FACEBOOK

BL-szerda - program és vlv-előzetes

BL-szerda - program és vlv-előzetes
hozzászólás, 2018.02.27.

A BL-főtábla 9. játéknapján, szerdán két magyar csapat itthon, egy pedig külföldön szerepel. A menetrend és nyilatkozatok:

Diapolo


BL-főtábla, 9. játéknap (időpontok helyi idő szerint)

A csoport

A csoport állása a forduló előtt


1. Olympiakosz 19,
2.Brescia 16,
3-4. Barceloneta-Dinamo Moszkva 15,
5. Jug Dubrovnik 13,
6. OSC 7,
7. Hannover 6,
8. Partizan Belgrád 0 pont

17.30 Hannover-Olympiakosz

19.15 Barceloneta-Partizan Belgrád

20.30 Brescia-Dinamo Moszkva

20.30 OSC-Jug Dubrovnik - DigiSport 2, vlv (szöveges élő)

TÓTH LÁSZLÓ (A-Híd OSC-Újbuda) vezetőedző a vlv-nek:

- Ne ragozzuk túl: a világ egyik legjobb csapatával játszunk. Jóval összeszedettebben kell csinálni mindent, mint ahogy akár az Eger ellen, akár a kinti mérkőzésen tettük. Ott nagyon jól, 80-90 százaékos arányban lőtték be az emberelőnyeiket, ezt most mindenképpen meg kell akadályoznunk, mert már a játéknak ebben a részében eldőlhet a mérkőzés. 

Rangyelovics felépült, játszani is fog, mert azért ezek ellen a horvát centerek ellen nagy szükség lesz rá. Szokás szerint optimista vagyok, aztán majd meglátjuk, hogy alakul!

- Te is úgy érzed, mintha feljövőben lenne a csapatod? Valahogy ez úgy "benne van a levegőben".

- Igen, persze, valahogy benne van a levegőben, de a fiúknak is mondtam: jól nézett ki, hogy két perccel a vége előtt még vezettünk Egerben, de hát az ilyen mérkőzéseket aztán meg is kell tudni nyerni. Nem elég, hogy szépen játszunk, meg "fú, de jó", meg hogy feljövőben vagyunk, itt már nyerni kell ahhoz, hogy a BL-ben egyáltalán esélyünk maradjon a továbbjutásra.

- Jár ilyesmi a fejetekben, gondoltok erre, hogy még nem úszott el minden remény?

- Sportolók vagyunk, szeretünk vízilabdázni, persze, hogy az van a fejünkben, hogy nyerni akarunk, elérni, amit még csak lehet. Meglátjuk meccs után, hogy ez megy-e még tovább vagy már másról kell beszélni, de amíg van legalább minimális matematikai esély, addig szerintem egy normális sportoló tolja, ameddig csak lehet, nem adja fel soha.

SZAVA RANGYELOVICS (A-Híd OSC-Újbuda) a LEN sajtószolgálatának:

- Nagyon kemény meccsre készülünk, a Jug valóban nagyon jó csapatot alkot, de van egy kis esélyünk hazai pályán nyerni, amennyiben képesek leszünk figyelni a legeredményesebb játékosaikra. Remek mérkőzés lesz ez.

VJEKOSZLAV KOBESCSAK (Jug Dubrovnik) vezetőedző a LEN sajtószolgálatának:

- Amikor Magyarországon játszol, pontosan tudod, hogy nem számíthatsz könnyű mérkőzésre, különösen így van ez a Bajnokok Ligájában. Az OSC nemrégiben edzőt cserélt és azóta az egész csapat jobban játszik, ezt megmutatták Moszkvában, a Dinamo ellen.

VINCENZO RENZUTO (Jug Dubrovnik) a LEN sajtószolgálatának:

- Szerdán nagyon fontos meccsünk lesz. A mérkőzés kulcsa a védekezés, amit nagyon magas szinten kell majd teljesítenünk. Azt hiszem, hogy jobb csapat vagyunk, de ezt meg kell mutatnunk a vízben.


B csoport

A csoport állása a forduló előtt


1. Pro Recco 21,
2. Eger 16,
3-4. Spandau 04, Szolnok 15,
5. Herceg Novi 13,
6. Steaua Bukarest 9,
7. Sabadell 6,
8. Alphen 0 pont

Február 27., kedd

Sabadell-Pro Recco 9:18 (2:3, 2:5, 4:4, 1:6)
G.: Carillo Gemar 4, S. Cabanas Pegado, Matoso 2-2, Bustos Sanchez, ill. Di Fulvio, Ivovics, Echenique 3-3, Bodegas, F. Filipovics 2-2, Alesiani, Bruni, Molina, Aicardi, Gitto

Február 28., szerda

19.30 Spandau 04-Steaua Bukarest

18.00 Szolnok-Jadran Herceg Novi
- Sport 1 TV, vlv (szöveges élő)

CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa) vezetőedző a vlv-nek:

- Nagyon fontos mérkőzés vár ránk, amit meg kellene nyernünk, mert szükségünk van erre a három pontra. Tudjuk, hogy az ellenfelünk kicsit kétarcú, néha nagyon jó teljesítményt nyújt, néha kevésbé. Azt gondolom, akkor járunk jól, ha arra készülünk, hogy kemény, összeszedett Herceg Novival kell megküzdenünk.

- Mi a helyzet veletek? Hogy álltok fizikailag, lelkileg...?

- Lelkileg biztos nem állunk a legjobban - legalábbis remélem... Sokszor elhangzik a környezetemben is, hogy a Szolnok majd biztosan elkezd valamikor jól játszani, de az én célom alapvetően nem ez. A célom az, hogy ne 9-10-11 gólt kapjunk egy mérkőzésen és rossz játékkal is meg tudjunk verni jó ellenfelet. Ehhez nyilván akarat és alázat kell, minden eddiginél nagyobb.

Egyébként úgy gondolom, felesleges azon elmélkedni, hogy hol vagyunk éppen, mikor érjülk al az alját, mikor a tetejét, lehet erről beszélni, de túl sokat nem érdemes, edzeni kell, meccseket játszani és imádkozni. 

- Hogy vagytok fizikailag, betegségekkel?

- Eddig teljesen rendben voltunk, most nemrég jött a hír, hogy Zalánki Gergő beteg lett. E pillanatban még bízom azért a szerdai játékában.

VLADIMIR GOJKOVICS (Jadran Herceg Novi) vezetőedző a LEN sajtószolgálatának:

- Tudjuk, hogy a BL-címvédővel játszunk, az otthonukban és ez nagyon nehéz feladat. Az első mérkőzésen, otthon nem tudtunk jó eredményt elérni. Számomra és a csapatom számára nagy megtiszteltetés a címvédő ellen játszani, megpróbálunk majd meccsben maradni, ameddig ez csak lehetséges.

MARKO PETKOVICS csapatkapitány (Jadran Herceg Novi) a LEN sajtószolgálatának:

- Különösen nehéz meccs lesz ez. Tudjuk, hogy a Szolnok otthon játszik, a legjobbunkat fogjuk nyújtani, hogy a lehető legkedvezőbb eredményt érjük el. Remélem, hogy ez jobb lesz, mint amit az első meccsen, Herceg Noviban elértünk.


20.30 Alphen-Eger 

DABROWSKI NORBERT (ZF-Eger) vezetőedző a vlv-nek:

- Fáradtak a fiúk, nem ideális a helyzet, influenza, fárasztó utazás - ezek a nehézségei az ilyen szerda-szombat menetrendnek. Maga a mérkőzés, az ellenfél nem nehéz, csak ezek a körülmények okoznak gondot.

- Mégis, mire készültök?

- Megpróbáljuk ugyanazt, amit a Debrecen ellen is tettünk, igyekszünk megtalálni azokat az egyező pontokat az ellenfél játékában, amelyekre ragálva készülni tudunk a Fradi elleni bajnokira. 

- És nyilván a győzelem az elvárás...

- Így van. Kötelező a győzelem.

- Mi a helyzet a játékosokkal?

- Cuckovics nem utazott velünk, Biros Barnabás helyettesíti, a többiek rendben vannak, illetve kisebb influenzás panaszokkal küszködnek többen.

RON VAN DER WILD (Alphen) vezetőedző a LEN sajtószolgálatának:

- Legutóbb jó meccset játszottunk a Steaua Bukarest ellen, az Eger viszont sokkal erősebb ellenfél. Természetesen megpróbáljuk jó teljesítménynel kiszolgálni a közönségünket és tartani magunkat, ameddig csak lehetséges.

ANDREASZ MIRALESZ (Alphen) a LEN sajtószolgálatának:

- Csapatként egyre jobban és jobban játszunk, de még hiányzik az állandóság, hogy olyan nehéz ellenféllel szemben is jó teljesítményt nyújtsunk, mint az Eger. Még mindig csak tanulunk és igyekszünk a BL-ben szerzett tapasztalatokat hasznosítani a holland bajnokságban.

LŐRINCZ BÁLINT (ZF-Eger) a LEN sajtószolgálatának:

- Egy kemény sorozat közepén vagyunk, újabb és újabb fontos meccs következik számunkra, ez az alpheni szintén nagyon fontos. Szerintem az ellenfél gyengébb nálunk, de azért óvatosnak kell lennünk. Győzni megyünk Hollandiába, ez a célunk.

KOVÁCS GERGŐ (ZF-Eger) a LEN sajtószolgálatának:

- Egy hónapon át szerda-szombat ritmusban játszunk. Ezen a héten is három mérkőzésünk van, a legfontosabb most a Ferencváros elleni meccs. Az alpheni találkozó nagyszerű csata lesz és jó felkészülés a következő megmérettetésre.

Címkék:
BL