FACEBOOK

Kemény Dénes: A sok hiba egyben fejlődési lehetőséget jelent

Kemény Dénes: A sok hiba egyben fejlődési lehetőséget jelent
hozzászólás, 2007.03.05.

Kemény Dénest is meglepte a csapat gyenge helyzetkihasználása, de tudni véli a magyarázatot. Mostantól minden nap megkérdezzük tőle: mikor lesz kerethirdetés?A debreceni magyar-görög utáni villáminterjúnk:

- Úgy gondolom, hogy a csapatban sokkal több volt, mint amit az eredmény mutat, de ebben a pillanatban ezt fejlődési lehetőségként is fel lehet fogni, mert hogyha valaki ennyi helyzetet hagy ki, ennyire könnyelműen játszik és így is nyer 9:6-ra, annak mindenképpen bizakodnia kell. Megint más kérdés, hogyha mondjuk nem a görögökkel játszunk, hanem esetleg fizikailag masszívabb csapattal, akkor mire leszünk képesek, de ez a jövő zenéje. Van még két és fél hét, úgyhogy nem ígérünk semmit, soha nem is ígértünk, de az száz százalék, hogy mindent meg fogunk tenni, hogy örömet okozzunk.

- Az általad is említett gyenge helyzetkihasználás minek tudható be?

- Nem igazán értem. Ilyen jelek nem voltak, szerintem az egyik ok az a feszültség lehet, amit én tartok a csapatban azzal, hogy még nem hirdetem ki a 13-at. A másik az, hogy most itt Debrecenben játszottunk, ilyen lelkes közönség előtt.

- A mai csapatból kimaradtak listájából lehet-e valamilyen következtetést levonni?

- Hát a következtetést majd három nap után lehet levonni, mert minden nap mások fognak kimaradni...

- Mikor lesz kerethirdetés?

- Ha sikerül akkor vasárnap, ha nem, akkor szerdán.