYENESSÉ teszi."

LUKÁCS GERGELY (PVSK-Füszért) vezetőedző:

"Azt gondolom, hogy a szerdai vereségünknek elsősorban mentális okai vannak, sőt, ebben ezerszázalékig biztos vagyok. A mentális felkészülés nem úgy sikerült arra a mérkőzésre, ahogy szerettük volna. Aztán az első negyed után már nehezen reagáltunk arra, ami történt, nehezen szereztük meg az első gólunkat, emiatt elbizonytalanodott, frusztrálttá vált a társaság.

A legfontosabb most az, hogy ezt a mentális blokkot feloldjuk. Egy mindent eldöntő mérkőzés van itt Pécsen, ami 0:0-ról indul, így kell hozzáállnunk. Nem szabad és nem is lehet elfelejteni a szerdai összecsapást, de ugyanezt kell mondani az előtte elért szombati győzelmünkről. A bajnokságban sok olyan mérkőzésünk volt, amelyen jól játszottunk, azokból kell erőt meríteni és az a minimum - sokszor szoktam ezt mondani, de most aztán hatványozottan igaz -, hogy szívét-lelkét bele kell tennie mindenkinek ebbe a mérkőzésbe. Teljesen mindegy, hogy éppen mennyi az eredmény, úgy kell küzdeni és hajtani, mint aki a saját hazáját védi, a saját becsületéért küzd és emellett pedig a lehető legkoncentráltabban kell védekezni, a támadésbefejezéseket pedig magabiztosan belőni.

Mindent meg fogunk tenni, hogy a 9. helyért játszhassunk és nagyon szépen megkérek mindenkit, aki kint volt eddig a mérkőzéseinken, aki szimpatizál velünk, a szurkolóinkat, hogy jöjjenek ki erre a meccsre és segítsenek! Ne a szerdai mérkőzés alapján ítéljenek meg minket, hanem annak alapján, amit az egész szezonban produkáltunk. Óriási szükségünk van rátok, mert biztos, hogy lesznek hullámölgyek, biztos, hogy nem lesz könnyű ez a mérkőzés fejben, biztos, hogy nagyon sokat fog segíteni, hogyha ti a lelátóról buzdítjátok a fiúkat. Tudom nagyon, hogy ez mennyire jólesik nekik és nekem is. Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a 9-10. helyért tudjunk játszani jövő szombaton!"

BARÁT FERENC (PVSK-Füszért) csapatkapitány:

"Nagyon remélem, hogy mindenki túltette magát a szerdai sokkon, mert tényleg nagy sokk volt az a mérkőzés mindannyiunk számára. Azon vagyunk, hogy kipihenjük - főleg fejben - ezt a nagyarányú vereséget. A szombatitól mindenféleképpen egy nagyon kemény mérkőzést várok és öszeszedett játékot.

Azt kell, mondjam, hogy az idei szezonból kiindulva mind a Szentesnek, mind nekünk nagyon fontos volt az egymás elleni mérkőzésünkön a hazai pálya, hiszen Szentesen mind a két alkalommal vereséget szenvedtünk, illetve a Szentes is itt Pécsen, úgyhogy arra buzdítok mindenkit, hogy jöjjön ki és szurkoljojn nekünk, hiszen azt reméljük..., nem is reméljük, hanem minden erőnkkel azon leszünk, hogy kiköszörüljük ezt a csorbát szombaton."




A 13-16. helyért

Az AVUS 9:0-ra legyőzte a Szegedet és továbbjutott.

A másik ágon a Tatabánya is 9:0-ra győzött, ellenfele az UVSE volt.

A 16. helyezett kiesik, a 15. a kiírás szerint osztályozót játszik az OB1B második helyezettjével a bennmaradásért.


A rájátszás II. szakaszában a bajnoki címhez három nyert mérkőzés szükséges majd, a többi helyezéshez két győzelem elegendő. A játéknapok:

Május 12., 16., 19., 23, 26.

Címkék:
OB1