FACEBOOK

élő közvetítés - Magyarország-Görögország 9:6

élő közvetítés - Magyarország-Görögország 9:6
hozzászólás, 2007.03.04.

Igazi "formába hozó" mérkőzésen biztosan győzött a magyar válogatott a debreceni Volvo Kupa első napján Görögország ellen. A mieink sok emberelőnyt kihagytak, de a görögök támadásait sziklaszilárdan verték vissza és ez elég volt a győzelemhez.

Diapolo

MADARAS NORBERT:

A győzelem megvan, mint legfontosabb dolog, ebből induljunk ki. Nem volt könnyű. Az elején jónéhányszor hibáztunk elöl és ezért sokáig szoros volt, de azért a végére kijött a különbség. Magamról annyit, hogy örülök a gólnak, főleg, hogy igazából ez volt az egyetlen lövésem, illetve volt még egy félpályáról időnél, Annak is örülök, hogy úgy érzem, kezdek visszaszokni a válogatottba. Ez amiatt nehéz, mert ugye az olasz meccs után visszamentem, játszottam ott három meccset, most a héten megint csatlakoztunk, de már véglegesen. Úgy látom, vagyis remélem, hogy jó lesz ez... Pont.

KÁSÁS TAMÁS:

Jó meccs volt. Ez egy nagyon jó görög csapat. A végén sikerült ellépnünk. Nem játszottunk jól, sokat hibáztunk, elöl és hátul is, kaptunk több elkerülhető gólt, de összességében nem volt rossz. Lesznek nehezebb meccsek, de jó volt visszatérni, jól éreztem magam.

x

Élő közvetítés

0:1 - Az első görög előnyt G. Afrudakisz másodpercek alatt belövi, a balszélről  a hosszúba

A túloldalon eladjuk a labdát emberelőnyben

1:1 - - Biros a balszélről, Benedek keresztpassza után. Akciógól

2:1 - Norbi előreteszi Kásásnak, akit faultolnak. A szabaddobást bevágja

3:1 - már lejárt az emberelőnyünk, Madaras keresztpassza után Biros lő át

3:2 - emberelőnybe kerülnek a görögök, Afrudakisz azonnal bedobja, váratlanul, elég messziről

Szünet

Egymás után két ziccert hagyunk ki, előbb Norbi ad löbbölt passzt a centerben  egyedül maradó Varga Daninak, aki egyből a kapusba húzza a labdát, majd Benedek emel a kétméteren kiemelkedő Molnár Tamáshoz, aki a kapufát találja el néhány centiről.

4:2 - Madaras óriási gólt lő két blokkoló kezet megkerülve a hosszúba!

4:3 - Szkizasz a rövidre, a kapufa mellé

5:3 - megúsztunk, Varga Dumi beadja testvérének, Dani még a dudaszó előtt belövi

Szünet

6:3 - Kettős emberelőny, a második Benedekről, aki azonnal ki is használja

6:4 - Kásás kiállítása után balszerencsés gólt kapunk, már lejárt az emberelőny, a lövést Szécsi védte, de e kipattanót Kokinakisz bepöckölte

6:5 - Mazisz ejt - bemegy...

7:5 - megúsztunk, Biros

8:5 - Varga Dénes leghátsó emberként, két lóba után óriási gólt lő

Szünet

9:5 - kijátszott emberelőny végén Molnár Tamás

9:6 - Santa a támadóidő lejártakor

Vége

 Magyarország-Görögország: 9-6 (3-2, 2-1, 3-2, 1-1)
Bírók: Antsiferov (orosz), Levin (izraeli)
Magyarország: Szécsi – Gór-Nagy, Kásás 1, Kiss G., Benedek 1, Biros 3, Molnár T. 1 Csere: Varga Dániel 1, Madaras 1, Szivós, Kis G., Varga Dénes 1
Szövetségi kapitány: Kemény Dénes
Görögország: Reppas – Dimitrios, Kokkinakis, Chatzitheodoru, C. Afroudakis, Fountoulis, G. Afroudakis, Milonakis Csere: Schizas, Theodoropoulus, Stefanos, Vlontakis, Deligiannis
Szövetségi kapitány: Alessandro Campagna
Emberelőny – gól: 10/3 ill. 7/3
Kipontozódott: Varga Dániel (30. perc)

 A nap másik mérkőzésén Németország Romániát verte 7-6-ra.