FACEBOOK

Török Béla a Reggeli Startban

Török Béla a Reggeli Startban
hozzászólás, 2017.09.15.

A válogatott védő hároméves szünet után került vissza a nemzeti csapatba, s jól teljesített a vb-n. Pénteken a Reggeli Start élő adásában faggatta őt Szombathy Pál.

Török Béla szerint nagyon jó volt a horvát csapat Budapesten, az elveszített döntőt pedig csak azért sajnálja nagyon, mert ilyen lehetőség nem lesz többé a számára, hiszen hazai pályán, magyar közönség előtt állhatott volna a dobogó közepén társaival. A torna minden egyes pillanata extra élményt adott, mert megismételhetetlen volt.

Ő egyébként izgult a csapathirdetésnél, de nagyon nem lepődött meg hogy bekerült, mert úgy érezte, beletette a munkát, megharcolt a csapattagságért. A műsorvezető kérdésére saját erősségével kapcsolatban azt emelte ki, hogy talán támadásban is tud segíteni a csapatnak - noha a válogatottnál teljesen más a szerepe, mint klubjában - és reméli, hogy ez a jövőben is így lesz.

Játékostársai közül szakmai szempontból Vámos Mártont emelte ki, akivel annak idején együtt kerültek be a válogatottba. Mint mondta, élmény nézni Marci minden egyes mozdulatát, s nemcsak támadásnál, hanem védekezésnél is. Komplett, erős, okos játékos lett, ő a maga részéről nem is érti, hogy amikor Vámoshoz kerül a labda, miért nem lövi el mindig, mert annyira gólerős, bárhol is van a pályán. Megemlítette Gór-Nagy Miklós nevét is.

A BVSC-ről azt mondta: nagyon jól érzi magát, állandó a keret, most már harmadik éve csak egy-egy játékos érkezik hozzájuk, nem kell mindig újra kezdeni az építkezést. Az egyéni fejlődésre minden lehetőség biztosított és BVSC-snek lenni nem olyan, mint bármely más klubban játszani.

Mint mondta, szerinte az új szezonban klubjának legnagyobb fegyvere a fizikum lesz, mert biztos abban, hogy náluk többet senki sem edzett a még tartó felkészülési időszakban. Ezt igyekeznek majd kamatoztatni és lehet, hogy ennek már a szezon elején meglesznek az eredményei, de ha nem, akkor később biztosan. Egyébként pedig egyszerű taktikát valósítanak majd meg a vízben, de azt borzasztó hittel, szívvel és teljes erőből fogják véghezvinni és még hozzátette: "Piszkos idegesítőek leszünk, ezt meg tudom ígérni!".

A teljes - részben a vlv vb-n készült fotóival illusztrált - beszélgetés:



A VLV VB-ALOLDALA A TORNA TELJES KRÓNIKÁJÁVAL, EREDMÉNYEKKEL, JEGYZŐKÖNYVEKKEL

A VB-T ÉRTÉKELŐ VLV-INTERJÚK:

Märcz Tamás: ,,Lelki tragédiát okozott volna, ha nem jutunk négybe,,

Varga Dénes: ,,Tokióra éppen jó életkorban leszek,,

Vámos Márton: ,,Magyarország most jelesre vizsgázott,,


Jó, hogy Hosi szólt: ,,Lehet mosolyogni!,,

Akaraterő, dobhártya, Sportisten - vlv-interjú Mezei Tamással

Manhercz Krisztián: ,,Mindig büszke leszek a budapesti vb-ezüstre!,,


Harminchárom név van Märcz Tamás noteszében - vlv-interjú