FACEBOOK

Märcz Tamás a Reggeli Startban

Märcz Tamás a Reggeli Startban
hozzászólás, 2017.11.06.

A szövetségi kapitány a hétfői Reggeli Start vendégeként értékelte a két magyar csapat által szombaton lejátszott Európai Szuperkupa-döntőt, beszélt az olimpiai csapatlatszám-csökkentés várható hatásairól, a most épülő új válogatott "személyzeti" kérdéseiről. vlv-tudósítás és a teljes beszélgetés felvétele:

Diapolo

Märcz Tamás szerint kiemelkedő színvonalú mérkőzés volt az Európai Szuperkupáért vívott szombati csata a Szolnok és az FTC között. Ez egy komoly trófea, amit itt a szezon elején be lehetett gyűjteni, s ennek megfelelően küzdöttek a csapatok. Mindkét oldalon sok válogatott játékos szerepelt és bár a magyar győzelem biztos volt, kicsit nemzetközinek is számított ez a döntő, volt olyan időszaka a meccsnek, amikor hat-hét külföldi játékos volt egyidejűleg a vízben.

Szombathy Pál műsorvezető felvetette az aznapra szervezett OB1-es forduló kérdését és megkérdezte, nem szolgálta volna-e a mindig megújulni akaró vízilabdasport érdekét, ha még nagyobb ünnepet kerítenek e rendezvény kapcsán.

Märcz Tamás hivatkozott a szövetség főtitkárának nyilatkozatára, miszerint a LEN által megadott időpontok jelentették a "kínálatot", ezek közül kellett választania a szövetségnek. Hozzátette: nem lett volna mód nagyobb uszodában megrendezni a meccset, amely iránt egyébként  láthatóan megvolt az érdeklődés.

Ami a magyar válogatottat illet, jelenleg generációváltás zajlik, nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz olimpiai bajnok a következő Európa-bajnokságon szereplő magyar csapatban.

Az új válogatott építése kapcsán a műsorvezető rákérdezett annak várható hatására, hogy a tokiói olimpián már csak 11 játékos alkothat egy csapatot. A válaszból kiderült, hogy Märcz Tamás súlyos következményekre számít. Mint mondta, lehet tudni, hogy egy ilyen "létszámcsökkentés" mivel jár, hiszen eddig is előfordult már egy-egy világversenyen, hogy sérülések értek egy csapatot, esetleg súlyos kiállítás, ami eltiltással is jár. Ekkor rendkívül nagy teher hárul a többi játékosra, s ez egy sorozatterheléssel járó, hat-hét mérkőzéses világversenyen komoly gondokat okozhat. Még azon is sokat kell majd gondolkodni, hogy a 11 nevezhető játékosba belefér-e két kapus vagy csak egy.

- Az biztos, hogy olyan játékosokra van szükség, akik lehetőleg nem sérülékenyek, bírják a terhelést és minél inkább univerzálisak - mondta a szövetségi kapitány.

- Olyan kapust kell vinni, aki a mezőnyben is bevethető? - szólt a kérdés, amire Märcz Tamás így válaszolt:

- Én megfordítanám: olyan mezőnyjátékos kell, aki tud védeni, volt ilyen, például Kásás Tamás és Steinmetz Barnabás, akik a kapuban is nagyon jók voltak, de egy kicsit idősek lesznek a tokiói olimpiára, úgyhogy valami másban kell gondolkodni...

Komolyra fordítva a szót: a kapitány az új helyzet miatt arra számít - és ezt adja tanácsként az "érintetteknek" -, hogy aki centerként szeretne a csapatba kerülni feltétlenül jól védekezzen, a mezőnyben is. Ennek fordítottja is lényeges: a mezőnyjátékosoknak is meg kell majd tudniuk oldani bizonyos helyzetekben centerfeladatokat, főleg az egyébként is nagy testű hátvédeknek.

Jelen pillanatban kevesebb az univerzális játékosunk, mint egy-két más válogatottnak, Montenegró, Horvátország már most nagyon jól él ezzel a lehetőséggel, Szerbia is, sőt, az utóbbi időben az olaszok is nagyon előtérbe helyezték ezt a megoldást, példul folyamatosan öt-hat olyan játékost tartanak a válogatottjuk keretében, aki bevethető akár centerként is.

Amikor az e téren szóba jöhető magyar játékosok iránt tudakozódott a műsorvezető, Märcz Tamás elmondta, hogy az utóbbi időben nálunk Decker Ádám volt ez a Jolly Joker-szerepkörű játékos, akire nagy szükség volt, már korábban és a mostani világbajnokságon is "használtuk ezt a képességét". Kevés ilyen játékos van és valamiért nem is nagyon törekednek arra a vízilabdázóink, hogy ezt a képességüket fejlesszék, pedig szükség lenne rá.

Mint ismert, Varga Dénes és Hosnyánszky Norbert nem lesz válogatott a következő szezonban. Nehéz lesz helyettük új húzóembereket találni, de volt már precedens például arra, hogy Varga Dénes sérülés miatt nem játszhatott és akkor Manhercz Krisztián és Erdélyi Balázs vállalta fel a felelősséget azon az oldalon. Ilyenfajta mentalitásokról, szerepvállalásokról szól majd kicsit a következő időszak. A másik oldalon is "kerestetik" az a játékos, aki a Hosnyánszky által betöltött feladatot el tudja látni, ilyen kérdések megválaszolására is szolgálnak a válogatott keret jelenlegi edzései.

Kapusokban egyébként Märcz Tamás megítélése szerint nagyon jól állunk, van egy Vogel Sománk, van egy Kardosunk, itt vannak még "a jelen kapusai", Nagy Viktor vagy akár Decker Attila, de próbálgatta Csoma Kristófot, aki szintén jól védi a Miskolc kapuját, Lévai Marcit, aki nagyon jó teljesítményt nyújtott az Universiadén. Mint mondta, abban reménykedik, hogy három év múlva nem a kapusprobléma lesz a legnagyobb kérdés.

Sosem volt ilyen kevés idő a felkészülésre, mint ezen a nyáron lesz: mindössze négy hét jut a barcelonai Európa-bajnokság előtti felkészülésre, ez a megszokott hat-héthez képest nagyon kevés, ráadásul két-három csapatunk is ott lehet a BL végső közdelemsorozatában, a final 8-ban, ami június első hetének végén lesz és a tapasztalatok szerint ilyenkor az érintett játékosok eléggé fáradtan érkeznek meg a válogatotthoz. Mindezek miatt is fontos most az évközi felkészülés, kicsit előre kell dolgozni, a nyáron pedig várhatóan még egy feladatot meg kel majd oldani, ugyanis furcsa időszakban, az Eb-felkészülés kellős közepére rakták a Világliga szuperdöntőjét.

A TELJES BESZÉLGETÉS: