FACEBOOK

BL-főtábla - idegenben mindhárom magyar csapat

BL-főtábla - idegenben mindhárom magyar csapat
hozzászólás, 2018.03.30.

Az OSC Bresciában, a Szolnok Genovában, az Eger pedig Sabadellben szerepel a BL-főtábla hétvégi fordulójában. vlv-előzetes nyilatkozatokkal:


BL-főtábla, 11. játéknap (időpontok helyi idő szerint)

A csoport

A csoport állása a forduló előtt:


1. Olympiakosz 25,
2. Barceloneta 21,
3. Jug Dubrovnik 19,
4. Brescia 17,
5. Dinamo Moszkva 16,
6. Hannover 9,
7. OSC 7,
8. Partizan Belgrád 0 pont

Március 31., szombat

11.45 Barceloneta-Jug Dubrovnik

18.30 Partizan Belgrád-Olympiakosz

19.30 Hannover-Dinamo Moszkva

20.30 Brescia-OSC

TÓTH LÁSZLÓ (A-Híd OSC-Újbuda) vezetőedző a vlv-nek:


- Ugyanazt tudom mondani, amit a korábbi BL-meccseink előtt: a legfőbb feladatunk az, hogy megtaláljuk az elmúlt mérkőzéseinken tapasztalt hiányosságok ellenszerét. Arra gondolok, hogy a meccsek elején kevés gólt lövünk és az ellenfelünk jelentős előnyre tesz szert. A magyar bajnokságban az előttünk lévő csapatok esetében ugyanúgy ezt történt, mint a BL-ben. Ezen kell változtatnunk végre, hogy ne 2:6, vagy 0:5, 1:6 legyen az elején, ne alakuljon ki ilyen nagy különbség, tudjunk végre egy mérkőzést úgy lejátszani, hogy legyen tényleges végjáték, számítson az, hogy mi történik az utolsó negyedben. Az Eger ellen még a vége felé is vezettünk, aztán kikaptunk, de ez benne van, hiszen jó csapatokról beszélünk. Az nincs rendben, ha teljesen egyoldalúvá válik a játék gyakorlatilag tíz perc után és akkora hátrányba kerülünk, aminek hatására már csak lélektani okokból is, szinte véget ér a meccs. Ezen mindenféleképpen változtatnunk kell.

A Brescia számára élet-halál kérdés a győzelem a továbbjutás szempontjából, nyilván mindent bele fognak adni. Nagyon jó csapatról van szó, de szeretném, ha ellenük már az imént vázolt "új szellemben" játszanánk. Aztán hogy mi lesz belőle - majd meglátjuk.

Mint ismert, két sérültel "gyarapodtunk", Ubovicsnak és Erdélyinek is ujjtörése van, természetesen így nem is utaztak velünk. A kapus Barabás Botond is sérült. A keretünk jó, elegen vagyunk így is, meg kell oldanunk a feladatot, elsősorban az eddiginél határozottabb, jobb támadójátékkal. 

ALESSANDRO BOVO (Brescia) vezetőedző a LEN sajtószolgálatának:

"Számunkra ez a meccs egyszerűen arról szól, hogy hazai pályán játszunk és nyernünk kell. Ránézve a tabellára, látható, hogy mennyire szoros a mezőny, létfontosságú a három pont megszerzése a F8-ba jutás szempontjából. Nem kétséges, hogy nagyon nehéz feladat vár ránk, mert az OSC-nek kitűnő a védelme. Tiszta fejre lesz szükség az egész meccs során, nem engedhetők meg hibák és "ajándékok". Sajnos Paskovics hiányozni fog, de készek vagyunk 110 százalékot nyújtani."

BISZTRITSÁNYI DÁVID (A-Híd OSC-Újbuda) a vlv-nek:

- A mérkőzésre körülbelül ugyanúgy készültünk, ahogy eddig, talan annyi változással, hogy kicsit több volt a pihenő a Szolnok-meccs után. Érdekes helyzet állt elő azzal hogy nekünk nem létfontosságú a három pont sorsa, ellenben a Bresciának igen. Viszont úgy gondolom, hogy komoly presztízse lesz a találkozónak, hiszen az elmúlt években többször játszottunk velük es nem sikerült a győzelem. Nagyon szeretnénk megnehezíteni a dolgukat azzal, hogy elhozzuk a három pontot. Nyilván nehezebb a helyzetünk Balazs és Ubo nélkül, hisz mindketten komolyan befolyásolják ennek a csapatnak a játékát.

Amit még mindenképpen szeretnék elmondani: elnézést kérek mindenkitől a Szolnok-meccsen mutatott viselkedésem miatt. Tiszteletlen voltam az ellenfelünkkel, a csapattársaimmal és minden vízilabda- és sportszerető emberrel, de legfőképpen a klubommal. Bizom benne, hogy amit tettem, nem fogja az OSC megítélését rontani. Vállalom a felelősséget és még egyszer elnézest kérek.

(Az OSC-kapus fenti nyilatkozatának utolsó része nyilvánvalóan a Szolnok elleni rangadó azon jelenetére vonatkozik, amikor lábbal próbálta védeni az ellenfél, Zsivko Gocics lövését. Ami egyébként nem sikerült.)


B csoport

A csoport állása a forduló előtt:

1. Pro Recco 27,
2. Eger 22,
3. Szolnok 21,
4. Spandau 04 18,
5. Jadran Herceg Novi 13,
6. Steaua Bukarest 12,
7. Sabadell 6,
8. Alphen 0 pont

Március 31., szombat

19.00 Jadran Herceg Novi-Steaua Bukarest

19.30 Spandau 04-Alphen

20.30 Pro Recco-Szolnok
- Sport2 TV, vlv (szöveges élő)

CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa) vezetőedző a vlv-nek:

- Minden BL-meccs nagyon fontos, bár olyan nagy tétje ennek a mérkőzésnek nincs, úgyhogy nekem az eredmény és a csapatjáték mellett most az a legfontosabb dolog, hogy a kinti viszonyokhoz a játékosok egyénileg hogy fognak tudni alkalmazkodni. Miként tudják felvenni a versenyt az egy az egy elleni párharcokban. HA tudunk nyerni, az nyilván nagyon jó, de ha esetleg ki is kapunk, egy Recco-meccs soha nem múlik el nyomtalanul, akár negatív, akár pozitív a mérleg, mindenképpen fel lehet sok mindent használni a továbbiakban.

A fentieknek kicsit ellentmond, hogy a Recco-meccs után viszonylag hosszú ideig nem leszünk együtt, mert a válogatottaknál szerepelnek a játékosok. Tudom, hogy mennyire fontos a válogatott, Magyarországon hagyományosan népszerűbb is, mint bármely klubcsapat, s a nemzeti csapat programjaihoz, edzőtáboraihoz, tornáihoz mindig is százszázalékosan alkalmazkodtam, ez az első alkalom, amit nonszensznek tartok, hiszen egy világversenyt raknak be a klubszezon kellős közepébe, lényegében közvetlenül a bajnoki elődöntők előtt. 

Visszatérve a szombat esti meccsre: szerencsés csapat vagyunk, nem nagyon mondhatja el más klub edzője, hogy az elmúlt három-négy évre visszatekintve háromszor győzte le a Pro Reccót és csak egyszer kapott ki tőlük. Természetesen nekünk nagy célunk, hogy ott legyünk a F8-ban és ott jó eredményt érjünk el - akkor is, ha ott ismét összekerülünk a hazai pályán szereplő Reccóval.

Szerencsére nagyjából rendben vannak a játékosok, ha így marad a meccs kezdetéig, akkor mindenki tud majd játszani.

FILIP FILIPOVICS (Pro Recco) a LEN sajtószolgálatának:

"A szolnoki első két negyedből kell kiindulnunk. Azon a napon az első 16 percben nagyon jól játszottunk, utána viszont nem bírtuk a Szolnok nyomását - ez volt számunkra az első komoly kihívás a szezonban. Holnap egy másik történet következik, meg vagyok győződve arró, hogy nem ismételjük meg az akkori hibáinkat. Fizikailag és taktikailag is felnőttünk a feladathoz, készen állunk arra, hogy szembenézzünk a címvédővel. Az uszodánkban fantasztikus lesz a hangulat."

ZALÁNKI GERGŐ (Szolnoki Dózsa) a LEN sajtószolgálatának:

"Nem lesz egyszerű meccs, hiszen az ellenfél nagyon felkészült és vezeti a BL-csoportot. Olaszországban játszani mindig próbatétel, mindazonáltal optimista vagyok, mert jó formában vagyunk. Várjuk a mérkőzést."

Filip Filipovics a meccsről a Pro Recco honlapján:



Április 1., vasárnap

12.00 Sabadell-Eger

DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger) vezetőedző a vlv-nek:

- Viszonylag hosszú ez a hét, hiszen szerdán nem volt meccs, s mi vasárnap játsszuk a BL-mérkőzésünket, így tehát volt időnk dolgozni, ki is használtuk az alkalmat. Villámlátogatást teszünk, hiszen szombaton délután érünk ki, este edzünk, másnap délben játszunk, két-három órával a meccs befejezése után pedig már a hazafalé tartó gépen leszünk.

Igazi kellemetlen csapat az ellenfelünk. Az elején elég simán kikaptak mindenkitől, de aztán felerősödtek, szoros meccseket játszanak, Herceg Noviban meglepetést is szereztek a győzelmükkel. Mindettől függetlenül nekünk be kell biztosítani a továbbjutásunkat ezen a mérkőzésen, amihez győzni kell.

Cuckovics beteg, helyette Biros Barnabás van a keretben.

CHAVA GOMEZ (Sabadell) vezetőedző a LEN sajtószolgálatának:

"Bár a valós célunk már nem lehet az F8-ba jutás, csapatként fejlődni akarunk, hogy a szezon utolsó szakaszára a játék magas szintjére érjünk el a saját bajnokságunkban. Nagyszerű csapat ellen játszunk, igyekszünk kemény ellenfelük lenni és végig meccsben maradni."

JORDI MARDONES (Sabadell) a LEN sajtószolgálatnak:

"A BL-meccsek nagyon látványosak, de amikor olyan csapat ellen játszol, mint az Eger, valami pluszt mindig hozzá kell adni a játékhoz, hogy legyen esélyed. Megpróbálunk majd nagyon versenyképesnek lenni, hogy megnehezítsük az ellenfelünk dolgát."

KOVÁCS GERGŐ (ZF-Eger) a LEN sajtószolgálatának:

"Keményen dolgoztunk a héten, mert most volt időnk arra, hogy magalapozzuk a jó formánkat a szezon utolsó szakaszára szólóan. Győzni akarunk a Sabadell ellen, hogy biztosak lehessünk az F8-ba jutást jelentő helyezésben."

BEDŐ KRISZTIÁN (ZF-Eger) a LEN sajtószolgálatának:

"Most éppen elég fáradt vagyok, mert nagyon erős edzésünk volt. Remélem, még tudunk pihenni a hétvége előtt és győzni fogunk Spanyolországban, amely annyi szép emléket idéz fel sok játékosunknak a csapatunkból. A célunk a győzelem és a F8-as hely megszerzése."