FACEBOOK

Szekrényugrás, tripla Axel és zászlócska Miskolc neve mellett - Beszélgetés Sike Józseffel

Szekrényugrás, tripla Axel és zászlócska Miskolc neve mellett - Beszélgetés Sike Józseffel
hozzászólás, 2017.10.15.

A Miskolc története első nemzetközi szereplése során veretlenül jutott be az Eurokupa negyeddöntőjébe. A csapat vezetőedzőjét a franciaországi torna után kértük egy kis értékelésre.

Diapolo

SIKE JÓZSEF (PannErgy Miskolc) vezetőedző a vlv-nek:

- A Sturm Csehov elleni utolsó meccsen kétgólos győzelem kellett a biztos továbbjutáshoz és éppen két góllal sikerült nyerni...

- Nagyon rányomta a bélyegét erre a mérkőzésre a tét. Nekünk csak egy sima "szekrényugrást" kellett megcsinálnunk, nem volt szükség tripla axelre, amit még soha életünkben nem ugrottunk meg. De éppen a dolog súlya miatt ilyenkor a szekrényugrást is nagyon nehéz teljesíteni. Magabiztosan, végig vezetve oldottuk meg a feladatot. Ugyanakkor nagyon hiányzott Vadovics Viktor, azért gondolj bele: tíz mezőnyjátékosunk volt, így azért borzasztó nehéz.

Egyébként vasárnap is megkaptuk azt a spanyol játékvezetőt, aki a franciák elleni meccs végén azt a bizonyos döntést hozta (ezzel mind a három mérkőzésünkön ő volt az egyik bíró), vasárnap nem lehetett rá panasz, de szerintem ő is érezte, hogy a szombati tevékenysége nem volt rendben.


Fotók: MVLC

- A nemrég készített vlv-interjúban elmondtad, hogy a hivatalos cél a második selejtezőkörbe jutás volt. Ez akkor most már mindenképpen nagyon komoly siker és még nincs vége...

- Elsősorban azt szeretném kiemelni, hogy a Miskolc az Eurokupa selejtezősorozatának eddigi két tornáján veretlen maradt, nyolc mérkőzésből hatot megnyert és kétszer döntetlent játszott. Természetesen fájdalmas volt ez a két döntetlen, azokból tanulni fogunk, levonjuk a megfelelő tanulságokat.

A második számú eurokupás magyar csapatnak tartjuk magunkat, hiszen egyértelmű, hogy a címvédő Ferencváros felettünk áll és magasan esélyese a torna megnyerésének, de nagy öröm, hogy a Miskolc - még egyszer hangsúlyozom: második számú csapatként - nem vallott szégyent. Magyarországot méltó módon képviseltük és büszkék lehetünk arra, hogy a három magyar BL-szereplő mellett az Eurokupában is ott van a legjobbak társaságában (immár a nyolc között) két magyar klub.

Nagy dolog, hogy elértük: a nemzetközi vízilabda térképére most felkerült Miskolc. Mert Budapesten kívül eddig csak Egert, Szolnokot, Szegedet ismerték, ezek a városok voltak a férfi mezőnyben Magyarország képviselői. Most egy zászlócska került a térképen a Miskolc felirathoz. És mivel a világ legjobb bajnokságának kiáltották ki a magyart, nekünk fontos küldetésünk, hogy ezt a minősítést igazoljuk, erősítsük mindenkiben azzal, hogy a saját nemzetközi versenysorozatunkban a lehető legmesszebb jutunk el.



Azt mondhatom, most boldog a csapat, ne felejtse senki, hogy három évvel ezelőtt még OB1B-s volt a Miskolc. Amikor az előző klubszezon végén kivívtuk a nemzetközi szereplés jogát, a célunk az volt, hogy ne legyintsenek a magyar bajnokság ötödik helyezettjére. Mindenkit emlékeztetek, tavaly is azt nyilatkoztam, hogy le a kalappal a BVSC előtt, amikor megszerezték a kupaszereplésre jogosító 5. helyet és eljutottak a legjobb nyolcig az Eurokupában. Azt szerettük volna, ha folytatódik ez a hagyomány, hogy az élcsapatok mögött lévő, még éppen kupaszereplő magyar csapat bizonyítja, hogy igenis, ott van a helye a nemzetközi kupamezőny élvonalában.

- Az első feladat teljesítve. Lesz most egy új cél?

- Persze. Bár most az Eurokupát úgy ahogy van, elfelejtjük. November 8-án játszunk ott legközelebb, még nem tudjuk, kivel, de az már egy páros mérkőzés lesz, egyenes kieséssel, amire egyébként sokkal könnyebb felkészülni, mint egy több csapatos tornára. Egy esetleges sérülésnek sincs annyira komoly következménye, mint amikor sorozatban, naponta kell meccseket játszani.



Hogy lesz-e új cél? Minket a lendület, a lelkesedésünk, a sportszeretetünk visz előre. Az biztos, hogy újoncként is mindent meg fogunk tenni, hogy esetleg még egy kört menjünk, tehát a négy közé jussunk. Néha persze álmodozunk, arra gondolunk: micsoda fantasztikus sikere lenne a magyar vízilabdának egy Fradi-Miskolc Eurokupa-döntő, még úgyis, hogy akár előre elfogadnám a második helyet :-). De ezek álmok. Meglátjuk. 

- A várható ellenfelek köre ismert, hiszen a BL-főtáblára jutásért folyó négy csata egyik vesztesével kell majd játszanotok. Nyilván nézegeted azokat a párharcokat, az első fordulót lejátszották...

- A Sabadell döntetlent játszott idegenben a Crvena Zvezdával, úgy gondolom, hogy a továbbjutás meglesz nekik, vagyis az Eurokupába a Crvena Zvezda jön. A Herceg Novi megverte a Marseille-t idegenben, tehát jó esélye van a továbbjutásra, onnan tehát a Marseille-t kaphatjuk. Ugye a Volgográdot már tekinthetjük biztos eurokupás csapatnak, hiszen az OSC az első fordulóban ott nyert ellenük hét góllal. A negyedik lehetőség a Kazany-Brescia párharc vesztese. A Brescia otthon két góllal nyert, de azért itt nem lehet még megjósolni a továbbjutót. Számunkra a legjobb a Crvena Zvezda lenne, na, annak nagyon örülnék, mert ott, úgy gondolom, 50-50 százalék esélye lenne mindkét csapatnak a továbbjutásra.

- Köszönöm a beszélgetést és gratulálok a továbbjutáshoz!


A MISKOLC AZ EUROKUPA ELSŐ SELEJTEZŐKÖRÉBEN

2. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ NAP

2. SELEJTEZŐKÖR
, MÁSODIK NAP

2. SELEJTEZŐKÖR, HARMADIK NAP

 

Címkék:
Miskolc Sike József