FACEBOOK

Ez volt 2017 - a számok tükrében

Ez volt 2017 - a számok tükrében
hozzászólás, 2018.01.02.

Elkészítettük hagyományos éves statisztikai áttekintésünket a magyar válogatott (és játékosai) teljesítményéről. A számok egészen meglepő eredményt hoztak. A vlv 2000-ig visszamenőleg vezeti a csapat eredményeit, s ez idő alatt nem volt olyan esztendő, hogy a válogatott 20-nál kevesebb meccset játszott volna - tavaly mindössze 17-et. Ez még fényesebbé teszi a budapesti vb ezüstérmét, hiszen a tavaly ilyenkor hivatalába lépett Märcz Tamásnak nagyon kevés próbálkozási lehetőséggel kellett új csapatot építenie. A részletek:


EZ VOLT 2017 - történeti kronológia (események, tudósítások) a vlv-n


A magyar férfi vízilabda-válogatott 2017-ben 17 hivatalos mérkőzést játszott. A mérleg: 13 győzelem, két döntetlen és két vereség. (A mindössze két vereség is rendkívül figyelemre méltó.)

A legtöbb mérkőzésen Zalánki Gergő és Mezei Tamás szerepelt, a házi góllövőlistán hatalmas fölénnyel végzett az élen a 40 gólos Vámos Márton, akit Manhercz Krisztián követ 28 találattal. 

A válogatott három újoncot avatott, Kovács Gergő, Kovács Péter és Vogel Soma gyarapította a nemzeti csapatban szereplő magyar vízilabdázók számát.

Statisztikánk a tavalyi évről, ellenfelekre és játékosokra lebontva:

CSAPATSTATISZTIKÁK

Összesen 17 hivatalos mérkőzés, 13 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség, 194:115-os gólarány.

Ellenfelek szerint

Összesen 13 válogatott ellen (a mérkőzésszámok sorrendjében):

Ellenfél

 M 

 Gy 

 D

 V

Gk

Kanada

2

2

-

-

29:11

Görögország

2

1

1

 -

 16:14

Horvátország

2

1

 -

 1

 15:15

Montenegró

1

 -

 1

13:15

Szlovákia

1

-

-

20:5

Ausztrália

1

1

-

-

13:3

Oroszország

1

1

-

-

14:5

Hollandia

1

1

-

-

13:6

Románia

1

1

-

-

15:9

Németország

1

1

-

-

15:9

Franciaország

1

1

-

-

13:7

Spanyolország

1

1

-

-

9:7

Olaszország

1

-

1

-

9:9


JÁTÉKOSSTATISZTIKÁK

Összesen 26 játékos, négy kapus és 22 mezőnyjátékos.

Kapusok

Válogatottság


Decker Attila

6

-

Lévai Márton

2

-

Nagy Viktor

11

-

Vogel Soma

1

-

Mezőnyjátékosok

Válogatottság

Gól

Angyal Dániel

11

Bátori Bence

73

Bedő Krisztián

33

Decker Ádám

144

Erdélyi Balázs

1522

Fülöp Bence

21

Gór-Nagy Miklós

125

Hárai Balázs

126

Hosnyánszky Norbert

1322

Jansik Dávid

31

Jansik Szilárd

1-

Kovács Gergő

32

Kovács Péter

21

Manhercz Krisztián

1528

Mezei Tamás

165

Nagy Ádám

21

Salamon Ferenc

52

Tóth Márton

21

Török Béla

158

Varga Dénes

922

Vámos Márton

1540

Zalánki Gergő

1616


A válogatottság száma szerint

Játékos

Válogatottság

Zalánki Gergő, Mezei Tamás

16

Erdélyi Balázs, Manhercz Krisztián, Török Béla, Vámos Márton

15

Decker Ádám

14

Hosnyánszky Norbert

13

Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs

12

Nagy Viktor

11

Varga Dénes

9

Bátori Bence

7

Decker Attila

6

Salamon Ferenc

5

Bedő Krisztián, Jansik Dávid, Kovács Gergő

3

Fülöp Bence, Kovács Péter, Lévai Márton, Nagy Ádám, Tóth Márton

2

Angyal Dániel, Jansik Szilárd, Vogel Soma

1


A 2017-es góllövőlista

Játékos

Gól

Vámos Márton

40

Manhercz Krisztián

28

Erdélyi Balázs, Hosnyánszky Norbert, Varga Dénes

22

Zalánki Gergő

16

Török Béla

8

Hárai Balázs

6

Gór-Nagy Miklós, Mezei Tamás

5

Decker Ádám

4

Bátori Bence, Bedő Krisztián

3

Kovács Gergő, Salamon Ferenc

2

Angyal Dániel, Fülöp Bence, Jansik Dávid, Kovács Péter, Nagy Ádám, Tóth Márton

1


MÉRKŐZÉSEK IDŐRENDBEN (a meccseredményre klikkelve kinyílik a tudósítás)

Volvo Kupa, Budapest, Tüske uszoda


1. nap, február 10., péntek

Magyarország-Szlovákia 20:5 (3:0, 7:2, 7:1, 3:2)

2. nap, február 11., szombat

Magyarország-Montenegró 4:9 (0:3, 0:3, 2:1, 2:2)

3. nap, február 12., vasárnap

Magyarország-Horvátország 9:7 (1:6, 2:1, 3:0, 3:0)


Samartzidis Kupa, Glyfada (Görögország)

1. nap, június 23., péntek


Magyarország-Kanada 12:7 (2:3, 3:1, 3:2, 4:1)

2. nap, június 24., szombat

Görögország-Magyarország 9:9 (2:2, 0:1, 3:3, 4:3)

Magyarország-Montenegró 9:6 (2:3, 2:1, 4:0, 1:2)

3. nap, június 25., vasárnap

Magyarország-Spanyolország 9:7 (1:1, 3:2, 1:2, 4:2)


Benu Kupa, Budapest, Szőnyi út

1. nap, július 7., péntek

Magyarország-Kanada 17:4 (3:0, 5:1, 4:1, 5:2)

2. nap, július 8., szombat

Magyarország-Németország 15:9 (4:2, 2:2, 3:4, 6:1)

3. nap, július 9., vasárnap

Magyarország-Románia 15:9 (3:2, 2:2, 7:1, 3:4)


Világbajnokság, Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

A VLV VB-ALOLDALA

Csoportkör

1. forduló, július 17., hétfő

Ausztrália-Magyarország 3:13 (1:1, 1:4, 1:2, 0:6) - jegyzőkönyv (pdf), a meccs krónikája (pdf)


2. forduló, július 19., szerda

Magyarország-Olaszország 9:9 (4:4, 2:1, 1:3, 2:1) - jegyzőkönyv (pdf), a meccs krónikája (pdf)


3. forduló, július 21., péntek

Franciaország-Magyarország 7:13 (1:6, 3:2, 1:3, 2:2) - jegyzőkönyv (pdf), a meccs krónikája (pdf)


Negyeddöntő

Július 25., kedd


Magyarország (a B csoport győztese)-Oroszország 14:5 (5:0, 3:1, 3:3, 3:1) jegyzőkönyv (pdf), a meccs krónikája (pdf)

Elődöntő

Július 27., csütörtök

Görögország-Magyarország 5:7 (1:2, 3:3, 0:1, 1:1) jegyzőkönyv (pdf), a meccs krónikája (pdf)

Döntő

Július 29., szombat


Magyarország-Horvátország 6:8 (0:4, 2:0, 2:2, 2:2) - jegyzőkönyv (pdf), a meccs krónikája (pdf) - döntő


Világliga, európai csoportselejtezők

2. forduló, december 12., kedd

Hollandia-Magyarország 6:13 (2:2, 2:3, 1:5, 1:3)


A 2017-BEN LEJÁTSZOTT ÖSSZES MÉRKŐZÉS JEGYZŐKÖNYVE