FACEBOOK

A DigiSport főszerkesztője a Millennium-meccsek közvetítéséről a vlv-nek

A DigiSport főszerkesztője a Millennium-meccsek közvetítéséről a vlv-nek
hozzászólás, 2017.08.07.

Az olimpiai bajnokokból álló Millennium csapat (masters vb, 40+) valamennyi meccsét élőben közvetíti a DigiSport. Megkérdeztük a főszerkesztőt a részletekről.

Diapolo

BÉVÁRDI SZILÁRD főszerkesztő a vlv-nek:

- A Millennium mérkőzéseit élőben közvetítjük, ez a jelenlegi tudásunk szerint két meccset jelent, hétfőn és kedden 19 órai kezdettel. A csapat csoportmeccseiről van szó, bízunk abban, hogy ezt követi majd egy pénteki, szombati és vasárnapi találkozó. Pénteken a negyeddöntő, szombaton az elődöntő, vasárnap pedig a döntő szerepel a programban, reméljük, hogy érdekelt lesz a csapat ezeken a szintén 19 órára tervezett meccseken.

Az eseménynek igyekszünk a közvetítés módjával is megadni a rangot. Teljes stábbal készülünk, stúdiós felvezetéssel zajlanak majd az élő adások, a kommentátor Kandó Tamás lesz, szakértőként Faragó Tamás olimpiai bajnok segíti a nézők tájékoztatását és meccs utáni helyszíni nyilatkozatokat is igyekszünk beilleszteni az adott mérkőzés stúdióbeli értékelésébe. A további történésekről a Sport 24 híradónk is folyamatosan tudósít majd.


A Millennium meccseiről kizárólag a DigiSporton látható teljes, élő televíziós közvetítés, más tévék csak összefoglalót közölnek, leginkább a DigiSporttól átvett képanyag felhasználásával.

A Masters vb hivatalos oldalán folyamatosan élő stream működik a különböző versenyekről, szinte bizonyos, hogy a Millennium meccse is látható lesz. A stream itt érhető el.