FACEBOOK

A Miskolc lassan kihívó lesz - vlv-interjú Sike Józseffel

A Miskolc lassan kihívó lesz - vlv-interjú Sike Józseffel
hozzászólás, 2017.10.03.

Berobbant a vízilabdaéletbe a Miskolc, amelynek szakmai vezetése rövid idő alatt nemzetközi kupaszereplésre képes csapatot épített, s várhatóan a most kezdődő bajnokságban is szorosan ott lohol majd a négy nagy élcsapat nyomában. A keret további erősítéséről, a miskolci csapat terveiről beszélgettünk szezonindító sorozatunkban Sike Józseffel.

SIKE JÓZSEF (PannErgy Miskolc) a vlv-nek:

- Nem kezdhetem mással, mint egy kis "visszaemlékezéssel", azzal, hogy az előző klubszezon vége valóságos örömünnep volt nektek, az ötödik hely megszerzésével kiléptetek a nemzetközi porondra...

- Emlékszem, a bajnokságot megelőzően megjelent a Nemzeti Sportban egy esélylatolgatás és minket abban a 9-10. helyre "rangsoroltak". Az alapvető célunk a 2016-17-es bajnokság előtt a felsőházba jutás vagyis a legjobb nyolc közé kerülés volt. Amikor ez teljesült, hiszen az alapszakaszban a csoportunk harmadik helyén végeztünk, átértékeltük a helyzetet. Összedugtuk a fejünket és arra jutottunk, hogy megpróbáljuk "egy lépésben" elérni azt, amit eredetileg hosszabb idő alatt szerettünk volna teljesíteni. Mi ugyanis két év alatt után akartuk megszerezni a nemzetközi kupaszereplést jelentő 5. helyet. Elsőre sikerült és emiatt volt tényleg örömünnep nálunk az elmúlt szezon végén. Úgy gondolom most is, hogy ez bravúr volt. Ráadásul ezt a sikert úgy értük el, hogy a "saját kasztunkban" - ez alatt azt értem, hogy a külön kategóriát képező négy élcsapattal elért eredményeinket nem számítva - a Miskolc összesen kétszer szenvedett vereséget az egész bajnokságban! A középszakaszban kikaptunk a Vasastól és a BVSC-vel, már az 5. helyért vívott rájátszásmeccsen egygólos vereséget szenvedtünk a Szőnyi úton. 

- Ha egy mondatban kellene összefoglalni, mi az, ami jellemezte a csapatodat, ami a sikerre vezetett?

- A három külföldink nem vitásan jó igazolásnak bizonyult, de a hozzájuk illesztett juniorok, a két Lukács, Vadovics, Hornyák nagyon jó "ötvözetet" alkottak. Ennek okát pedig főleg abban látom, hogy egészen más motivációt sikerült kialakítanunk a játékosokban, mint ami ma sok helyen jellemző. Mindenki tudja a szakmában, hogy manapság - anélkül, hogy nevesítenék bárkit, - sok a "megélhetési vízilabdázó", oda mennek ezek a játékosok, ahol megkapják az általuk kért havi összeget. Mi elsősorban azt kínáltuk, hogy folyamatos játéklehetőséget kapnak azok, akik bizonyításra vágynak, de a korábbi klubjukban ilyen-olyan okok miatt ezt nem kapták meg.

- A siker ellenére jelentős mozgás nálatok a nyári időszakban...

- Az "igazi mozgás" nem is volt annyira látványos. Ez pedig az volt, hogy a három külföldi játékosunkkal még a szezon közben hosszabbítottunk. Már ekkor szerződtünk a nagyot teljesítő fiatalokkal is, Lukáccsal Vadoviccsal, Hornyákkal, Halekkel.

A Miskolcnak kizárólag azért kellett további igazolásokkal erősítenie az új szezonra, mert az Eurokupa-kötelezettség túlmutatott az eddigi feladatokon. Itt már Magyarország nemzetközi képviseletéről van szó és úgy döntöttünk a vezetőséggel, hogy ha a magyar vízilabdát képviseljük a nemzetközi színtéren, akkor kutya kötelességünk úgy megerősíteni a csapatot, hogy a lehető legtovább eljussunk az Eurokupa küzdelemsorozatában. Ezért posztokra koncentrálva igyekeztünk igazolni. 



Nagy Ádámot már a magyar válogatott is tesztelte, mi több játéklehetőséget, sőt, nemzetközirutin-szerzési lehetőséget tudtunk neki adni, mint volt csapata, ezért hozta meg azt a döntést, hogy hozzánk igazol. A mi szándékunkkal ez egybeesett, növeltük azoknak a fiataloknak a számát, akik tehetségüket már korosztályos válogatottakban bizonyították. Emellett kifejezetten szükségünk volt egy "pontlövőre", ugyanis egysíkúak voltunk a jobb oldali Bowen-Vadovics "gólvágó" párossal, mindenképpen szerettünk volna jó pontlövőt a másik oldalra is. Erre a szerepre igazoltuk le Kaposvárról a szintén korábbi korosztályos válogatott Berta Józsefet. Dőry Farkast azért szerződtettük, hogy két balkezesünk legyen, ne kerüljünk bajba, ha bármi történik Vadoviccsal. Ezen a helyen egyébként maradhatott volna Miklós Levente is, felajánlottuk neki, de ő elsősorban a budapesti tanulmányai miatt a Vasast választotta.

A külföldi igazolásunk, Alekszej Kuzmenko szerződtetése nem volt betervezve, ez azért jöhetett létre, mert Milicsics és Misics megkapta a magyar állampolgárságot, az Eurokupa miatt pedig a korábbinál sokkal több meccset kell játszanunk, rotációra van szükség. Ő egyébként annak idején Misiccsel a Kazanyban pólózott együtt, már most látszik, hogy nagyon hasznosak a nemzetközi mezőnyben szerzett tapasztalatai. Több poszton alkalmazható, gyors, jó lábú játékos, amolyan nélkülözhetetlen "iparos". Az ötödik igazolásunk kapcsán fontosnak tartom megjegyezni, hogy az előző bajnokságban mi egy centerrel lettünk ötödikek, Szasa Misics mögött nem volt második centerünk. Emiatt a legelső feladatunk volt egy második centert szerződtetni, ő pedig Sánta Dani.



- Gondolom, úgy értékeled, hogy a keretetek erősebb, mint a tavalyi...

- Igen. Erősödtünk, de erre szükség is volt, mert ha bravúrnak tekintem a tavalyi ötödik helyünket, akkor annak megvédése a most kezdődő bajnokságban még nehezebb lesz, biztos, hogy csak erősebb kerettel vihető véghez. Ha megnézed a fő riválisainkat, a BVSC évek óta együtt van, nagyon jók a fiataljai, s több más csapat is célul tűzte ki, hogy ha bejut a felsőházba, megszerezze az ötödik helyet, többek között a Debrecen, amelynél három markáns külföldit szerződtettek. Biztos volt, hogy ha meg akarjuk tartani az eurokupás helyezésüket, akkor nekünk is erősítenünk kell.

- Mi a klubvezetés hivatalos célja?

- Az ötödik hely, vagyis az, hogy a következő szezonban is ott legyünk a nemzetközi porondon, s ott már nem újoncként szerepelve, esetleg még tovább jussunk, mint idén.

- Az Eurokupára most mi volt célkitűzés?


- Az, hogy játsszunk legalább két tornán - ez a hétvégi továbbjutásunkkal teljesült.



- Nem először hallom, valahogy benne van a vízilabda-közeg "levegőjében", hogy mintha a Miskolc csatlakozóban lenne a mezőnyből kimagasló négy nagyhoz.  Ahogy te fogalmaztál: a felső "kaszthoz".

- Magyarországon a leggazdaságosabban elérhető sikeres pozíció, a leginkább "kifizetődő" hely az 5. hely. Hiszen az már nemzetközi szerepléssel jár. Aki ezt eléri, arra úgy tekintenek a feljebb lévők, mint kihívóra, a vele vívott meccseket soha nem fogják félvállról venni, s ezzel méltó szintre, "helyére teszik" ezt a bizonyos csapatot. Jó példa erre az Eger, amely a kupaselejtezőben annak ellenére nem engedte meg magának, hogy pihentesse ellenünk a legjobbjait - Hárai kivételével -, hogy már mindkét csapat továbbjutott. Erőt akartak demonstrálni, ez volt a dolguk a kihívóval szemben.

Ami pedig a lejjebb lévőket illeti, számukra nagy siker, fantasztikus bravúr megverni az ötödiket, mert ezzel megérintheti őket a nemzetközi szereplés szele, azt érezhetik, hogy lám, a Miskolcnak sikerült, miért ne sikerülhetne nekik is. Ezért ők is mindent beleadnak, ha ellenünk játszanak.

Én valahogy ugyanúgy számolok, ahogy az Eger vezetőedzője számolt a már említett kupaselejtező esetében: a nálunk gyengébb helyezési számú csapatokat le kell tudnunk győzni. Ez eddig sikerült, de még csak a küszöbén vagyunk a kérdésedben jelzett új szerepkörnek, a négy nagy kihívóként tekint ránk, de igazán majd akkor leszünk azok, ha több alkalommal le fogunk győzni a körükbe tartozó csapatot. Tavaly nem tudtuk ezt megtenni, egyetlen döntetlenünk volt, a Ferencváros ellen, itthon.

Mértéktartó szeretnék maradni, lépésről lépésre haladunk, az első lépés az volt, hogy jussunk be a Magyar Kupa negyeddöntőjébe. Ezt a feladatot kipipáltuk. A második lépésként az Eurokupa-selejtezőcsoportunk első két helyének valamelyikét céloztuk meg, ezt is teljesítettük. Ezeket nem elfelejtve, most húzni kell egy vastag vonalat. A következő lépés az, hogy a bajnoki szezon nyitó mérkőzését meg kell nyernünk Pécsen, majd győznünk kell a Honvéd ellen is.



- A városban az elmúlt egy év hatására hogyan nőtt a vízilabda presztízse, beszélnek a csapatról az emberek?

- Elöljáróban le kell szögezni, hogy Miskolcon nincs OB1-es hagyománya ennek a sportágnak. Két éve szereplünk az első osztályban és az élvonal szintjét egy olyan "elkényeztetett" közegben kell hoznunk, ahol van egy mindenek felett álló DVTK labdarúgócsapat (ugye a foci eleve nem összehasonlítható egyetlen más sportággal sem), van egy bajnok jégkorongcsapat, a Jegesmedvék és van egy nagyon jó női kosárlabdacsapat, amely szintén indul nemzetközi kupában. Azt értük el eddig, hogy ezekhez a csapatokhoz fel tudtunk zárkózni mint "kirakatsportág". Kiváló az infrastruktúránk, gyönyörű szép uszodánk van, a doktor Kemény Dénes sportuszoda és épül az újabb uszoda is. Magyarország harmadik legnagyobb lélekszámú városáról beszélünk és megnyílt a lehetőség az itt élő fiatalok számára, hogy ezt a szép és nagyon eredményes, 9 olimpiai bajnoki címmel büszkélkedő sportágat válasszák, amelyben a nemzeti válogatott és a magyar klubcsapatok - beleérve most már minket is - nagyon magas szinten vannak jegyezve. Azzal igyekszünk növelni a csapat, a mérkőzéseink iráni érdeklődést, hogy tudatosítjuk a miskolciakban: ha kijönnek egy-egy bajnoki meccsünkre, itt világklasszisokat, a nemzetközi élmezőny kimagasló játékosait láthatják - és ezzel jelenleg a többi, egyébként joggal népszerű miskolci csapatsport sem tud versenyezni.

Az utánpótlásmunkát pedig közben folyamatosan erősítjük, ide hívtuk a korosztályos válogatottaknál évek óta tevékenykedő Kis Pistát, tehát a dolgot komolyan gondoljuk, igyekszünk mély gyökereket ereszteni, s mihamarabb elérni, hogy saját nevelésű játékos legyen a felnőtt csapatban. Most úgy gondolom, hogy ennek a munkának két év múlva már meglesz az eredménye.

- Köszönöm a beszélgetést, sikeres szezont kívánok!


A PannErgy Miskolci VSC 2017-18-as kerete

Csoma Miklós, Kósik Soma - kapusok
Berta József, Alexander Bowen, Dőry Farkas, Halek Márton, Hornyák Olivér, Jakab Dániel, Alekszej Kuzmenko, Lukács Dénes Dorián, Milos Milicsics, Szasa Misics, Nagy Ádám, Sánta Dániel, Vadovics Viktor - mezőnyjátékosok

Vezetőedző: Sike József
Segédedző: Petlyánszky Péter
Cspatvezető, masszőr: Uliganyec Szergej

Címkék:
Miskolc Sike József