FACEBOOK

Szívós Istvánt köszöntötték hetvenedik születésnapja alkalmából

Szívós Istvánt köszöntötték hetvenedik születésnapja alkalmából
hozzászólás, 2018.04.25.

A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja (MOBK) szerdán köszöntötte hetvenedik születésnapja alkalmából Szívós István vízilabdázót. Az ünnepelt elmondta: teljes életet élt, boldog évei vannak a KSI-ben és családja körében egyaránt. Hozzátette, az egyetlen hiányérzete, hogy fia, Márton nem lehetett tagja az olimpiai bajnok válogatottnak, noha sokak szerint helye lett volna az együttesben.


Az olimpiai bajnok, a KSI vízilabda-szakosztály vezetőjének életútját Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke méltatta, a MOBK nevében köszöntötte Nébald György elnök, a játékostársak részéről Kárpáti György, a Nemzet Sportolója és Bodnár András, a MOB Mező Ferenc Sportbizottságának elnöke, valamint az FTC Baráti Kör és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület képviseletében Takács Tibor, az FTC elnökségének korábbi tagja is.

Az egykori játékostársak kedves emlékeket elevenítettek fel, Takács Tibor pedig a Ferencváros vezetésében eltöltött közös időszakra emlékezett. 

Szívós István elmondta, teljes életet élt, boldog évei vannak a KSI-ben és családja körében egyaránt. Hozzátette, az egyetlen hiányérzete, hogy fia, Márton nem lehetett tagja az olimpiai bajnok válogatottnak, noha sokak szerint helye lett volna az együttesben.

Kulcsár Krisztián emlékeztetett, Szívós István nemcsak a medencében állta meg a helyét, hanem edzőként annak partján, illetve fogorvosként, sportvezetőként, a Ferencváros elnökeként is.

Szívós István édesapja kétszeres olimpiai bajnok (Helsinki, Melbourne), ő maga négy olimpián vett részt, és mind a négyszer érmes lett. Tagja volt az 1976-es montreali aranyérmes, az 1972-es müncheni ezüstérmes, valamint az 1968-as mexikóvárosi és az 1980-as moszkvai bronzérmes válogatottnak. Világbajnok, kétszeres vb-ezüstérmes, Európa-bajnok. Több mint háromszáz mérkőzésen játszott a magyar válogatottban, fia Márton, világ- és Európa-bajnok, olimpiai ötödik.

1991 és 1998 között a Ferencvárosi Torna Club ügyvezető elnökeként tevékenykedett, ezt tartja élete egyik legszebb és legsikeresebb időszakának. A népszerű klub csapatai a vezetése alatt 21 bajnokságot nyertek, a futballcsapat pedig a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutott. A tisztségről végül saját akaratából mondott le, de a vízilabda-szakosztálynak egy ideig még elnöke maradt. 1992-ben a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségébe választották, 2012-ben az utánpótlás-bizottság elnökeként újabb négy évre az elnökség tagja, 2002-ben a Központi Sportiskola (KSI) vízilabda-szakosztályának elnöke lett.

(MTI)