FACEBOOK

Petik Attila lemondott

Petik Attila lemondott
hozzászólás, 2018.02.03.

Az ok a rossz BL-szereplés. Az OSC irányítását ideiglenesen ismét Tóth László veszi át, miként a tavaly tavasszal, Vincze Balázs távozása után. Az OSC szombati közleménye és vlv-interjú a történtek hátteréről Petik Attilával:




AZ OSC KÖZLEMÉNYE

Petik Attila lemondott az A-Híd-OSC-Újbuda vezetőedzői tisztjéről. 


A 2017-18-as versenyidény végéig Tóth László (volt 287-szeres válogatott játékos, a női vízilabda-válogatott jelenlegi másodedzője) látja el a megbízott edzői feladatokat. Munkáját Kovács Róbert segédedzőként támogatja.

Petik Attila munkáját köszönjük, az OSC utánpótlás szakmai vezetőjeként továbbra is számítunk tudására.


PETIK ATTILA (A-Híd OSC-Újbuda) a vlv-nek:

- Mi történt, miért álltál fel?

- Tulajdonképpen a BL-szereplés az ok. Azt vallom, hogy a vereségekért elsősorban az edzőnek kell vállalnia a felelősséget és hát itt a BL-ben zsinórban ötször szenvedtük vereséget, ami erre a lépésre késztetett.

- Kezdjük akkor a BL-lel...

- Nagyon erős csoportban vagyunk, ha az ember végignézi az ellenfeleinket, mindegyik tele van válogatott játékosokkal, a Dubrovnikban horvátok, a Barcelonetában spanyolok, de a Dinamo Moszkvában is az orosz nemzeti csapat tagjai játszanak, az Olympiakosz lényegében a görög válogatott, kiegészítve külföldi klasszisokkal. Ezt persze tudtuk és ennek ellenére emeltük magasra a mércét, a nyolc közé kerülést tűztük ki célul. Az első két meccset meg is nyertük, utána viszont sajnos elmaradtak azok a győzelmek, amelyek kellettek volna ahhoz, hogy komolyan versenyben legyünk a final 8-ba jutásért. 



- Közben azért a Magyar Kupában döntőt játszottatok...

- Igen. Azt hiszem, ott nagyjából hoztuk azt, amit lehetett. Nagy kérdés azonban, hogy miért lett olyan a Szolnok elleni döntőnk, amilyen lett. Előző nap nagyon jól játszva megvertük az Egert, majd eléggé "fáradt csapat benyomását keltettük" - ahogy a sportsajtó szokott fogalmazni.

- OB1...?

- A bajnokságban a Honvéd-meccsünk nagy kisiklás volt, de a többi mérkőzésünk nem sikerült rosszul. Az Eger ellen sokáig vezettünk, de az ellenfél fordítani tudott, a Miskolcot mindkét alkalommal magabiztosan vertük és hát a magyar bajnokság lényegében csak most fog kezdődni, mi pedig nem vagyunk rossz pozícióban.

- Látod-e az okot, miért nem sikerültek azok a meccsek, amiket "beterveztetek"?

- Közhely talán, de sokszor tényleg apróságokon múlt. Egy-egy blokk, egy-egy jó ütemű védés hiányzott, illetve, ami egyértelmű: fontos szerepet játszottak a helyzetkihasználás hiányosságai. Sok helyzetet dolgoztunk ki, ha ezeknek csak egy részét sikerül értékesítenünk (főleg a mérkőzések elején), akkor teljesen másként alakulhatott volna minden. A Moszkva elleni BL-meccset említhetem legjobb példaként: rögtön az első fórunkban a falból kapufára húztuk a labdát, majd a következő támadásunkban jó helyzetből csak szögletet tudtunk elérni, míg az oroszok belőtték az első két fórjukat a blokk mellett. Ha ez nem így történik, ha jó egy blokk és belőjük a helyzetünket, akkor az első negyed végén nem 1:3 áll az eredményjelzőn, hanem 2:1 és biztos, hogy egészen más a mérkőzés további menete. Sajnos többször kellett ugyanezt átélnünk, Dubrovnikban is hiányoztak blokkok, de azt mondom, ott még így is egy jó meccset tudtunk játszani.

Ezen a szinten minden csapat ismeri már a másikat, alaposan felkészül a mérkőzésre. Apró dolgok kellenek, viszont ezeknek az apró dolgoknak a helyükre kell kerülniük és ha ez megtörténik, akkor ezeken a mérkőzéseken is lesz esélye a csapatnak nyerni. Azt mondom tehát, hogy egy pozitív változáshoz nem sok kell, s ez már akár jövő szerdán, a moszkvai BL-meccsen is bekövetkezhet.



- Sokat őrlődtél az elmúlt néhány hónapban? Megviseltek a kudarcok?

- Hát igen. Olyan típus vagyok, aki elsősorban magában keresi a hibát. Valóban őrlődik az ember, főleg, hogy rendkívül feszített a tempó, szombat-szerda-szombat - sok idő nincs nap közben átgondolni a dolgokat, hiszen az ember naponta délelőtt és este edzést tart, a videózás általában éjszakára marad, s gyorsan jönnek egymásután az újabb megmérettetések. A normális pihenés gyakran elmaradt és persze az, hogy nem jönnek eredmények, érthető módon megviseli az embert...

- Nagyon furcsa volt a lemondásod "technikai megvalósítása", nem is tudom, volt-e valaha ilyen, hiszen két meccset még "megcsináltál", miközben már a hazai pólóélet teljes közege tudott arról, hogy nem folytatod. Ennek nyilván technikai jellegű okai voltak, hiszen Tóth László a női válogatottal volt Európa Kupa-selejtezőn Bíró Attila másodedzőjeként...

- A Moszkva elleni hazai meccs után beszéltem Becsey Péterrel, a klub sportigazgatójával erről, a találkozó másnapján, csütörtökön. Abban állapodtunk meg, hogy a csapattal csak a Pécs ellen soron következő bajnoki után közöljük a döntést. Ezután következett egy nagyon fontos mérkőzés, a Miskolc elleni hazai rangadó, s ezen a találkozón bebizonyították a fiúk, hogy mit tudnak.

- Igen, sőt, így most, az információk ismeretében kicsit át is értékelődik az a biztos hazai győzelem. Érezted esetleg, hogy kicsit érted is küzdenek a játékosok?

- Nagyon remélem, úgy is éreztem, hogy igen... Az biztos, hogy a szokásoshoz képest más hangulat volt az öltözőben, már hétfőn és kedden sokkal komorabbak voltak a játékosok, de talán ez is kellett ahhoz, hogy mindenki jó feldolgozza azokat az információkat, amelyeket a videózás közben kaptak tőlem és azt mondhatom: a meccsen maradéktalanul betartották az utasításokat. Talán semmi nem jellemzi jobban a teljesítményüket, mint az, hogy a Miskolcnak összesen 9, kaput eltaláló lövése volt azon a mérkőzésen. Ez fantasztikus csapatteljesítményt mutat, bebizonyították, hogy mire képesek, ha összeállnak és odafigyelnek mindenre, úgy, ahogy kell. Remélem, hogy ezt az utat tudja folytatni a csapat.



- Hogy látod, milyen állapotban van most, február elején az OSC, mire viheti a szezon további részében?

- Úgy gondolom, hogy a bajnokságban ugyanúgy "érvényesek" a terveink, mint ahogy szeptemberben voltak. Semmi extra nem történt, az Eger ellen február 22-én lesz a visszavágó mérkőzésünk, utána kezdődik a középszakasz, már a másik csoport első négy helyezettjének részvételével, ezeknek a találkozóknak lesz döntő jelentősége. Az Egertől vissza tudjuk-e szerezni az elveszített három pontot, hogy később ne hátrányból induljunk, ha esetleg összekerülünk az elődöntőben, illetőleg, hogy miként tudunk szerepelni a Fradi és a Szolnok ellen - ezek fogják eldönteni, hogy az elődöntőbe hogy megy bele a társaság, mert azért úgy gondolom, hogy a Miskolc elleni két meccsel megalapoztuk, hogy a négy közé kerülés miatt már nem kell izgulni.

Ami a folytatást illeti: egyértelmű, hogy a Szolnokot és a Fradit jobb csapatként könyveli el mindenki, de hát azért dolgozunk, azért dolgoznak tovább a fiúk, hogy bebizonyítsák: igenis, be tudnak kerülni a döntőbe. Ez persze nagyon, de nagyon nehéz lesz.

- Hogyan tovább veled?

- Most egy-két hét pihenő következik, utána visszakapcsolódom az OSC-utánpótlásnál végzett munkába. Maradok a klubnál, dolgozom tovább. Amit négy és fél éve elkezdtünk az utánpótlásban - feljutottunk a felsőházba az elmúlt nyáron, - azt a munkát folytattom női és fiú vonalon. Van bőven tennivaló ott is .

- Látod-e már, hogy mi marad meg benned erről a most záruló időszakról vagy a történteknek még le kell ülepedniük?

- Biztos lesznek pozitív és negatív emlékek is. Azért ez a BL-szereplés eléggé negatív irányba viszi el a dolgokat, viszont rengeteg tapasztalatot is gyűjtöttem és sok szép emlékre is vissza tudok majd gondolni a fiúkkal kapcsolatban. Tanulni kell mindenből, biztos, hogy rengeteg olyan tanulság gyűlt össze bennem, amit később hasznosítani tudok majd.

- Köszönöm szépen a beszélgetést és sikeres folytatást kívánok!


A szerdai OSC-Miskolc bajnokit követő sajtótájékoztató idején még csak a játékosok tudták, hogy az volt edzőjük utolsó hazai meccse. A négy nyilatkozat már akkor kikerült oldalunkra, a nap eseményeinek tudósításába az OSC-stáb, Buza Balázs jóvoltából, most csak az utolsó "felszólaló", Bisztritsányi Dávid  mondatait idézzük vissza, hiszen szavai a történtek ismeretében, utólag "új megvilágításba" kerültek: