FACEBOOK

„Best of Papesz”

„Best of Papesz”
hozzászólás, 2007.03.09.

Molnár Tamás egy fiú ikerpár – a 2005-ben született Lóránt Hugó és Benedek Manó – édesapja. „Fiú- és leánynevekkel is készültünk a nagy eseményre. Ha egyedül egy kislegény érkezett volna, ma Benedek Hugó névre hallgatna” – árulta el a sportoló, hozzátéve: csodálatosan jól érzi magát az apai szerepkörben.

Ami pedig a vizet illeti: a fiúkkal háromhetes koruktól egy csecsemő- és kisgyermekúsztató foglalkozott. Az ikreknek fülig ért a szájuk a nevetéstől, amint a vízhez értek a lábacskáik. (T-Mobile - Találkozások)

Az olimpiai bajnok center szabadidejében – korábbi nyilatkozata szerint - hetente egyszer-kétszer teniszezik, ami szerinte jó kiegészítő sportja a vízilabdának. (origo

A viccelődésról szólva elmondta: „Hogyha valami baromi kínos, de fontosnak tűnik, akkor azt általában én kérdezem meg a legkülönfélébb szituációkban. Akár a csapat ügyéről, akár valami bolondozásról van szó. Az ilyenekből áll össze az, amit a srácok Best of Papesz néven szoktak emlegetni. Előfordult már, hogy a többiek eljutottak odáig, hogy kijelentsék, ez nem velünk van.” (Színes Sport, 2000, december 28.)

Molnár Tamás az egyik legjobb, ha nem a legjobb vízilabdázónak Benedek Tibort tartja. „Annak ellenére, hogy évek óta egy csapatban játszom vele, még mindig a példaképemnek tekintem” – mondta néhány éve játékostársáról. (origo)
Címkék:
Molnár Tamás

3 régi hozzászólás

t hozzászólása
t15645
2008.10.18. 10:08

Ezt az összeállítást Peking után olvasni külön élmény. Szívből kívánom, hogy kedvenc csapatom a Honvéd Dominó játékosaként sok-sok sikerben legyen része. Ennél is jobban kívánom, hogy négyszeres olimpiai bajnoknak mondhassa magát, de a legeslegjobban azt kívánom ,hogy sok öröme teljék családjában, mert ők is kellenek a sikerhez, higyje el.

Mné Andrea hozzászólása
2008.09.09. 13:51

Gratulálok a srácokhoz, az olimpián való szerepléshez és egyáltalán az egész pályafutásodhoz. Minden jót az egész családnak!

Toll/Noémi hozzászólása
2007.03.20. 14:09

Gratulálok az ikrekhez! Gyönyörűek!:) Jobbulást! Noémi