FACEBOOK

Märcz Tamás szerint tovább kell gyorsulnia a csapatnak

Märcz Tamás szerint tovább kell gyorsulnia a csapatnak
hozzászólás, 2018.01.05.

A január 16-i hódmezővásárhelyi Világliga-meccsen valószínűleg Nagy Viktor és Vogel Soma is szerephez jut a kapunkban. Még gyorsabb játékra van szükség és persze kell a három pont. Az olimpiai csapat építésével a nyári budapesti vb miatt lemaradásban vagyunk a riválisokhoz képest, de Tokióig behozzuk a hátrányt. A szövetségi kapitány a Vásárhelyi Televíziónak nyilatkozott.

Diapolo



Märcz Tamás a Vásárhelyi Televíziónak


- Továbbra is azt szeretném, hogy a védelem nagyon stabil legyen. Nagy Viktor lesz a kapuban most is, nagyon jól védett Hollandiában, Vogel Somának - ha úgy adódik, - szeretném megadni az esélyt itt is, mint Hollandiában, ő szintén jó védett a múltkori Világliga-mérkőzésen.

Úgy érzem, hogy ez egy gyorsabb csapat, mint a 2017-es világbajnokságon részt vett csapatunk, ezt szeretném is kihasználni a jövőben. Szeretném, ha szembetűnő lenne mind védekezésben, mind a felúszásoknál, hogy gyorsul a csapat, jól védekezik, gyorsabban odaér a labdákra, ebben látok nagyobb erőt. Olyan reakciókat várok a játékosoktól, amiket a közönség és a szakma is megszokott. Én is maximalista vagyok, fontos, hogy itthon tartsuk ezt a három pontot, jelentősége van ennek a Világliga-sorozat alakulása szempontjából, hiszen a csoportelsőség valószínűleg a spanyol és a magyar válogatott között dől el.

Nekünk a tavalyi év nagyon fontos volt a budapesti világbajnokság miatt, ezért egy picit beáldoztuk az olimpia felé mutató csapatépítést. Ez majd most kezdődik meg, abben a szezonban. Mondhatom, hogy egy kicsit le vagyunk maradva a többi csapathoz képest, de van két és fél évünk, hogy behozzuk ezt a lemaradást, hiszen a  végcél a tokiói olimpia.


A csapat első idei mérkőzése (a Világliga 201718-as európai csoportselejtezőjének harmadik fordulójában) január 16-án 20.00 órakor lesz Hódmezővásárhelyen.

A szövetségi kapitány már kijelölte a csapatot, s helyzetjelentést adott a vlv számára:

Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC) - kapusok.
Bátori Bence (Szolnok), Bedő Krisztián (Eger), Erdélyi Balázs (OSC), Jansik Dávid (Szolnok), Jansik Szilárd (FTC), Manhercz Krisztián (FTC), Mezei Tamás (Szolnok), Török Béla (BVSC), Vadovics Viktor (Miskolc), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (Szolnok) - mezőnyjátékosok.


Märcz Tamás egyébként országjárással kezdte az új évet. Csütörtökön Kaposváron járt, megnézte az ottani OB1-es csapat edzését, konzultált - elsősorban szamai kérdésekről - a klub vezetőivel, majd Pécsre utazott tovább, hogy az ottani munkát is szemrevételezze.