FACEBOOK

Ezen a héten debütál a szombathelyi Youth Waterpolo Carneval

Ezen a héten debütál a szombathelyi Youth Waterpolo Carneval
hozzászólás, 2017.07.10.

A vb számunkra csak mához egy hétre kezdődik, most még érdemes Szombathelyre figyelni, ahol péntek-szombat vasárnap első alkalommal rendezik meg a Youth Waterpolo Carneval elnevezésű utánpótlás-tornát.

VINCZE BALÁZS a vlv-nek:

- Két korosztályban összesen 18 csapat vesz részt a tornán, az USA-ból, Spanyolországból, Franciaországból és Finnországból érkeznek részvevők, s természetesen magyar csapatok is lesznek.

Az U13-as korosztályban hat csapat játszik körmérkőzést, U17-ben két hatos csoportban játszanak szintén körmérkőzést és a záró napon, vasárnap délután lesznek a döntők, helyosztók. Az eredményeket folyamatosan töltjük fel a torna facebook oldalára, amelyet képekkel és riportokkal is színesítünk.

Nagy várakozással tekintünk a program elé, jó rendezvényt szeretnénk, amit két kiváló olimpiai bajnok részvétele is színesít. Megtiszteli ugyanis az eseményt a jelenlétével Szécsi Zoltán és Varga Dániel, ott lesznek a döntőkön és a díjak átadásában is közreműködnek.

Lamentáltunk, hogy az idő hűvösebbre fordulását jelző meteorológiai jelentések hatására ne vigyük-e át a rendezvényt a fedett uszodába, de a programot szabad térre "álmodtuk meg', így a helyszínen nem változtatunk, az a szombathelyi Tófürdő. Bízunk a jó időben és a lelkes szurkolói közreműködésben. A rendezvény ingyenes.

A TORNA PROGRAMJA

A meccsek kis pályán lesznek (20x18, ill 25x20-as méretűek), négyszer 8 perces negyedekkel, futó óra mellett, egyperces szünetekkel a negyedek között. A támadóidő 30 másodperc, s normál méretű kapuba kell betalálni.



A napokban jelentették be a hírt: Vincze Balázs a szombathelyi Avus szakmai igazgatója lett.