FACEBOOK

Edzésriport - utcán át

Edzésriport - utcán át
hozzászólás, 2017.11.13.

A magyar válogatott hétfőn délelőtt megkezdte soros összetartását. Huszonegy játékos próbált bizonyítani, folytatás hétfőn este és kedden délelőtt. Az MVLSZ szigorító rendelkezésének következtében először készítettük el edzésriportunkat az utcán. A vlv kamerája előtt Märcz Tamás, Nagy Viktor, Salamon Ferenc, Jansik Dávid és Jansik Szilárd nyilatkozott. Fotókat is közlünk, de nem úgy, ahogy szoktunk.

Az ismert okok miatt nélkülünk zajlott a délelőtti edzés, és ez most már így is lesz.

A jelenlegi keretedzések meghívottjai:

Csoma Kristóf, Nagy Viktor, Vogel Soma - kapusok,
Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Burián Gergely, Erdélyi Balázs, Jansik Dávid, Jansik Szilárd, Kovács Gergő, Kovács Péter, Lőrincz Bálint, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Nagy Ádám, Salamon Ferenc, Sedlmayer Tamás, Török Béla, Vámos Márton, Zalánki Gergő - mezőnyjátékosok.


(A kapitány nekünk nem említette, de szerencsére a "szövetségi alkalmazottak" beszámolójából megtudható, hogy ujjfájása miatt Vogel Soma kapus könnyített munkát végzett, a fór-hátrány gyakorláshoz helyette az éppen edző BVSC-sektől Szakonyi Dánielt kérte kölcsön Märcz Tamás.)

A játékosok alaposabb úszást követően technikai gyakorlatokat végeztek, majd a szövetségi kapitány három csapatra osztotta őket (ezt eleve kalkulálta a meghívottak listájának kialakításánál). Előny-hátrány gyakorlás következett, s a fiúk kis pihenést követően a Margitszigeten folytatják a munkát.

VLV-VIDEÓK:


Märcz Tamás a vlv-nek

- Szervusz, Tamás! Köszöntelek a vlv kamerája előtt, köszönöm, hogy elmondod, hogy mi volt a délelőtti két óra alatt. Mivel nem voltunk bent, szeretném, ha kicsit részletesebben elmondanád: milyen "műveletek" folytak?


- Szervusz, Sándor. Több edzőkolléga is megkérdezte, hogy nagyjából mire számíthat, hiszen azért fontos hétvége következik a bajnokság alakulása szempontjából, hogyan építse fel a hetet. Örömmel mondtam el nekik, hogy milyen edzéseket végzünk, nagyjából illeszkedik egyébként a munka a klub általános heti felkészítéséhez.

Volt egy hosszabb "átmosó" úszás az elején, majd labdatechikás képzést szolgáló gyakorlatok, Németh Zsolttal voltak hátvédgyakorlatok, centereknek képző gyakorlatok, kicsit műhelymunka-jellegűek. Nagyon fontos, hogy ezeket a havi összetartásokat ilyen téren is frissítsük egy kicsit minden alkalommal, nagy jelentőséget tulajdonítok ennek. Az edzés végén volt egy 25-30 perces, nagyon dinamikus emberfór-emberhátrány két kapu között. Háromszor hét játékosra volt osztva a válogatott, ugye, 21 játékost hívtam be, szándékosan, hogy tudjuk kreálni ezeket a helyzeteket. 

Leginkább a dinamikára helyeztük a hangsúlyt, hogy lássam: ki az, aki ezen a magas színvonalon és gyorsasággal tudja uralni a játékot és ki az, aki egy kicsit le van maradva. Ez lenne a kívánt szint, amit gyakoroltunk, ez "jön vissza" nemzetközi téren is.

- Dávidot kérdeztem már és "lepattantam róla", az volt a kérdés, hogy lehet-e esetleg abból valamilyen következtetést levonni, hogy a három csapatot milyen összetételben küldted a vízbe... Szerinte nem, de téged is megkérdezlek.

- Nem, abszolút nem. Sőt. Bár otthon összeírtam, hogy hogyan legyenek, aztán végül ahhoz képest is variáltam egy kicsit. Igyekeztem, hogy mindenhol legyen balkezes, baloldali játékos, kapufás játékos. Sőt, a végén össze is cseréltem őket, mert az egyik csapat túl fiatal lett - próbáltam az idősek és a fiatalok arányát is ötvözni, hogy ne ugyanazok találkozzanak ezeken a gyakorlásokon, akik esetleg a klubban is együtt gyakorolnak év közben.

- Elégedett voltál azzal, amit láttál?

- Volt, akivel elégedett voltam, láttam olyat, akinek van lemeradása, de hát fel kell venni a ritmust. Kezdett áthajlani a munka a jó sebesség felé, de nem láttam vissza feltétlenül azt a precizitást, azt, hogy uraltjuk is minden alkalommal a labdát. Tudunk azért javulni, ez inkább csak egy irányvonal, hogy mi az, amire emlékezni kell. Egyébként vannak olyan klubcsapatok, amelyeknél egyértelműen jelen van ez a dinamika, van, ahol kevésbé.

- Mi vár a csapatra a következő fogallkozásokon?

- Nagyjából hasonló. Az úszást "kilőttük", ha máshonnan nem, akkor innen megtudják, hogy a hosszabb úszásoknak nagyjából vége van, másfajta típusú, már egy kicsit pörgetősebb úszások lesznek, gyakorlások, felúszások, támadásvezetések, kapu előtti gyakorlások zónában, hogy hogyan képzeljük ezt el a válogatottban, nem mindig ugyanaz a klubokban, vannak átfedések, különbségek is. Nem nagyon akarjuk megzavarni a klubokban folyó munkát, meg egyébként is "ürülnek" egy hónap alatt azok a dolgok, amiket most megróbálnánk besuvasztani a játékosok fejébe. Holnap lesz egy mini-kétkapu, három csapatra osztva szintén, de inkább az emberfór-emberhátrány az, ami dominálni fog.

- Köszönöm szépen a tájékoztatást, jó munkát kívánok! 



Nagy Viktor a vlv-nek

- Szervusz, Viktor! Köszöntelek a vlv kamerája előtt ismét. Nagyon rég voltál a válogatottnál, ha jól emlékszem a vb-n legutóbb, ugye?


- Így van.

- Nem hiányzott?

- De. A válogatottban szerepelni meg edzéseken részt venni mindig jó, a mai edzés is jól telt, úgyhogy élveztem nagyon. 

- Na, akkor beszéljünk a mairól. Nem voltunk bent, nem tudjuk, mi zajlott, úgyhogy mondd el légy szíves!

- Az edzés első felében a játékosoknak lazább úszás volt a programban, a kapusoknak pedig egy átmozgató lábedzés gumikötéllel, nagyon jó volt. Tényleg, azért két napot pihentünk a hétvégén, így ez az edzés számomra nagyon jó volt. Utána volt egy hosszabb passzolós rész, egykapuztunk, a végén pedig fóroztunk egymás között.

- Három külön csapat volt?

- Igen. 

- És akkor váltották egymást a csapatok?

- Így van. Tudsz mindent. :-)

- Hogy érezted magad, milyen a társaság?

- Jól éreztem magam, jó a társaság, abszolót jó hangulatban elröppent ez a nem is tudom, két óra. Jó, abszolút jó hangulatú volt.

- Mire számítasz ebben az évben? Egy új szezon kezdődött.

- Tudod, hogy nem szeretek nagyon előre nézni...

- Jövő nyárig...

- Nagyon messze van az még, nem tudok és nem is akarok annyira előre gondolkodni, mert nem látom értelmét. Most ez a válogatott, még két edzés van a fejemben, a hétvégi Fradi-meccsre készülünk, tovább nem is nézek. Elég sok mérkőzés van még addig, a nyárig, ennyit tudok mondani erről. :-)

- Köszönöm szépen, Viktor, jó munkát kívánok!

- Köszönöm, szia!



Salamon Ferenc a vlv-nek

- Szervusz, Feri! Köszöntelek ismét a vlv kamerája előtt, elég rég beszéltünk! 


- Igen.

- Hiányzott a válogatottság?

- Hiányzott, persze, mindig nagy dolog itt lenni, egy edzésen is akár. Újfajta légkör volt, sok fiatal játékossal, olyanok is, akikkel még nem is voltam talán egy csapatban, úgyhogy ez mindenféleképpen új dolog volt nekem is. 

- Mennyiben volt más ez a mai edzés úgy, hogy kicsit sokan voltatok, három csapatra való játékos.

- Most az első edzésen kicsit úsztunk - sőt, nem is kicsit :-). Utána volt egy kis labdatechnikai rész, meg egykapuzás - szerencsére tudtunk három kapunál gyakorolni kis csoportokban. Ott volt egy fél óra gyakorlás, a végén pedig egy kis fórozás. Tényleg, ahogy mondtad, sokan voltunk, lehetett pörgetni a játékosokat, a cseréket, jó kis edzés volt, így elsőre.

- Mi lesz a következő egy nap-másfél nap programja?

- Nagyon nem vázolta fel Tomi, annyit mondott, hogy lesz benne kétkapu is meg gyakorlás is. Nyilván nem akar most új dolgokat mondani, mert mindenkinek van azért elfoglaltsága a klubjában, nem akar senkit megzavarni. Alapdolgokat vettünk át, amiket mindenkinek el kell sajátítania, aki itt akar lenni. Ezeket gyakoroljuk, de a végtelenségig... 

- Ez  most egy új csapat és nyáron Európa-bajnokság lesz Barcelonában. Adódik a kérdés, jó, hát az ember gondolja, hogy mit szeretnél - hogy látod a lehetőségeket?

- Szerintem még korai erről beszélni. Kell egy jó klubszezon, jó teljesítmény tőlem és akkor szerintem ott tudok lenni Barcelonában, de ehhez még nagyon sok edzés, munka kell. Bizakodó vagyok és megvan bennem az a vágy, hogy tényleg ott legyek egy ilyen világversenyen.

- Köszönöm szépen, Feri, jó munkát kívánok!

- Köszönöm.



Jansik Dávid a vlv-nek

- Szervusz, Dávid! Újra a válogatottnál, egy újabb összetartás. Kicsit sokan vagytok, milyen volt a mai két óra?


- Szia! Hát, a mai edzésen egy kicsit elfáradtam. A klubra, klubokra való tekintettel kicsit melóztunk, az edzés első fele főleg a fizikai részről szólt. Azt kell, hogy mondjam, meglett a hatása: fáradt vagyok. 

- Milyen volt a légkör? Sokan vagytok, ahogy utaltam is rá, de hát mindenkit ismersz, nyilván...

- Sokan vagyunk, mindenki ismer mindenkit. Ez egy fiatalabb korosztály, már én is inkább az idősebbekhez tartozom, de hát, igazából nagyon barátságos volt a légkör, nem volt semmiféle feszültség bent, nyugodtak voltunk.

- Abból, ahogy felállítiotta Tomi a három csapatot, amely most kétkapuzott, lehet valami következtetést levonni? 

- Szerintem ebből még semmilyen következtetést nem lehet levonni. Szimplán olyan csapatokat alakított ki, hogy mind a három csapatban ugyanolyan poszton legyenek játékosok, mindenhol legyenek balkezesek, bekkek, centerek, szerintem szimplán csak erre figyelt.

- Egy utolsó kérdés maradt, itt van a testvéred is a keretben. Azért volt már iylen, egymás ellen is játszottatok sokszor, egymással is, de azért ez mégiscsak furcsa. Milyen érzés most, így, már érett játékosként ez?

- Igen, legutóbb, ha jól emlékszem, talán négy éve volt, hogy együtt voltunk itt, de akkor ő még kereten kívüliként edzett a válogatottal, most meg..., ha azt nézzük, végül is konkurrencia, mert hasonló poszton játszunk, ő talán egy kicsit jobban kijárkál onnan, bekkből. Az nagyon jó érzés, hogy a testvérem is ide került és nagyon remélem, hogy mind a ketten meg tudunk harcolni azért, hogy bekerüljünk a csapatba, az egy nagy álom lenne, hogy együtt játszhassunk.

- Sok sikert ehhez!

- Köszönöm szépen.



Jansik Szilárd a vlv-nek


- Szervusz, Szilárd!

- Szervusz!

- Az igazság az, hogy ezt eredetileg úgy gondoltuk, hogy Dáviddal együtt állsz a kamera elé, de hát te gyúrattál és kicsit később jöttél ki, őt meg elengedtem, hogy ne fagyoskodjon itt. Tőled is azt kérdezem, hogy milyen volt ez az edzés, mennyiben volt más, mint a korábbi keretedzések?

- Szervusz, üdvözlöm a vlv nézőit, olvasóit, látogatóit. Nagyon jó volt, ugye, én már elég rég vettem részt felnőtt válogatott edzésen, nagyon régóta küzdök, hogy behívót nyerjek, hogy jöhessek. Fárasztó volt, jó két órát voltunk a vízben. Jó edzés volt, volt benne úszás, passzolás, lövés, center-bekk gyakorlatok és emberelőny-emberhátrány gyakorlás.

- Ha a múltba visszatértél kicsit...: amikor ez az új csapat, Märcz Tamás csapata kialakult, akkor te éppen küszködtél, hogy a betegség után visszatérj a "rendes kerékvágásba", hogy jól tudj edzeni és játszani. Most már kicsit más a helyzet, milyen a viszonyod a válogatottsághoz, mit remélsz?

- Így van pontosan, akkor még küzdöttem, nem volt biztos az sem, hogy folytathatom-e magát a profi vízilabdát. Ahogy elmondtam, örülök, hogy most kaptam meghívót a bő keretbe. Ez egy lépcsőfok, de a reményem az, hogy bekerülök majd a csapatba. Mindenki ezért küzd - amellett, hogy a saját klubjában jó teljesítényt  igyekszik nyújtani, a szíve mélyén mindenki válogatott akar lenni, a hazáját akarja képviselni, azt gondolom, hogy ez a csúcs. És ezen felül még persze nyerni a válogatottal! Szóval, küzdök és nagyon bízom abban, hogy benne lehetek nem is olyan sokára egy utazó csapatban.

- Az a furcsaság is van, hogy közben a Fradinál ugyanarra a posztra keveredtél, hátra, ahol a testvéred is játszik. Ez mennyire okoz problémát?

- Igazából saját magammal foglalkozom. Játszunk egymás ellen mostanában elég gyakran, kemény meccseket fogunk most vívni. Azzal foglalkozom, hogy én ott jól teljesítsek, azért én szoktam játszani a szélén is, tehát annak örülök hogy több helyen bevethető vagyok. Ahogy mondtam: közdök...

- Köszönöm szépen! Sok sikert kívánok, jó munkát.!

- Köszönöm,.


Az esti edzés után ismét érdeklődtünk a szövetségi kapitánytól:

MÄRCZ TAMÁS a vlv-nek:


- A terv szerint haladtunk. Az edzésnek minimális úszásrésze volt, csak bemelegítés céljából, majd három csoportban dolgozott társaság. A egyik lövőgyakorlatokat végzett, a másik lábtempós munkát Mátéfalvy Csabával, a harmadik pedig emberfóros részfeladatokat oldott meg. Ez mintegy fél órát vett el az edzésből, majd szintén hosszabb időn át támadásvezetéseket oldottak meg a játékosok, szintén három csapatra osztva, mint délelőtt. Kicsit átvariáltam a 7 tagú csapatokat, nem ugyanazok voltak együtt, mint délelőtt. Elsősorban szorosból zóna-védekezésre való átváltás és az ez elleni támadás lehetősége volt a gyakorlás tárgya.

Az edzés utolsó szakaszában még volt egy húszperces lövőgyakorlat, a végén pedig levezetés. A tervezettnek megfelelően zajlott a munka, kicsit előbb is végeztünk és közben még volt egy tízperces "kiülés" is, amikor "taktikáztunk". A játékosok még kicsit maradtak, jókedvűen lövöldöztek a végén. Egyébként is nagyon jó a hangulat, kifejezetten jó energiákat érzek. Jó jel az is, hogy nem rohannak el a fiúk edzés után, hanem jókedvűen beszélgetnek. 

- Mindenki rendben van? Mi a helyzet Somával?

- Somán kívül mindenki rendben van, igen. Szakonyit itt tartottam az utolsó két edzésre, Soma nem jön, délelőtt mecsinálta azt az edzésmunkát Mátéfalvy Csabával, ami nem veszélyeztette a sérült ujját.