FACEBOOK

 "A színészekkel való első találkozásainkban sok volt még az óvatosság"

 "A színészekkel való első találkozásainkban sok volt még az óvatosság"
hozzászólás, 2007.03.05.

A Szabadság, Szerelem című magyar film forgatásán Fodor Rajmund és több olimpiai és világbajnok pólósunk vállalt szerepet. Rajmi és Benedek Tibi végezte a színészek szakmai felkészítést és a kutatást.

Diapolo

 

A történelmi igazság: a vízilabda

A történelmi hitelesség fenntartása nemcsak a budapesti utca, az utcai harcok

megjelenítésekor volt különleges feladat. Speciális nehézséget okozott a vízilabda-meccsek

újrajátszása is, egy 1955-ben lezajlott moszkvai mérkőzés (az egyetlen alkalom, amikor a

nemzeti válogatott veszített) és a melbourne-i el?döntő felidézése. A felvételek során a

színészek és pólósok 9-10 órát töltöttek a medencében: természetesen a szokásosnál jóval

melegebb vízben – bár utólagos beszámolók szerint, a víz hőfoka sosem érte el a kívánt

hőmérsékletet. A színészek és a filmben játszó vízilabdázók szakmai felkészítését Benedek

Tibor és Fodor Rajmund végezte: ami azt jelentette, hogy nekik is alaposan meg kellett

ismerniük a témát, hiszen ma már egészen más ez a sport, mint ötven évvel ezelőtt volt.

Benedek Tibor az ’56-os válogatott jó néhány tagjával beszélgetett, mielőtt munkához látott

volna.

Most gumilabdát használunk, régen bőrlabdával játszottak – avat be az egyik legnagyobb

különbségbe Fodor Rajmund, kétszeres olimpiai aranyérmes, világbajnok vízilabdázónk –,

és ami a meccs végére nagyon megszívta magát, megnőtt a súlya és eldobni is sokkal

nehezebb lett. A film kedvéért speciális labdákat gyártottak, ami bőrnek látszik, de annál

jóval könnyebben kezelhető. Az első próbák után hamar rájöttünk, hogy még ezt a labdát is

érdemes bewaxolni, hogy mindenki könnyebben kaphassa el.

 

De ezen kívül ezerféle apróságra kellett még figyelnünk – teszi hozzá Benedek Tibor. – A

szabályok is alaposan megváltoztak azóta, akkoriban nem volt támadóidő, a labdán kívül a

sapkák, a felszerelés is különbözött a mostanitól. Nagyon aprólékos munkát végeztünk,

sokan segítettek, Rajmi is kiváló társ volt, és végül minden szépen összejött.

 

A rendező és a forgatókönyvíró elképzeléseit azonban még így is nehéz volt valóra váltani.

Ahhoz, hogy a meccsek igazán látványosak legyenek, az aranycsapat tagjainak kellett

színészi szerepet vállalniuk. Kiss Gergő a szovjet válogatott egyik tagját játszotta. A sportoló

szöveges szerepet kapott, és hogy feladata még nehezebb legyen, oroszul kellett

megszólalnia. Természetesen pólós tudására is nagy szükség volt. „ Az egyik jelenet elég

nehezen jött össze – emlékszik Kiss. – Egy iszonyú nagy kapufát kellett lőnöm. Olyat, hogy

ne pattanjon el a labda, de a kapufa éléről pattanjon lefelé a gólvonalra, a kapu pedig

majdnem boruljon föl, mindezt a waxolt labdával, egy mozdulatból, háttal a kapunak, hirtelen

megfordulva, de úgy, hogy azért ki is emelkedjem közben a vízből, szegény magyar

játékosokat megfélemlítve. És persze, mivel minden mozdulatot sokszor felvettek, ugyanezt

jó néhányszor, ugyanúgy.

A vízilabdást alakító színészek kedvéért még néhány kegyes csalásra szükség volt. Amikor

például Csányi Sándor lövéshez emelkedik ki a vízből, a medence aljára egy pódiumot

helyeztek el, amire – a kamera számára láthatatlanul – rá tudott állni. Enélkül lehetetlen lett

volna megjelenítenie a védővel való küzdelem közben azt a ravasz labdakezelést, amit egy

válogatott pólós évek hosszú sora alatt gyakorol be.

A felvételek legtöbbje azonban nem filmes trükkök segítségével készült: a színészek, és a

velük játszó vízilabdázók, Székely Bulcsú, Szécsi Zoltán, Kiss Gergely, komolyan vették a

feladatot, és alaposan beletanultak egymás szakmájába. A kamera előtt feladatot vállaló

sportolóknak csak az okozott nehézséget, hogy megszokják, az ő szigorúan katonás

időbeosztásukhoz képest két beállítás között, a felvételek szünetében a lábukat lógathatják,

pihenhetnek. A színészek nemcsak edzésre jártak, a fizikai felkészítés szüneteiben elméleti

képzést is kaptak, töviről hegyire megismerkedtek a szabályokkal, szokásokkal és a

medence körüli élet mindennapjaival.

A két hónapos edzési időszak elején a lehetőségek, képességek felmérése zajlott. Az edzők,

Benedek és Fodor beszámolója alapján azután néhány jelenetet át is kellett íni. Cserébe az

edzéstervnek is követnie kellett a forgatókönyv változásait: Kolovratnik Krisztián az eredeti

szöveg szerint a magyar csapat kapusát játszotta volna, de végül centert alakít: az utolsó

pillanatban edzőinek új dolgokra kellett megtanítaniuk.

Na, ez az, amihez filmesek kellenek – nevet Benedek. – A medencében olyan sosem

történik, hogy egy kapusból két hét alatt centert neveljenek. Itt viszont megjött a kérés, mi

nekiláttunk Krisztián új típusú tréningezésének, és ő tényleg rekordsebességgel beletanult az

új pozícióba. Tulajdonképpen irigylem ezt a könnyedséget.

Feny? Iván számára nem volt túlságosan megterhelő a heti négy edzés. Kisgyerekkora óta

sportol, szinte minden sportágat kipróbált már, és mindig szakít időt arra, hogy mozogjon egy

kicsit. Ha a forgatás alatt akadt egy kis szabadideje, most is úszni vagy kocogni ment. „Örök

életre szóló élmény volt az olimpiai bajnok csapattal együtt dolgozni” – mondja, és nem is

szeretné, ha a forgatás befejeztével megszakadna köztük a kapcsolat. Filmbéli társaival

együtt azt tervezi, hogy vízilabda-csapatot szervez, a színészpólósokhoz már jelentkezett

Kolovratnik Krisztián, Simon Kornél és Czapkó Antal is, de – bizonyítva ezzel, milyen jó

hangulatban telt a forgatás – a válogatott több tagja is megígérte, hogy amikor ideje engedi,

csatlakozik hozzájuk.

Én soha életemben nem akartam sportoló lenni – mutatja meg szkeptikus oldalát Csányi

Sándor. – Persze kalauz vagy cowboy sem: túlságosan lefoglalt, hogy a színházról

álmodozzam. Úgyhogy, nekem nem volt olyan elképesztő hír, amikor kiderült, hogy a pólós

srácokkal leszünk együtt. Úgy vettem: ez is egy szerep, ha kell hozzá, hát megtanulom, amit

meg tudok tanulni. Fokozatosan azért kiderült, hogy a vízilabdás partnereink jó fejek, jó velük

együtt dolgozni. Mármint: ázni a medencében.

Czapkó Antal a szovjet válogatott tagját játssza a filmben. Fiatalabb korában ő is sokat

sportolt, talán ezért találta meg olyan könnyen a hangot a színészkedő sportolókkal. „Nagyon

jól éreztem magam a vízben. Egyrészt azért volt jó, mert kikerülhettem a színházi légkörből,

kőkemény sportolók között dolgozhattam, akik, őszintén szólva, sokkal nyíltszívűbbek,

közvetlenebbek, mint mi, színészek. De hát én mindig nagy vízilabda rajongó voltam,

elképesztő érzés volt, hogy olimpiai bajnokokkal, legendás sportolókkal egy vízben

játszhattam, forgathattam. A vízilabda Zidane-jaival dolgoztunk együtt, igazi

világklasszisokkal.

A színészekkel való első találkozásainkban sok volt még az óvatosság – emlékszik vissza

Fodor Rajmund. – Nem tudtuk, milyen lesz a munka. A végére aztán eléggé

összehaverkodtunk. Nem ettek meg minket, és mi se őket.

 

(www.szabadsagszerelem.hu)