FACEBOOK

Nehezen szokta meg a népszerűséget

Nehezen szokta meg a népszerűséget
hozzászólás, 2007.03.06.

„Nem szeretem a hajcihőt magam körül” – vallja Kásás Tamás, a válogatott csapatkapitánya. Szerinte ez onnan eredhet, hogy kamaszkorában egyetlen nyár alatt húsz centit nőtt: ott állt két méterrel, szőke hajjal, kék szemmel. „Persze, hogy mindenhol kiríttam, folyton megbámultak. Az nagyon begörcsöltetett” – idézte fel, hozzátéve: ha meccsen sokan nézik, az kifejezetten feldobja, csak a medencén kívül ne nagyon…

Diapolo

Arra a kérdésre, hogyan kerüli el az őt mindig követő pillantásokat, utalt arra, hogy vannak titkos technikái, „firnyákos” dolgai: a távolba mered, maga elé bámul, vagy egy pontra réved. (Hölgyvilág).

A szőke, kék szemű sportolót mindenesetre 2000-ben a nők megválasztották Magyarország legvonzóbb férfijának (Sulinet)

A vízilabdázók szerinte azért olyan népszerűek a hölgyek körében, mert sikeresek, és mert kénytelenek szinte teljesen levetkőzni, amikor a vízbe mennek, ezért vannak olyan sokan a lelátókon. Kásás Tamás saját bevallása szerint nehezen barátkozott meg az ismertséggel, illetve annak következményeivel. „Eleinte nehéz volt ugyan megszokni, de tisztában vagyok vele, hogy ez a szakma ezzel jár” – mondta egy női szépségverseny alkalmával. (Miss Balaton

A kétszeres olimpiai bajnok védi magánéletét, ezért nemigen kommentálta a megjelent írásokat, pedig úgy látja: a lapok rendszeresen nem a valóságot írták róla. (Délmagyar)

Kásás Tamás az őszinteséget tekinti az egyik legfőbb tulajdonságának. „Egyszerűen nem tudok mást mutatni, mint amit belül érzek. Képtelen vagyok megjátszani magam, csak azért másképp viselkedni, mert úgy illene, vagy mert azt várják el. Ha én unok valamit, az azonnal meglátszik rajtam, sőt, ha nagyon nem érzem jól magam, még jelzem is, és nem izgat, hogy ez kinek miként esik” – magyarázta. (A színes Sport, 2000. december 27.). Más helyen arról nyilatkozott, hogy az egyik legellenszenvesebb tulajdonságnak a nagyképűséget tartja. (Magyar Nemzet, 2001. július 18.)

A pólós az úszást unja, viszont minden labdajátékot szeret, így focizni és teniszezni is. (Kiskegyed).

A ruhavásárlásra rá kell hangolódnia, mivel két méter magas, vékony alkatára nem talál konfekcióméretet. Átlagon felüli, 47-es cipőire rendszerint ugyancsak vadászexpedíció eredményeként bukkan. (Kataca)

Arra a kérdésre, milyen alakban születne újjá a legszívesebben, egy magazinnak csaknem tíz éve azt felelte: „koalamackóként újrakezdeném, mert akkor napközben is sokat alhatnék” (Cosmopolitan, 1997 december)

Kásás Tamás többször nyilatkozott arról: nyugtalanítja, hogy álmában járkál. „Azt mondják, olyankor beszélek is, néha fel is öltözöm, de én mindebből semmire sem emlékszem” – mondta. (Kataca)

Az alvajárás elmondása szerint már 8 éves kora körül jellemző volt rá, amikor édesapja Ausztráliában lett edző. "Ott történt meg egy éjszaka, hogy mivel mindketten alvajárók vagyunk, összetalálkoztunk a fürdőszobában. Reggel persze egyikünk sem emlékezett arra, hogy még beszélgettünk is egymással, s hogy édesanyám kísért vissza bennünket az ágyunkba" – nyilatkozta egy magazinnak. (Story, 2001. július 4.).

Kásás Tamás egykor jövőbeni tervei között említette a filmszereplést és a manökenkedést is. Egy alkalommal arra a kérdésre, gondolt-e már arra, hogy színészi képességekkel csináljon karriert, azt felelte: „Ha nem is túlságosan komolyan, de igen. Mondjuk, jó lenne szerepelni egy vicces reklámban, vagy valami rövid filmecskében. Kíváncsi vagyok, mit tudnék eljátszani a kamera előtt”. Sietve hozzátette azonban, szó sincs arról, hogy színész akarna lenni, csak kipróbálná magát. (A színes Sport, 2000, december 27.). Hasonlóan nyilatkozott később, akkor azt mondta: „filmszerepet eddig még nem ajánlottak, pedig szívesen játszanék valamilyen filmben”. (Magyar Nemzet, 2001. július 18.)A legutóbb 2006-ban nyilatkozott erről, amikor is azt mondta: a színészet érdekelne, de ez már a jövő zenéje”. (Miss Balaton) A mankökenkedésről tíz évvel ezelőtt úgy nyilatkozott: „Csak a hecc kedvéért említettük meg akkor ezt egy cikkben, ám az nem elképzelhetetlen, hogy az élsport befejezése után kipróbálom magam ebben a szerepkörben is.” (Sport plusz).  Akkortájt beszélt egy lapnak arról is, hogy  csapattársai folyton piszkálják, amikor megjelenik róla egy fotó valamelyik újságban. Poénból modellnek szokták nevezni. (Kataca)

3 régi hozzászólás

egy modell: hozzászólása
2007.07.15. 11:34

csak modell ne..

nem ám hozzászólása
2007.06.18. 06:44

Kérlek módosíts... :)

nem kéne hozzászólása
2007.06.14. 16:21

a színészek és a modellek pojácák,nem kéne...