FACEBOOK

Tóth László: ,,Tenni kell azért, hogy fordulat legyen,,

Tóth László: ,,Tenni kell azért, hogy fordulat legyen,,
hozzászólás, 2018.02.05.

Hétfőn átvette az OSC irányítását Tóth László, aki Petik Attila lemondását követően a klubszezon végéig vezeti a BL-ben is szereplő fővárosi csapat munkáját. Délelőtt csapatmegbeszélésen ismertette elképzeléseit, elvárásait, majd - még az első vizes edzése előtt - interjút adott a vlv-nek.


Ismert, hogy szombaton bejelentették Petik Attila vezetőedző lemondását. Valamivel több mint egy éve, hasonló helyzetben szintén Tóth László volt a "vészmegoldás", sőt, az akkori szezon végeztével őt tekintette az első számú jelöltnek a vezetőedzői posztra a klub vezetése, de akkor Tóth László nem vállalta a feladatot a női válogatott mellett végzett munkája miatt. Mostani visszatérésekor a tavalyi és a jelenlegi helyzet közötti különbségről, a csapat mai állapotáról, a lehetséges "kimenetelről" kérdeztük.

TÓTH LÁSZLÓ (A-Híd OSC-Újbuda) a vlv-nek:

- A klubvezetés kézenfekvő megoldást választott azzal, hogy így, "házon belül" oldja meg a feladatot, hiszen most is szezon közben vagyunk, gyorsan követik egymást a mérkőzések, nincsenek hetek, hónapok arra, hogy megtalálják a "tuti megoldást", a végleges edzőt. 

Természetesen minden helyzet más, a mostani nem ugyanolyan, mint amikor tavaly kellett átvennem a csapatot. Akkor egyértelműen már a végjátékról volt szó, most azért alsó hangon 19 meccsről beszélünk, a bajnokság alapszakaszában vagyunk és a BL-főtáblán is lesz még hét mérkőzésünk. Rosszul állunk ugyan, de még lehet korrigálni, csak sokkal nehezebb.

- Látsz még esélyt a továbbjutásra a BL-ben? Megnézted a tabellát, kiszámoltad a lehetséges verziókat?

- Nem számolgatok, de amíg nem esünk ki, addig mindig van esély. Tenni kell érte.

- Más különbség a tavalyi helyzethez képest?

- Nyilván más is van. Akkor kimaradt ziccerekről beszéltünk, hogy ha azok bementek volna, mennyire másként alakul minden, most azért négy-öt gólos vereségek vannak a tarsolyban. Ezt átfordítani a BL-ben, ahol azért, valljuk be, nagyon erős csapatok vannak, nyilván nem lesz egyszerű, de nem lehetetlen, hiszen mi sem vagyunk rosszak. Az tény, hogy rendkívül rövid idő alatt nagyon sokat kell változnia ennek a csapatnak minden tekintetben, elsősorban mentálisan, hozzáállásban, küzdésben, győzni akarásban. Ez sablonosan hangzik, pedig így van, hiszen nem rossz játékosokról van szó, nem a képességekben kell keresni az eredménytelenség okát.



- A tavalyi beugrásodhoz képest kicsit más a keret is, ez mennyire számít?

- Lehet vitatkozni, hogy erősebb vagy gyengébb, az biztos, hogy szerkezetileg a tavalyihoz képest keletkezett egy probléma, a balkezes poszton.

- Pont ezen a poszton hamarosan, az alapszakasz végén Burián Gergő révén erősödtök. Ez merőben szokatlan, mármint az ilyen szezon közbeni igazolás, ráadásul ő fiatal is, nem ismeri a csapat "sémáit". Jelenthet ennek ellenére komoly előrelépést az ő beépítése?

- Egy jó balkezes mindig erős kihatással van egy csapat játékára - ahogy egy ilyen játékos hiánya is. Úgy gondolom, hogy ha Burián Gergő fiatal is, a sémákat két perc alatt meg tudja tanulni, a ritmust képes lesz átvenni, itt igazából a rutin, a tapasztalat hiánya okozhat esetleg gondot. De hát láttunk már fiatalt, aki alig várta, hogy bemutatkozhasson egy erős csapatban és jól is teljesített, abban bízom természetesen, hogy ez esetben is így lesz. Optimista vagyok, csak hát gyorsan kell most csinálni mindent, nincs sok idő kísérletezgetni, a lehető leghamarabb meg kell találni azt az optimális szerkezetet, aminek segítségével újra működni fognak a dolgok.



- Nem új számodra a közeg, ismered a játékosokat, hogy látod most, mire vihetitek ebben a szezonban?

- Nem tudom, ez azért majd menet közben fog kiderülni. Dolgoztunk együtt, Attilával (a tisztségéről lemondott eddigi vezetőedzővel, Petik Attilával - a szerk.) végeztünk közös elemzéseket, csoportmunkát, de hát azért a csapat hétköznapi életében eddig én csak momentumok erejéig vettem részt, úgyhogy a kezdet legfontosabb feladata az lesz, hogy megtaláljuk, mi a fő gond, hogy tudjuk, milyen irányban menjünk tovább. Nem mindegy, hogy úgymond, egyszerű eszközökkel kezelhető-e a helyzet, elérhető-e a formajavulás vagy nem. Elment mellettünk a mezőny vagy nem. Ezeket már nyilván a saját bőrömön fogom megtapasztalni. De azt tartom: ha a jó játékosok jobban játszanak, ha azt csinálják, amihez értenek, akkor csak jobb lehet az egész teljesítmény.

- Milyen volt a hangulat a délelőtti csapatmegbeszélésen?

- Nyilván nem jó kriptahangulatban megbeszélést tartani, kell a jó hangulat a munkához, igyekszem ezt szem előtt tartani. Most az volt a fontos, hogy korrekt módon elmondjam az elképzeléseimet, mit tartok fontosnak, mit várok el. Valamennyiünknek ez a munkája és egyben a hobbija, ezt szeretjük csinálni, a hétköznapok jó hangulatát pedig igazából majd a győzelmek adják meg.

- Köszönöm a beszélgetést, sikeres munkát kívánok!