FACEBOOK

A nagy visszatérés - vlv-interjú Marosvári Attilával

A nagy visszatérés - vlv-interjú Marosvári Attilával
hozzászólás, 2017.12.12.

Mély válságot élt át az elmúlt hónapokban a magyar vízilabdasport, s csak az egyik furcsaság, hogy ez a helyzet a széles közvélemény előtt rejtve maradt. Még meglepőbb, hogy a versenyeztetés reformját zászlóra tűző három szakembert lemondásuk után több hónappal visszahívta, bizalmáról biztosította a sportvezetés, revideálva ezzel korábbi álláspontját. A részleteket egy olyan interjú világítja meg, amelynek elkészítésére csaknem öt hónapot vártunk... 

Diapolo


Július 9-én mondtak le azonnali hatállyal a magyar vízilabdaélet napi működéséért felelős testületek (versenybíró bizottság, játékvezetői bizottság, ellenőri bizottság és átigazolási bizottság) vezetői. A munkát azóta egyfajta vészmegoldás alkalmazásával oldotta meg a szövetség: a versenyeztetéssel kapcsolatos valamennyi operatív döntést a területért felelős MVLSZ-alelnök, Molnár Tamás hatáskörébe adta. A vlv, érzékelve a helyzet súlyosságát, a magyar vízilabdasportra leselkedő veszélyeket, (a sajtóból egyedüliként) kísérelte meg a tájékoztatást folyamatokról - több-kevesebb, inkább kevesebb sikerrel.

A tárgyalások a háttérben folytak, s bár folyamatosan próbáltunk a részleteket tisztázó tájékoztatást kérni az érintett triumvirátus - játékvezetőként a teljes időszak alatt aktívan tevékenykedő - tagjaitól, Marosvári Attilától, Székely Balázstól és Molnár Pétertől, ők végig elzárkóztak a nyilatkozattól, de megígérték, hogy az ügy lezárásakor interjút adnak a vlv-nek.

Tudomásunk szerint a szövetség elnöksége négy alkalommal foglalkozott - egyenként sok órát tanácskozva - a "témával". Az ügy az október 27-i pénteki elnökségi ülésen jutott nyugvópontra, ezt megelőzően a klubokat tömörítő Liga többségi szavazással ajánlást fogadott el, amelyben a lemondott szakemberek visszahívására, újraválasztására tett javaslatot. Az elnökség ezt - titkos szavazással - meg is tette. Az akkori (tehát október 27-i) elnökségi ülést követően Hesz Máté főtitkár tájékoztatta a vlv-t a döntésről, arról, hogy Marosvári Attilát, Székely Balázst és Molnár Pétert a versenybíró bizottság, a játékvezetői bizottság, az ellenőri bizottság és az átigazolási bizottság vezetőit a vízilabda szövetség elnöksége titkos szavazással megválasztotta, újraválasztotta és úgy határozott, hogy az érintettekkel a szövetség új alapokra helyezett megállapodást köt, aminek alapján a szakemberek "remélhetőleg az egész magyar vízilabda-társadalom megelégedésére folytathatják azt a munkát, amit elkezdtek".

A főtitkár akkor elmondta a vlv-nek azt is, hogy többekkel is folyt egyeztetés, nemcsak a három szakemberrel, hanem más jelöltekkel is. "Voltak kommunikációs és értelmezési problémák, amiket a felek tisztáztak az elmúlt időszakban." A felkérést a régi-új vezetők a főtitkári tájékoztatás szerint elfogadták, de a részletek tisztázásához, az új szerződés megkötéséhez akkor még néhány napot szükségesnek tartottak az érintett felek. Nos, a néhány nap egy hónapra nyúlt, de végül minden tisztázódott és Marosvári Attila, a versenybíró bizottság elnöke (a triumvirátusnak a nyilatkozattétellel megbízott tagja) tartotta szavát, leült a vlv munkatársával egy alapos, tisztázó beszélgetésre. Ennek eredménye az alábbi interjú.

MAROSVÁRI ATTILA, a versenybíró bizottság (vb) és az átigazolási bizottság elnöke a vlv-nek:

- Június 9-én egy nagyon népes körnek, a jelenlegi vízilabdaélet sok aktív szereplőjének közösen aláírt emailt küldtetek, amelyben bejelentettétek, hogy saját elhatározásból, azonnali hatállyal lemondtatok bizottsági tisztségetekről, s attól kezdve a bizottságok nem látják el munkájukat. Ez miért történt?

- Természetesen ezt az emailt megelőzte egy másik, amelyben a szövetség elnökségének jelentettük be lemondásunkat. 

 Kezdjük ott a történetet, hogy minket január 1-jével neveztek ki a szóban forgó bizottságok elnökeinek, pontosabban én már korábban, négy esztendeje az átigazolási bizottság vezetője voltam. 

Tudni kell a helyzet átlátásához, hogy a jogviszonyunk felerészben kapcsolódott a bizottsági elnöki pozícióhoz, a szerződésünk szerint az adott területek szakkordinátori munkálatait láttuk el. Hogy ez a mostani beszélgetésünk eddig nem jött létre, annak ez is oka volt, hiszen jogviszonyban álltunk a szövetséggel, nem lett volna etikus nyilatkoznunk, illetve nem tudtuk, hogy mit hoz a jövő, meg kellett várni, hogy a helyzetünk minden szempontból rendeződjön.

- Tisztázzuk csak! Tehát akkor itt két pozícióról van szó. A bizottsági elnöki tisztség társadalmi megbízatás, e mellett volt egy megbízási szerződésetek munkavégzésre, díjazás ellenében?

- Igen. Ez a szerződés konkrét feladatok elvégzésére szólt, amit legjobb tudásunk szerint kellett ellátnunk.

- Ez a feladat a társadalmi megbízással is járó teendőket fedte? Hogy kell ezt elképzelni?

- Előkészítő munkáról van szó, az adott bizottságok döntéseinek előkészítéséről. Határozatok, állásfoglalások, iránymutatások, más döntések meghozatalát segítő tevékenységről. Ez a megbízási jogviszony határozott időre szólt, amelyben a felmondás lehetőségének kizárását kötöttük ki 2019. december 31-ig szólóan. Mondanom sem kell, hogy ez a viszonylag hosszú idő biztosítékként szolgált mindkét fél számára. 

- Kimondhatjuk, hogy az érintett bizottságok látják el azokat a feladatokat, amelyek a magyarországi vízilabdasport hétköznapi életéhez nélkülözhetetlenek?

- A versenyeztetés teljes spektrumáról van szó, egy adott bajnokság nevezési procedúrájától kezdődően az aranyérmek átadásáig, a folyamat szakmai keretfeltételeiről. Természetesen a klubok nagyon sokat tesznek a rendszer működéséért, a mi munkánk lényegét a jelenlegi "versenybíró bizottság" elnevezés helyett sokkal jobban tükrözné a "versenyfelügyeleti bizottság" név. Nemcsak szervezzük, hanem felügyeljük is a versenyeztetést. Két kollégám, Molnár Péter és Székely Balázs, mint a játékvezetői bizottság és az ellenőri bizottság elnöke, nagy részt vállal a versenyfelügyelet működtetésében. A rendszer így működik, a döntéselőkészítés, a döntések meghozatala ezeken a bizottsági szinteken történik a mai napig.

Az MVLSZ versenyirodája a bizottságokat támogató adminisztratív szerv, minden más szakmunka a bizottságok hatásköre: szabályértelmezések, állásfoglalások kiadása, versenyszabályzatok, versenykiírások elkészítése, a meglévő szabályozások anomáliáinak elemzése, kiküszöbölése. Különböző döntések meghozatala, például bajnokságok egyenértékűsége, mérkőzések áthelyezése ügyében, játékvezetők és más közreműködők delegálása a mérkőzésekre, az ő munkájuk (játékvezetők, ellenőrök, versenybírók) felügyelete. A vb felelőssége egy meccs kiírásától kezdve a találkozó eredményének igazolásáig minden, ha pedig a mérkőzés eredményét megtámadják, első fokon szintén ez a testület dönt az óvás sorsáról.

- Mielőtt visszatérnénk a lemondáshoz, felvetnék egy fontos kérdést. Mindhárman aktív játékvezetők vagytok, de egyben a küldés is a ti feladatotok. Nincs itt egy kis összeférhetetlenség?

- A legkevesebbet foglalkoztatott játékvezetők vagyunk - éppen azért, mert mi csináljuk a küldést. Korábban, aki ilyen tisztségbe került, mindig "szárnyalt", mi messze a legkevesebb meccsen vagyunk közreműködői pozícióban. Emellett arra is nagyon vigyázunk, hogy a parton nyújtott teljesítményünk megítélése reális legyen, ne álljon semmilyen összefüggésben a vállalt tisztségünkkel. Egy példa: Székely Balázs az egyik meccs után jelezte, hogy saját megítélése szerint rossz teljesítményt nyújtott, kérte, hogy három hétre függesszük fel. Mivel az ellenőrtől 9-es osztályzatot kapott, automatikus eltiltásra nem volt lehetőség. Erre ő elfoglaltságot írt be három hétre, tehát kivonta magát, büntetésként. Vagy ott volt Molnár Tamás esete az emlékezetes egri kupaelődöntőben. A versenyszabályzat szerint akkor lett volna elmarasztalható, ha bármelyik játékvezető észleli Hosnyánszky jogosulatlan vízbe ugrását, mégsem a szabályoknak megfelelően dönt. Nem ez történt, az esetet egyszerűen nem láthatta, ennek ellenére ő maga kérte az eltiltásos büntetést. A mai napig azt vallom, hogy ez szükségtelen volt, mégis megtette. Én magam, mint vb-elnök nem is vezettem meccseket az előző szezon rájátszásában, maximum nagyobb különbségű mérkőzéseket. Lényeges volt, hogy ha esetleg valami történik a rangadókon, akkor a vb-elnök elfogulatlanul láthassa el a feladatát, tudjon objektív döntést hozni. Úgy gondolom, az ilyen és ehhez hasonló döntéseinknek nagyon jó visszhangja volt, erősítették a hitelességünket.

- Szóval akkor a lemondás... Mi volt ennek az oka?

- Ha jól emlékszem, az elküldött dokumentumban úgy fogalmaztunk, hogy a feltételek hiánya nem teszi lehetővé a munkavégzésünket, de világos volt, hogy a nagyon magas szintű támogatás nem volt teljes ahhoz, amit el kellett végeznünk.

- Ez alatt mit kell érteni?

- A szövetségnek volt egy több évtizedre visszatekintő működési rendje. Látni kell, hogy ez egy meglehetősen lassú működésű rendszer. Amíg a magyar vízilabdaéletben 80-100 klub működött, ez a működési rend, a hozzá kialakított apparátussal jól működött. Belefértek bizonyos egyedi döntések is, a folyamatok kevéssé voltak szem előtt, nem voltak transzparensek. Abban a pillanatban, amikor elindult a növekedés, majd a TAO-rendszer következtében ez a folyamat rohamosan felgyorsult, a megszokott rendszer egyre több problémát hozott, és véleményünk szerint lényegében tarthatatlanná vált.

Ma ott tartunk, hogy körülbelül 150 klub van Magyarországon, a sportolói klétszám elérte a 10 ezret. Más feltételekre van szükség ahhoz, hogy a megnövekedett létszámú vízilabda-társadalom igényét a szövetség ki tudja elégíteni, a versenyeztetést biztosítsa és felelősséggel hozzon döntéseket. A növekedés látványos és folyamatos, a tavalyi szezonban hétről hétre 130 vízilabda-mérkőzés volt Magyarországon, napjainkban már előfordul, hogy 180 körüli ez a szám. 

A Magyar Vízilabda Szövetség egy többmilliárdos költségvetéssel dolgozó szervezetté vált, az ezelőtt 10 évvel az MVLSZ-ben dolgozó 5-8 fős apparátushoz képest mintegy 30 tagúra duzzadt fel a létszám. De azt kellett tapasztaljuk, hogy a szemlélet sokkal lassabban változik, mint a szervezeti keret. 

Amikor ez év elején beültünk ebbe a székbe, azonnal elmondtuk, hogy szemléletváltozást tartunk szükségesnek. Láttuk: ahhoz, hogy ilyen méretű "céget" üzemeltetni lehessen, nagyon komoly változtatások kellenek. Mindhárman menedzserkét éljük a civil életünket, úgy ítéltük meg, hogy ezeket a változtatásokat "le tudjuk menedzselni". Ehhez viszont támogatásra volt szükség, méghozzá nagyon magas szintről. Ez mindaddig százszázalékos volt, amíg el nem jutottunk olyan teendőkhöz, amelyek már kockázatossá váltak a szövetségi munka megszokott "lassú folyására" nézve. Ahogy elkezdtünk dolgozni, sorra tártuk fel a hibákat, problémákat, amelyek kijavítása, megoldása cselekvést igényelt. Voltak olyan dolgok, amikben nekünk kellett lépni, olyanok, amelyek a szervezettől igényeltek változtatást és olyanok is, amelyek miatt közösen kellett intézkedni, mert ezek ügyében egymásra voltunk utalva. 

Azt tapasztaltuk, hogy a klubok örültek a megjelenésünknek, gyorsan érzékelték, hogy van kihez fordulni, érdemi választ kapnak a kérdéseikre. Újdonság volt az is, hogy elismertük, ha hibás döntést hoztunk, nem csináltunk ebből presztízskérdést, hanem korrigáltunk.  Bizonyos értelemben - utólag azt mondom - mégis ajtóstól rontottunk a házba, azt gondoltuk, hogy mind a szövetség, mind a vízilabda-társadalom fel van készülve arra, hogy jó sebészként kivágjuk azokat a dolgokat, amelyek nem oda valók és elkezdjük gyógyítani a beteget. Ebből azért adódtak konfliktusok.

Dr. Molnár Tamás a szövetség versenyeztetésért felelős alelnöke, vele szoros együttműködésben vagyunk, kölcsönös a bizalom egymás iránt. Igyekeztünk minden problémát, aggályt megosztani vele, ő továbbította ezeket a teljes vezetés felé.



- Mi volt az aggályok lényege?

- Az akut napi problémák kezelése nem tette lehetővé, hogy az általunk kitűzött stratégai változtatásokat előkészítsük. Ezt jeleztünk és segítséget, apparátust kértünk, hogy haladni tudjunk. Miután az általunk kijelölt sarokpontok között voltak érzékeny területek, így  "fékezni kezdett a rendszer", nem kaptuk meg a kellő támogatást.  Nyilván a módszereink olykor radikálisnak tűntek, de hittünk és hiszünk benne, hogy ezek nélkül nem lehet teljesíteni azt, amit vállaltunk. Ha pedig rajtunk kívül állok okok miatt ilyen helyzet alakul ki, így nem fogjuk tudni a kívánt eredményt produkálni akkor - úgy gondoltuk - fel kell állni. 

Azt is csak hosszabb idő után értettük meg, hogy miért állt le a folyamat. Ismét egy orvosi példa: van egy betegünk, aki lassan betegszik meg, de borzasztóan beteg lesz. Ám a betegséget nem veszi észre, vagy nem akar róla tudomást venni. Elkezdett rákosodni a szervezet és a lassú folyamatok ezt a lappangást elfedték. Mi jöttünk, sebészként vágni akartunk, de beletört a szikénk. Kár szépíteni, senki nem tudta előre megmondani, hogy ez hatalmas siker, vagy megalázó vereség lesz-e.

Mi azt láttuk, hogy ettől a rizikótól megtorpant a vezetés, valószínűleg tartottak attól, hogy a sportszervezetek nem lesznek partnerek a lényegi változtatásokban. Tehát nagyon nagy kockázatnak tűnt vállalni az általunk preferált kicsit unortodox problémakezelést, nyilvánvalóan sokkal nagyobbnak, mint változatlanul hagyni a rendszert. "Majd elmúlik magától, elfelejtjük" - ez volt a berögződés, hiszen minden megoldódik előbb-utóbb. Kellett négy hónap, hogy kiderüljön: a sportszervezetek sokkal inkább várják azt, hogy "vágjunk" végre, kezeljük valósan a problémákat, még akkor is, ha ez pillanatnyilag nagyobb fájdalom. A szövetség fékező magatartását, ami miatt mi felálltunk, az az akkor számukra ésszerűtlenül nagynak látszó kockázat okozta, hogy esetleg még jobban szembe kerülnek a klubokkal. Nem tudhatták előre, hogy a sportszervezeteknek sokkal inkább érdeke a viszonylag gyors változás, ami azért természetesen így is években mérhető.

Azért álltunk fel, mert nem vállalhattuk, hogy vágás helyett  kézrátétellel gyógyítunk, ahhoz nem értünk. Azt, amit a korábbi bizottságok, apparátus műveltek, mi nem akartuk csinálni. Rávilágítottunk olyan hibákra, amelyek a klubokat, a vízilabdasportágat sújtják.

Amikor elkezdtük a szabályokat alkalmazni, hozzáteszem, a jó szabályokat és a rosszakat is, a klubok sokkal jobban viszonyultak, gyorsabban hozzászoktak ehhez, mint ahogy mi a belső munkát fejleszteni tudtuk. Nyilvánvalóvá vált, hogy tévedtünk, amikor azt gondoltuk, hogy ugyanolyan gyorsan tudjuk megváltoztatni a saját (szövetségi) rendszerünket, mint ahogy a klubok alkalmazkodni tudnak a változásokhoz. 



- Mi kellett volna ahhoz, hogy ne álljatok fel? Mi hiányzott?

- A szemléletváltás. Annak felismerése, hogy a Magyar Vízilabda Szövetség ezzel a típusú váltással, amit kezdeményeztünk, nem ellenségeket szerzett, hanem barátokat. 

- És akkor ti összedugtátok a fejeteket  és megbeszéltétek, hogy felálltok. Gondolom, azért az, hogy közben volt az a bizonyos instruktori szerződés, nem egy elhanyagolható szempont... Hiszen a munkátokat annak alapján tovább végeztétek. De ez a 22-es csapdája, hiszen e tevékenység lényege az volt, hogy előkészítsétek azokat a döntéseket, amelyek nem születhettek meg, mert a felállásotok következtében a döntéshozó testületek, a bizottságok nem működtek...

- Nem egészen, mert akut megoldásként Papeszt (Molnár Tamás MVLSZ-alelnököt - a szerk.) kinevezték "mindennek a fejének", az ő döntése szerint zajlott a napi operatív munka. Mindenki tudta, hogy ha mindenhonnan felállunk, akkor baj van, megremeg a rendszer, ha össze nem is dől, de sokkal-sokkal nehezebb lesz a versenyeztetés.

- Magyarul: továbbra is ti küldtétek a bírókat, az ellenőröket a meccsekre, felügyeltétek a mérkőzések lebonyolítását.

- Így van. Testületi határozatok nyilván nem születtek, a döntéseket, pedig Papesz hozta meg.

 - De hát ez akkor így is maradhatott volna akár hosszabb ideig...

- Nem maradhatott így. Kompetenciahiányok alakultak ki. Májusban, a lemondásunk előtt nemcsak Papesznak, hanem már Dénesnek is (Kemény Dénesnek, az MVLSZ elnökének - a szerk.) jeleztük, hogy nem bírjuk, elfogyunk. Rengeteg a munka, ami nem baj, de arra már nincs energia, hogy ésszerűtlen ütközeteket vívjunk.

Visszakanyarodva a bizottságok lemondásunk után kialakult hiányára: továbbra is megcsináltunk minden akut munkát, ami a feladatkörünkbe tartozott, de nem születtek döntések és nem volt, aki felelősséget vállaljon a versenyeztetésért. Egyszóval: bizottságok nélkül nem lehet üzemeltetni a rendszert, hiszen a jogkörnek se gyakorlója, se felelőse nem lesz. 

- Papesz...

- Jó, de azért ez napi munka. És nagyon nem egyemberes.

Az igazsághoz hozzátartozik két dolog. Az egyik, hogy a kordinátori munkánkat elláttuk legjobb tudásunk szerint, másrészt épp a bajnokságok végénél jártunk, így kevésbé volt látványos a hiány.



- Mi történt július 9. és az október végi elnökségi ülés között?

- A rendszer önmagát generálta. Ami pedig minket illet, nem volt kérdés, hogy "csapatban mozgunk". (Ezt van, aki nevetségesnek tartotta, aztán most már nem biztos, hogy így gondolja.) Ez azt jelenti, hogy az első pillanattól kezdve azt mondtuk, hogy együtt akarunk dolgozni, egymásban vakon megbízunk. Nyilván történtek kísérletek, kezdeményezések ebben az időszakban arra, hogy valamilyen módon visszatérjünk, meg arra is, hogy ne térjünk vissza. Ment a lobbi pro és kontra, megosztási kísérleteket is éreztünk. Azok a sportszervezetek, amelyek már érzékelték a munkánk pozitív hatását, amelyek messzebbre láttak, tudták, hogy mik azok a célok, amiket kitűztünk és bíztak abban, hogy ez a három ember hiteles, s valóban szeretne a magyar vízilabdáért tenni, azok értünk lobbiztak, azért, hogy minél hamarabb kerüljünk vissza. Nyilván voltak olyanok, akik úgy gondolták, hogy a zavarosban jobban lehet halászni, ők ellenünk érveltek. Én egyébként abszolút megértem mindkét oldalt. A lényeg az volt, hogy megpróbált a rendszer olyan megoldást találni, amely kicsit helyreállítja a korábbi működést. Viszont amikor körvonalazódott, hogy a rendszer a régi irányba indul el, azok a klubok, amelyek látták és támogatták, hogy a magyar vízilabda elkezdett egy új rendszer irányába menni, megijedtek a visszarendeződés lehetőségétől. 

Meg kell említenem, hogy nem volt tökéletes a módszer, amivel elkezdtünk dolgozni. Néha bementünk elefántként a porcelánboltba, ezt kár lenne szépíteni, de mégis, a munkánk eredményeként kezdett valamilyen "rendszerformája" lenni a magyar vízilabdának. És abba a rendszerbe a sportág szereplői kezdtek betagozódni. Mindenki igyekezett megtalálni a helyét, alkalmazkodni a szabályokhoz, akár jók, akár rosszak. Azzal mindenki tisztában volt, leginkább azok, akik messzebbre láttak, hogy ha erről az útról, amin elindultunk, újra letérünk, nagyon sok évbe kerül ismét visszaterelni a közeget.

Számomra is meglepő volt, hogy az első osztály milyen gyorsan alkalmazkodott, a többiek még széthúztak, de náluk is elkezdődött már a pozitív folyamat. Azok, akik hittek az általunk kialakított szisztémában, elkezdtek lobbizni, hogy olyan emberek kerüljenek oda, akik folytatni tudják az általunk megkezdett munkát, azt a hozzáállást, amit mi mutattunk. Az irányt tehát meg akarták tartani és ez a hang sokkal erősebb lett, mint a "lassú folyás" hangja. 

El kell ismerni a szövetség érdemeként, hogy képes volt felmérni ezt a helyzetet és elfogadni a kluboktól jövő kezdeményezést, azt, hogy mi térjünk vissza és folytassuk a munkánkat. Képesek voltak felülemelkedni korábbi álláspontjukon, amikor meghatározó sportszervezetek azt mondták: gyerekek, ez jó lesz!  Ezek az emberek képesek erre, meg tudják csinálni, mi hiszünk bennük, adjunk nekik lehetőséget és időt! 

Nyilván nekünk is kellett gesztusokat tenni, és bizonyítanunk egyrészt a szövetség felé, másrészt a sportszervezetek felé, azt, hogy nekünk ez nem üzleti érdek, hanem a vízilabda szeretete motivál minket.

Végül ez is hozta meg a végső fordulatot az ügyben.

- ?

- Az instruktori szerződésünk 2019. december 31-éig szólt, mint korábban elmondtam, ezt nem lehetett felmondani egyik fél részéről sem. Amikor Kemény Dénessel egy vacsora keretében leültünk beszélni, mi javasoltuk, hogy ha a szövetség nem az általunk elképzelt szellemben képzeli el a jövőt, akkor közös megegyezéssel bontsunk szerződést, akár azonnali hatállyal, s nem tartunk igényt semmilyen térítésre. Ezzel is bizonyítottuk, hogy számunkra ez a történet nem a pénzről szól. Dénes kérte, hogy egy hónapig, október végéig még mindenképpen végezzük el a munkánkat. Ezt természetesen vállaltuk, nem akartuk cserben hagyni a vízilabdát. Ezzel egyben megadtuk a lehetőséget arra is, hogy kötöttségek nélkül döntsenek arról, ki folytatja a munkánkat. Ez gesztus volt az MVLSZ vezetése, másrészt az elnökség felé, hogy még a gyanúja is se vetődjön fel annak, hogy ez a pénzről szól.

- Mert ilyet lehetett hallani...

- Nem keveset. Mi is hallottuk, hogy húszmillió forintért vagyunk hajlandóak felállni. De erről szó sem volt, nem ebből élünk. Nagyon fontos, hogy ezt tudja az egész vízilabda-társadalom: 0 (nulla) forintról volt szó, amikor a "felállásunkról tárgyaltunk". 



- Még egy jellemzője volt ennek az egész történetnek: ez az egész vízilabda-társadalmat érintő válság gyakorlatilag észrevétlen maradt a széles közvélemény előtt. Több mint négy hónap alatt egyszer sem szólaltatok meg a médiában...

- Nemcsak a sajtóban nem szerepeltünk, de  az uszodában is tartózkodtunk a "nyilatkozatoktól". Úgy döntöttünk, hogy megvárjuk, mi lesz ennek a vége. Ha azt érezzük, hogy kell beszélni, akkor beszélünk, előbb nem. Nem indult el az uszodákban és általában a munkahelyeken szokásos pletykahullám, tőlünk legalábbis nem. Ami szerintem nagyon pozitív volt a vízilabda-társadalom szemében: nem az történt, hogy kígyót-békát kiabálva elszalad az egyik fél a nyilvánossághoz. Nem hatalmas balhé tört ki, hanem a kialakult helyzetet próbálta kulturáltan orvosolni a rendszer. 

- Ha már a pletykák szóba kerültek: azt is lehetett hallani, hogy vannak a birtokotokban olyan dokumentumok, amelyek nyilvánosságra kerülésével néhány ember nagyon kellemetlenül érezné magát.

- Ez körülbelül olyan, mint a 20 millió, Az ilyesmitől eleve elzárkóztunk, mert ennek erősen "zsarolásszaga" van, amit nagyon messzire szerettünk volna elkerülni. Egyrészt nem vagyunk sem pozíció-, sem hatalomfüggőek, másrészt anyagilag sem függünk a szerződéssel járó juttatástól. Ráadásul én eleve, a szakmámból adódóan sem vagyok egy olyan ember, aki zsarol.

- Mi a szakmád?

- Jogász vagyok. Másrészt nem hiszek a zsarolás intézményében sem. Abból csak pofonnal lehet kijönni. Nyilván ésszerű cél egy jó megállapodás megkötése, olyané, amely mindkét fél érdekét szolgálja. Mi azt gondoltuk, megoldást jelent a kialakult patthelyzetre, ha ingyen felállunk és nem erőltetjük ezt tovább.

- Tehát akkor tulajdonképpen ez a gesztus adta meg a végső lökést a megoldáshoz.

- Abszolút. Nem mentünk bele nyilatkozatokba, elláttuk a munkánkat, s mindennek a vízilabda-társadalomban kedvező fogadtatása volt. A válogatottak érdeke nem sérült - ha ez nem így történik, akkor nyilván mindennek vége van. Ugye, ebben az időszakban javában zajlott a válogatottak felkészülése, ehhez maximális támogatást nyújtottunk. Sőt, közben lezajlott a világbajnokság Budapesten, ahol, amennyire lehetett, segítettük a válogatottat, kint voltunk minden nap, folyamatosan kommunikáltunk, tartottuk a kapcsolatot azokkal a fontos emberekkel, akikkel kellett. Megjegyzem, folyamatosan ugyanezt csináljuk a klubok nemzetközi szereplése esetén, ott voltunk a budapesti BL final sixen az első perctől kezdve az utolsóig, megtettünk mindent, hogy a LEN képviselőinek ne legyen okuk panaszra. Nem ezért nyert a Szolnok, természetesen, de ha csak egy kicsit is hozzá tudunk tenni a magunk eszközeivel a magyar sikerekhez, akkor azt kötelességünk megtenni. Korábban nem volt olyan, hogy bizottsági elnökök beültek a kocsiba, elmentek Szolnokra, Egerbe, Nagyváradra kupameccsre pusztán azért, mert ismerik az adott verseny külföldi közreműködőit, akik emiatt a személyes jelenlét miatt talán kicsit másként állnak a dolgokhoz. Esély van arra, hogy így esetleg nem engednek meg maguknak olyasmit, amit különben talán megengednének. Meg kell tolni ilyen szempontból is a klubok szekerét, ez is a feladatunk. Nem Székely Balázs, Molnár Péter, Marosvári Attila nyújtja ezt a segítséget, hanem a Magyar Vízilabda Szövetség.

Visszatérve a történetünkhöz: amikor híre ment annak, hogy zéró forintért állunk fel, elkezdtek mind aktívabban lobbizni azok, akik már korábban is mellettünk álltak. Ők kezdeményezték, hogy a kialakult helyzetről foglaljon állást a Liga, s indítványozza a téma újbóli napirendre tűzését az elnökség előtt is.  Az volt a javaslat, hogy kapjunk komoly bizalmat, mert fontos változtatásokat nem lehet hónapok alatt végrehajtani, ehhez akár évekre is szükség lehet.

- A Liga egyhangúlag szavazott mellettetek?

- Nem. Azt hiszem 7:3 volt a szavazati arány.

- Most tehát új szerződés van. Megkaptátok, amit kértetek?

- Igen. 

- Mi most a feladat? 

- Sokkal nehezebb a munka, mert rövid időn belül nagyon komoly produktumot kell letennünk az asztalra, de úgy gondolom, nagyon nagy lökés volt emberileg a számunkra, hogy ezek az emberek, sportszervezetek kiálltak értünk. Ez nagyon sokat számít és sok mindent el tud feledtetni. Remélem, hosszú ideig kitart ez a mostani támogatás.



- Milyen konkrét lépések várhatók?

- Az elsődleges prioritás a versenyeztetés. Megígértem a Ligának, hogy fórumokat fogunk tartani. Első lépésként az összes első osztályú klubot hívtuk meg Hesz Máté főtitkárral "A versenyeztetés kihívásai" elnevezésű értekezletre, majd az OB1/B-s, OB2-es klubok, ezután az utánpótlás szereplőit is megpróbáljuk "összerántani", hogy megkérdezzük, ők mit gondolnak a versenyeztetésről. Mik az akut problémák, azok a hibák, amiket mi, a Magyar Vízilabda Szövetség képviselői elkövetünk, milyen hiányosságokkal találkoznak, amiket mi nem veszünk észre vagy szerintük nem kellő súllyal kezelünk. Illetve mi is szeretnénk elmondani, hogy melyek azok a szabályzatokban szereplő elvárások, amelyek teljesítését kérjük tőlük. Természetesen fogunk hirdetni egy moratóriumot, s ehhez is a véleményüket kérjük majd: mondják meg, mennyi időre van szükségük ahhoz, hogy minden, általunk, illetőleg az új szabályzatok által támasztott követelménynek meg tudjanak felelni. 

- Milyen követelményekről van itt szó? Csak egy példát kérek.

- A megfelelő vízilabdapálya. Eddig ez úgy volt a hazai szabályzatban, hogy FINA-pályának kell rendelkezésre állnia - pont. Az OB1 a legmagasabb szint, a nemzetközi kategóriának felel meg, ott valóban mindennek meg kell lennie. Most tisztázni fogjuk megfelelő szintenként a követelményeket, amelyeknek meg kell felelni a mérkőzések megrendezéséhez. De nemcsak a pályáról szólunk, sok minden másról is. Megint egy egyszerű példa: ha nincs hangosítás, a harmadik hibával kipontozódott játékost csak a piros zászlóval lehet figyelmeztetni, amit ő nem biztos, hogy észrevesz. Ha be tudja mondani a zsűriben a titkár, hogy "Harmadik hiba!", valószínűleg nagyobb esélye van annak, hogy az illető játékos nem fog jogosulatlanul visszatérni. Ezek apróságok, de az adott pillanatban nagyon fontosak. Próbálunk segítséget, megfelelő "itinert" nyújtani a kluboknak minden téren.

Sorban készítjük az új versenykiírásokat, a meglévőket igyekszünk ésszerűsíteni, illetve a versenyszabályzatot elkezdtük átdolgozni úgy, hogy az év közben végrehajtható, szigorításokat nem jelentő változtatások már most megtörténjenek. Ezek egyszerűsítések, egyértelműsítések. Szeretnénk új versenykiírást, új versenyszabályzatot, "élhető" versenynaptárat. A válogatott két nemzetközi versenysorozatban is szerepel (Világliga, Európa Kupa), a klubcsapatok nemzetközi meccseinek száma is több lett, van egy 16 csapatos első osztályunk, egy 20 csapatos OB1B-nk, egy 24 csapatos OB2-nk meg az utánpótlás - megszámolhatatlan... Annyiból szerencsénk van, hogy tavaly márciusban már előterjesztettünk az elnökséghez egy javaslatot a korszerűsítésre, ezt kell újra elővenni, nyilván alkalmazkodva a közben történt változásokhoz.

Elkezdtük újra a játékvezetői tanfolyamot is, amely a lemondásunk miatt rögtön az első foglalkozás után abbamaradt.

- Érzitek-e mögöttetek a szövetség támogatását?

- Most sokkal jobban, mint korábban. Vannak a munkánkat segítő emberek, akik akarnak és tudnak is dolgozni. Hármunk közös alapelve - és ezt a Ligaülésen is elmondtam -, hogy a hatalom számunkra nem cél, hanem eszköz. Ha valamit meg lehet oldani kommunikációval, kéréssel, akkor ezt tesszük, nem szívesen nyúlunk a hatalmi eszközökhöz, hogy erőből érjünk el bármit.

Így visszatekintve erre az időszakra, úgy gondolom, a legnagyobb erény, amit akár a Liga, akár a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége gyakorolt, az az volt, hogy a klubok, sportszervezetek kérésének megfelelve revideálni tudták az álláspontjukat. Belátták, hogy szükség van a munkánkra és biztosították a feltételeket, ez pedig egyértelműen a magyar vízilabdasport érdeke.

- Köszönöm a beszélgetést és sikeres munkát kívánok!


FRISSÍTÉS:

Az interjú alapját képező beszélgetés óta az MVLSZ elnöksége elfogadta a versenybíró bizottság által előterjesztett indítványt a versenyszabályzat módosításáról. Ez összesen 72 pont módosítását jelentette a 202 pontból. Ezzel együtt módosult a férfi, a női OBI és az OBI/B versenykiírása.