FACEBOOK

Lemondások a szövetségnél - a főtitkár szerint nincs veszélyben a normális működés

Lemondások a szövetségnél - a főtitkár szerint nincs veszélyben a normális működés
hozzászólás, 2017.07.14.

A szövetség négy fontos testületének vezetője egy időben mondott le tisztségéről - pár nappal a vb előtt, akkor, amikor a következő szezon előkészítése már bőven esedékes. A történtekről három és fél órán át tárgyalt pénteken az MVLSZ elnöksége. A vlv szeretett volna az ülésről helyszíni jelenléttel tudósítani - nem engedték.

Az utóbbi napokban közszájon forgott vízilabdaberkekben a hír, hogy lemondott a szövetség négy bizottságának irányítója. Konkrétan három emberről van szó: Marosvári Attiláról (a versenybíró bizottság és az átigazolási bizottság elnöke), Székely Balázsról (a játékvezetői bizottság elnöke) és Molnár Péterről (az ellenőri bizottság elnöke, a riói férfi dőntő egyik játékvezetője). Rendkívül fontos testületekről van szó, lehet mondani, hogy a magyar vízilabda "szürke hétköznapjainak" irányítása, a sportág működése nélkülük nem lehetséges.

Már most hallottunk olyan információkat, hogy gondot okoz a versenykiírások várható csúszása, a pólóélet "főszereplői", a klubok nem tudnak kellő biztonsággal készülni az új szezonra, ezért - az MVLSZ szabályzatában foglalt lehetőséggel élve - szerettünk volna részt venni az ülésen. Ezt azonban megakadályozták - igaz, ez ügyben a testületnek háromszor is szavaznia kellett, s ha kicsit megkapargatjuk, még az utolsó szavazás sem biztos, hogy szabályszerű volt. (Részletek cikkünk végén.)

VLV-VIDEÓ:


Hesz Máté főtitkár a vlv-nek

- Kedves főtitkár úr! Három és fél órát ülésezett a szövetség elnöksége személyi kérdésekről. Arra kérlek, adj tájékoztatást, miről volt szó!

- Az elmúlt napokban az átigazolási bizottság, a versenybíró-bizottság, a játékvezetői bizottság és az ellenőri bizottság elnökei benyújtották a lemondásukat a vízilabda-szövetség elnökségének. Ez sajnos egy olyan időszak a vb közelsége miatt, valamint ez a legfontosabb időszak a bajnokságok előkészítése szempontjából, tehát nem túl szerencsés ez a szituáció. A lemondást a vízilabda-szövetség elnöksége tudomásul vette, ám további egyeztetésekre van szükség ahhoz, hogy a jövő évi versenykiírások, illetve a Magyar Vízilabda Szövetség versenyszabályzata mindenki megelégedésére elkészüljön, illetve az, ami van, kiegészítésre, átdolgozásra, pontosításra kerüljön.

- Ez akkor azt jelenti, hogy új vezetők lesznek ezeknek a bizottságoknak az élén?

- Olyan döntés született, hogy további egyeztetést kell folytatni a lemondott bizottsági elnökökkel.

- Akkor lehet, hogy maradnak?

- Most azt mondom, lehet, hogy maradnak és az is lehet, hogy új vezetők lesznek. Mondom, erre egy kis türelmet kérünk szépen még.

- Nyilván valamilyen halasztás lesz a különböző szabályzatok elkészítése terén. Nem fogja ez akadályozni a rendes, hivatalos bajnokságkezdetet? Nevezések, ilyesmi.

- Nem. Abszolút nem fogja akadályozni. Természetesen a világbajnokság prioritást élvez, de nekünk előre kell gondolkodni és az a legfontosabb, hogy a klubcsapataink megfelelően tudjanak felkészülni, tudják, hogy mikor vannak a bajnoki mérkőzések, mikor kezdődik a bajnokság, úgyhogy ez a szövetségi munkában abszolút prioritást élvez. Nem hosszú a halasztás, a türelemkérés időszaka, hiszen nekünk, szövetségnek ezt záros határidőn belül le kell zárni.

- Az okokról lehet tudni valamit, hogy mi van a háttérben?

- Ha eljutunk odáig, akkor nyilván tájékoztatjuk a közvéleményt. Bizonyos szempontból, bizonyos helyzetekben nézeteltérés volt a bizottsági vezetők, illetve a szövetség vezetése között, de azt gondolom, hogy a helyzet és az, hogy mindannyian a vízilabdáért akarunk, szeretnénk dolgozni és dolgozunk is, én bízom benne, hogy olyan megoldás születhet, hogy a megkezdett munkát a bizottsági vezetők folytathatják és segítségükkel lényegében zökkenőmentesen mehet tovább a vízilabda-szövetség munkája.

- Más fontos döntést hozott az elnökség?

- Egyelőre nem.

- Köszönöm szépen a tájékoztatást!


Természetesen az érintett szakemberek álláspontjára is kíváncsiak vagyunk és várhatóan hamarosan közölni is tudjuk azt.


Az elnökség működése
23. §.
1.
Az elnökség szükség szerint, de legalább három havonta ülésezik. Az elnökség maga állapítja meg munkatervét és ügyrendjét. Rendkívüli ülést kell összehívni, ha azt az elnök, a főtitkár vagy három elnökségi tag az ok és cél megjelölésével indítványozza.
2.
Az elnökség ülései nyilvánosak. Az elnökség indokolt esetben (különösen személyiségi jogvédelem, üzleti titok esetén) egyszerű többséggel dönthet egyes napirendi pontok zárt ülésen történő megtárgyalásáról.

(Az MVLSZ jelenleg érvényes alapszabálya) (pdf)

A fenti szabályra hivatkozva évek óta visszatérően kísérletet teszünk ara, hogy részt vegyünk az elnökség ülésén, megismerjük az ott folyó munka részleteit, az érvelések mélységét, az egyes témák megközelítésének sokoldalúságát, a döntéshozatal menetét.

Kívácsiságunkat növelte, hogy bár ugyanezen alapszabály szerint az elnökségi ülésekről jegyzőkönyvet kell felvenni, s "a jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az ülésen elhangzott lényeges észrevételeket és javaslatokat, valamint a hozott határozatokat", ezen előírással szemben a szövetség egyetlen pdf file-ban adja közre, hogy mi történt az elnökségi üléseken - 2013 elejéig visszamenőleg. A dokumentum címe "Határozatok", de itt inkább egy mondatba sűrített "tartalomjegyzékről" van szó.

Jegyzőkönyv vagy nincs, vagy nem teszik közzé. Ez sérti a szövetség saját szabályzatát, annak betűjét és szellemiségét is.

Nem arról volt itt szó (legalábbis a szabályzat szerint), hogy egy szűk kör egymás között lezsugázza a dolgokat, majd közli, hogy mi lesz, senkinek semmi köze nincs a részletekhez.

Ámbár, halljuk olykor a  panaszt elnökségi tagoktól, hogy a legtöbbször előre meghozott, kész döntést ismertetnek velük, amihez csak a nevüket adják.

Többször próbálkoztunk hát, előre jeleztük részvételi szándékunkat, de mindig megkaptuk a választ, az ülés zárt, ezért vagy azért. Legfeljebb amiatt szégyelljük magunkat, hogy ebbe beletörődtünk, holott tudtuk, hogy az ülés NEM ZÁRT, az nyilvános, adott napirendi pont előtt lehet szavaztatni (megalapozott indok esetén!) ama pont zárt tárgyalásáról.

A szövetség a kivételből csinált rendszert, visszaél azzal, hogy soha senki nem volt kíváncsi a "boszorkánykonyha" működésére, s most, amikor jön valaki, aki az MVLSZ saját szabályzata szerinti joggal élni kíván - őt ufónak nézik.

Pedig a helyzet az, hogy bizony a szövetség vezetőinek kellene elgondolkodniuk, sürgősen és nagyon sok mindenen.

De vissza a tényekhez:

Amikor megjelentünk az ülésteremben, az első meglepetést követően kiküldték a vlv munkatársát, hogy szíveskedjék kint várakozni. Ezután a főtitkár jött ki, s közölte, hogy az elnökség szavazással úgy döntött: az ülés zárt. A választ már olvasóink is kitalálhatják: ilyen döntés nem születhetett szabályszerűen, mert az ülésnek nyilvánosan kell megkezdődnie...

A tudósító tehát beléphetett a szentélybe, de leülni sem volt módja, következett a második formális szavazás. Azt tették fel kérdésként, hogy zárt legyen-e az ülés.  Teljes siker következett, de az izgága tudósító megemlítette, hogy ez a szavazás sem felel meg az alapszabályban foglaltaknak, mert az egész ülést nem lehet zárttá nyilvánítani, csak egy adott napirendi pontot.

Következett a harmadik szavazás. Ez úgy szólt, hogy személyi kérdésekben legyen zárt az ülés. Megszavazták. Kiment a tudósító. Pedig még egy kört futhatott volna, hiszen a személyi kérdések fogalom nem feltétlenül indokol zárt tárgyalást, a személyiségi jogvédelem másról szól. De látszott, hogy tök mindegy az egész, csak ürügy kell a szabályos működés látszatához.

Az elnökség tovább folytathatta megszokott munkáját...

Címkék:
MVLSZ Hesz Máté