FACEBOOK

Második lett Magyarország a Maccabi Világjátékok vízilabdatornáján

Második lett Magyarország a Maccabi Világjátékok vízilabdatornáján
hozzászólás, 2017.08.06.

A budapesti világbajnokság időszakában rendezték meg Izraelben a 20. Maccabi Világjátékokat, amelynek vízilabdatornáján a magyar férfi  válogatott második lett. Marnitz Gergőt kérdeztük a részletekről.

MARNITZ GERGŐ a vlv-nek:

- Ez a rendezvény, mint abból is látszik, hogy immár 20. alkalommal szervezte meg Izrael állam, nagy hagyományokra visszanyúló találkozó, a zsidó vagy zsidó felmenőkkel rendelkező sportolók olimpiájának is tekinthető. Négyévente rendezik meg, mindig a "nagy olimpiát" követő esztendőben, Izraelben. (Nem tévesztendő össze a Maccabi kontinens játékokkal, amelynek két év múlva Magyarország ad otthont.)

A világ egyik legnagyobb szabású sportrendezvényéről van szó, az idei versenyen 80 országból 10 ezer sportoló vett részt, Magyarországot 100 versenyző képviselte, ez volt minden idők legnagyobb létszámú magyar delegációja.

- Kikből állt a magyar férfi pólócsapat?

- Elsősorban a Budapest bajnokságban, másodosztályban szereplő játékosokból, Takács Bálinttal ketten voltunk az első osztályból, de már nyugodtan ide számíthatjuk Szilvasán Patrikot is, aki ősztől a Szegedben szerepel majd. Az edzőnk Kenéz György volt.



- Mekkora a sportértéke az ezüstéremnek?

- Mindenki azt mondja, és én magam is így gondolom, hogy ez hatalmas siker, mert a többi csapat papíron sokkal erősebb volt, mint mi.

- Hogy zajlott a torna, mi volt a lebonyolítás rendje?

- Hét csapat vett részt a férfi tornán. Első körben mindenki játszott mindenkivel, majd az így kialakult sorrend alapján az első kettő döntőt, a harmadik és a negyedik bronzmeccset játszott. A döntőben 9:6-ra kaptunk ki Izraeltől, amely - egyedüliként a mezőnyben - a teljes nemzeti válogatottjával szerepelt.

- Milyen élmény volt?

- Nagyon nagy. Ez az egész Maccabi Világjátékok arról is szól, hogy erősítse a zsidó identitást a világ minden részéről érkező zsidó származású versenyzőkben. Rengeteg programot szerveztek, jártunk a Siratófalnál, Jeruzsálemben, s maga a nyitóünnepség és a záróünnepség is emlékezetes volt, éppen olyan, mint egy olimpián. Azt mondatnám, hogy ez egy sporteseményekben bővelkedő hatalmas buli volt, nagyon jó éreztük magunkat.

A Maccabi Világjátékok férfi vízilabda-tornájának végeredménye:

1. Izrael
2. Magyarország
3. Brazília
4. USA

A magyar csapat eredményei:

Magyarország-Kanada 16:4
Magyarország-Brazília 12:5
Magyarország-Izrael 6:8;
Magyarország-Németország 17:10
Magyarország-USA 11:11

Döntő:

Izrael-Magyarország 9:6
G.: Marnitz G. 4, Takács B., Szilvasán


Álló sor: Krüzselyi Dániel, Udvardi Dávid, Strenhal Róbert, Szilágyi Attila, Karika Kristóf, Nagy Dávid, Kenéz György edző, Mester Tamás szakosztályvezető, másodedző, Nagy Gergő, Szilvasán Patrik, Nagy Péter
Guggolnak: Takács Bálint, Marnitz Gergő, Kardos Benedek, Beck Dávid


fotók: Maccabi Vac Hungary