FACEBOOK

hozzászólás, 2010.12.24.

A kapitány értékeli az évet, amely felemás volt, sikereket és kellemetlen pillanatokat is hozott.

Diapolo

Évösszegző karácsonyi interjújában Kemény Dénes a zágrábi EB-n nyújtott teljesítményt - az összetételhez képest - kiemelkedőnek nevezte. Ugyanakkor megismételte a közvetlenül az EB után is megfogalmazott értékelést: a meccsek alakulása, kiélezettsége miatt sokkal kevesebb szerepet tudott adni a fiataloknak, mint amennyit szeretett volna. Erről a régi, stabil játékosok is tehettek, hiszen a meccsek elején nem tudták megszerezni a nyugodt cserékhez szükséges előnyt, de úgy tűnik, a beépíteni szánt fiatalok is megálltak kicsit a fejlődésben.

A 2011. év legfontosabb eseménye a nyári sanghaji vb lesz, amelyre már január elején megkezdődik a felkészülés. Keretet csak májusban, a bajnoki döntő befejezése után hirdet a kapitány, de az elmúlt évek gyakorlatához képest jóval gyakrabban, havonta legalább három alkalommal összetartást rendez az alkalmanként meghívottaknak. Kemény Dénes azzal számol, hogy az olimpia óta nem válogatott Kásás Tamás az idén visszatér, miként a csak ezt az esztendőt kihagyó Kiss Gergely is.

Ami a felkészülési programot illeti, február 23-24-25-én Miskolcon lesz a Volvo Kupa Kanada, Németország és Ausztrália részvételével, s lehet, hogy annak a hétnek az elején még Debrecenben is játszunk egy hivatalos mérkőzést a három ellenfél egyikével. A vb előtt a csapat két nagy tornán indul, Athénban, és a margitszigeti Vodafone Kupán.

A karácsonyi interjú teljes terjedelemben a vlv-n olvasható.

Címkék:
Kemény Dénes