FACEBOOK

Varga Zsolt a Reggeli Startban

Varga Zsolt a Reggeli Startban
hozzászólás, 2018.01.29.

Két Eurokupa-elődöntő között vendégeskedett hétfőn a Reggeli Start stúdiójában Varga Zsolt, a Fradi vezetőedzője, akinél a műsorvezető - nagyon finoman - arról is puhatolózott, hogy a zöld-fehérek vinnék-e az ellenfélnél játszó nagy tehetséget, Vadovics Viktort... Tudósítás és a teljes beszélgetés felvétele:


Egy pillanatra sem aludhat el a Fradi, nem hiheti, hogy minden rendben van az Eurokupa-elődöntő Miskolc ellen négy góllal megnyert erlső meccse után. Ez a vezetőedző, Varga Zsolt véleménye. A szakember mindjárt a beszélgetés elején belementt a szakmai részletekbe és elmondta, főleg a hátrányos védekezéssel nem volt megelégedve a 13:9-es hazai győzelemmel végződött találkozón. Nagyon sok gólt kapott a Fradi, ezért meccs után szinte azonnal elkezdtek dolgozni a hibák kijavításán.

A Fradi előtt álló célokat időrend szerint igyekeznek elérni. Az első most az Eurokupa és ha túljutnak a nagyon jól teljesítő Miskolcon, a másik ágról egy tavalyhoz képest tovább erősödött Verona következhet a döntőben. Ezután a bajnokság lesz az újabb feladat.

Visszatérve a szerdai Eurokupa-elődöntőre, Varga Zsolt elmondta, három negyeden át azt érezte, hogy nagyon küzd, szenved a csapat, apró hibák hátráltatják az eredményességet, az utolsó negyed fizikális fölénye volt végül is a döntő, ami a négygólos győzelmet eredményezte. Egyébként a találkozót megelőző hetekben a felkészülésben a kondíció megszerzése volt előtérbe helyezve, ilyen típusú edzéseket tartott a csapat, december közepe óta nem is nagyon játszottak mérkőzést, ez látszott is a játékosok mozgásán.

Varga Zsolt szerint ez egyrészt még belefér, nem most kell csúcsformában lennie a csapatnak, másrészt pedig nem gépekről van szó, az is benne van a pakliban, hogy kifognak egy rossz napot, nem úgy játszanak, ahogy tudnak.

Szombathy Pál megkérdezte vendégét, hogy a Miskolcban játszó Vadovics Viktort, akit Horkai György az új Benedek Tibornak nevezett, elfogadná-e a csapatában.

Varga Zsolt azt válaszolta, hogy Vadovics nagy tehetség a saját korosztályában, de hát ez a jövő kérdése és egyelőre nem beszélnek arról, hogy az igazolások "hogy lesznek, mint lesznek". Bízik abban, hogy Vadovics úgy fog dönteni, ahogy neki a legjobb a jövőjét illetően.

A bajnokságban ötödik helyen végzett Miskolc keretéből hány játékos férne be a Ferencvárosba? - szólt a következő kérdés.

Varga Zsolt kicsit meglepődött a felvetésen, mint mondta, ezen még nem gondolkodott, "így ránézésre" biztos, hogy egy-két játékost tudnának használni, bár azt nehezen tudja elképzelni, hogy kiknek a helyére történnének meg a cserék.

A célokat illetően Varga Zsolt egy kicsit finomította a műsorvezető állításként megfogalmazott kérdését, miszerint ezzel a játékosállománnyal csalódás lenne a Fradi számára nem elérni a bajnoki döntőt. A "pontos megfogalmazás" az, hogy "csalódás lenne nem előrelépni". (A Fradi tavaly épphogy lecsúszott a BL-szereplést jelentő harmadik helyről.) Természetesen az álom és a cél az, hogy bejussanak a bajnoki döntőbe, de az Eger és az OSC erejét "személyesen" még csak a bajnokság most következő szakaszában fogják megtapasztalni.

Szerdán a bajnokságban a BVSC következik a Fradi számára, s Varga Zsolt úgy gondolja, hogy az élmezőnyt követő csapatok közül a Miskolc mellett ez az ellenfél olyan, amely ellen nagyon alaposan fel kel készülni. 

Ha kivennék az élcsapatokból az idegenlégiósokat, hányadik lenne a Fradi a bajnokságban? - szólt az utolsó kérdés.

Varga Zsolt szerint nagyjából ugyanott végezne, szerinte inkább a Szolnok lenne bajban, főleg a védekezést illetően, de ez is olyan kérdés, amin még nem gondolkodott.

A TELJES BESZÉLGETÉS FELVÉTELE: