FACEBOOK

Märcz Tamás: ,,Ez most a legerősebb csapat!,,

Märcz Tamás: ,,Ez most a legerősebb csapat!,,
hozzászólás, 2017.07.06.

Valószínűleg eddigi szövetségi kapitányi időszakának legnehezebb döntését hozta meg Märcz Tamás, amikor szerdán kijelölte a budapesti világbajnokságon (július 17-29.) szereplő válogatott tagjait. A szövetségi kapitányt a csapathirdetést megelőző dilemmáiról, a döntés szempontjairól kérdeztük.

Támogatónk a HerbaDoctor

MÄRCZ TAMÁS a vlv-nek:

- A végére kicsit átalakult az eredeti versenyhelyzet. Korábban azzal számoltam, hogy a Jansik Dávid-Decker Ádám-Gór-Nagy Miklós-Török Béla négyesből csak két játékost fogok szerepeltetni, mert ők valamennyien védőként kerültek szóba, s tudtam, hogy ezen a poszton más csapattagok is bevethetők lesznek. Aztán az idő haladtával Török Béla átkerült egy másik versenybe, Salamon Ferivel és Bátori Bencével kellett megküzdenie a helyéért. Nem voltak könnyű vetélytársak, mert amolyan Jolly Jokerként jobb oldalon és bal oldalon is bevethető lövőjátékosokról beszélünk. Viszont Török olyan magabiztos, gólérzékeny volt a kapu előtt (még védőként is), hogy sikerrel vívott meg az eredetileg másnak szánt helyért és személyében van még egy nagyon jó, kapufánál használható emberünk az emberelőnyös játékoknál.

Bedő Krisztián és Mezei Tamás kiegyensúlyozott versenyt vívott egymással, bár Mezei Tamás az elején a sérülése miatt nehezen vette fel a ritmust. Figyelembe véve az egész éves teljesítményét, sőt még a tavalyit is, megállapítható, hogy nagy fejlődésen ment keresztül, és azt gondolom, ő lehet az, aki most Hárai Balázs mellett megfelelően betöltheti a center fontos szerepkörét.



Azt kell, mondjam, hogy végül egy erős csapat alakult ki, szerintem jelen pillanatban a legerősebb ebből a tizennyolcból. Ez volt a szándékom, szerintem sikerült megvalósítani. Ugyanakkor a kimaradó játékosok, gondolok itt Jansik Dávidra, vagy Bisztritsányi Dávidra, szintén nagyon jól teljesítettek, meglepően jól, még ahhoz képest is, mint amire számítottam, mert testközelből korábban még nem láttam őket. Biztos vagyok abban, hogy ennek az öt kimaradó játékosnak is helye lehet a jövőben a válogatott keretben, bizonyították azt, hogy nem véletlenül, nem érdemtelenül voltak itt most sem.

A szerdán kihirdetett vb-csapat (zárójelben a játékos életkora)

Decker Attila (29), Nagy Viktor (32) (kapusok)
Decker Ádám (33), Erdélyi Balázs (27), Gór-Nagy Miklós (34), Hárai Balázs (30), Hosnyánszky Norbert (33), Manhercz Krisztián (20), Mezei Tamás (26), Török Béla (27), Varga Dénes (30), Vámos Márton (25), Zalánki Gergő (22) (mezőnyjátékosok)


A Märcz Tamás irányította válogatottnak összesen öt összetartása volt. Ez idő alatt 27 játékosnak adott bizonyítási lehetőséget a kapitány.

A most kihirdetett 13-ból nyolcan már Märcz Tamás első, januári keretében szerepeltek, további három játékos (Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert és Varga Dénes) "tagsága" biztos volt, csak azon múlt, hogy vállalják-e a szereplést. Tehát mindössze két játékos csatlakozott később Märcz "első merítéséhez": Decker Ádám és Gór-Nagy Miklós (előbbi már februárban, utóbbi csak májusban).

A vb-csapatban két olimpiai bajnok van, nyolcan nyertek világbajnoki címet, tízen szerepeltek a riói olimpián. Mezei Tamás az egyetlen, aki még nem képviselte világversenyen a magyar színeket.

A csapat átlagéletkora 28,3 év.

Eddig kívülről néztem - persze még játékosként belülről is - az ilyen kerethirdetéseket, és az volt a tapasztalatom, hogy a legfontosabb kérdések a végére nagyon sokszor leegyszerűsödnek, a válaszok egyértelművé válnak. Most azt mondhatom, hogy itt ez egy végsőkig elhúzódó játszma volt a játékosok között, többféle variáció jött szóba és mindegyiknek meglett volna az értelme. Én most azt a variációt választottam, amiben a legtöbb erőt érzem, és elmondhatom, hogy a végére a stáb is egyetértett abban: ennek a csapatnak kell most részt vennie a világbajnokságon. A végső döntést természetesen én hoztam meg. 

Ez egy nagyon erős csapat lesz, stabil hátsó sorral, de benne van a gólerősség is. Bízom ezekben a fiúkban, abban, hogy elérhető velük az a cél, amit korábban kitűztünk. Mostantól így tizenhárman folytatjuk a munkát, befordulunk a felkészülés célegyenesébe. Mindenkinek javulnia kell, még akár fizikálisan is, "húzni lehet" a játékosok formáján, a nüanszokon alakítgatására pedig van durván tíz napunk, sőt, erre még utána, a világbajnokság alatt is lesz lehetőség. Bizakodó vagyok, ez egy ütőképes csapat lesz, bízom abban, hogy be tudja magát verekedni a négy közé, hogy éremért játsszon.

- Milyen fő szerkezeti variációkat tesznek lehetővé a meghozott személyi döntéseid?

- Több alternatívát látok és ezt már eddig is folyamatosan igyekeztünk tudatosítani a játékosokban. Hosnyánszky, aki többnyire a kettes pozícióban, a balkezes mellett játszik  a klubjában és a válogatottban, rengeteg alkalommal látott el védekező feladatokat, a mostani felkészülés utolsó szakaszában is. Erdélyi Balázsban benne van a lehetőség, hogy adott alkalommal a neki egyébként abszolút testközeli baloldalról jobboldalra átmenjen embert fogni. Így viszont keletkezik egy hely a kapásoldalon, amit szintén Török Béla, vagy akár Hosnyánszky betölthet. Ilyenfajta csavarok benne lehetnek a játékban.

Az egyértelmű, hogy Decker Ádámra nem feltétlenül csak mint fix állóbekkre számítok, hanem próbálom őt a mérkőzések alatt megtartani a végjátékra, illetőleg számítok rá a többcenteres játékban, mert a képességei ezt lehetővé teszik. Török Bélával kapcsolatban még megemlítem, hogy ő olyan játékos, aki egyre otthonosabban érzi magát ebben a védő feladatkörben. Az utóbbi hetekben Bélában valóban azt néztem egyébként, hogy a kapásoldalon mennyire érzi otthon magát, de igazából az ő karrierje itt, eredetileg baloldali támadóként indult, tehát ez nem újdonság számára. Azt gondolom, hogy a csapat meglepetésembere is lehet a vb-n, hiszen néhány évig nem szerepelt a nemzeti csapatban, s ha biztosan nem is felejtették el, de ahogy láttuk a Samartzidis Kupán is, vele kevéssé számolnak nincsenek felkészülve az ellenfelek mindarra, amire Béla képes.

Visszatérve a kérdésre: sok alternatíva van ebben a csapatban, de azért mindenkinek megvan a fix helye. A csapat stabil játékosaiktól várom azt, hogy húzóemberek legyenek, ahogy eddig is azok voltak. Úgy látom, hogy Varga Dumi remek csapatkapitány és szépen összefogja a játékosokat, jól tudok én is együttműködni vele. Megvannak azok a játékosok, akik a vállukon vitték korábban is a válogatottat, s a felkészülési meccseken is egyértelművé vált, hogy ki az, akiknek vezéregyéniségnek kell lennie. Négy-öt olyan játékosunk van, aki bármikor képes eldönteni mérkőzést, és ez nagyon jó. Minél több ilyen van, annál nehezebb lesz kitalálni, hogy hol veszélyes a magyar válogatott. Volt egy-két olyan játékos, aki stabilan benne volt az utóbbi évek válogatottjában, de talán nem volt annyira tökéletes a szezonjuk utolsó szakasza. Engem viszont most maradéktalanul meggyőztek, nem véletlenül voltak az előző években a válogatott stabil húzóemberei, ők jelen pillanatban kihagyhatatlanok. Még egyszer mondom, úgy érzem, erős lesz ez a csapat.

- Hogyan, milyen külsőségek között történt a csapathirdetés? Egyenként közölted az érintettekkel a döntést vagy az egész csapat előtt?

- Beültünk a szálloda egyik különtermébe, ahol egy nagyon rövid bevezető után elmondtam a neveket. Nem jó ilyenkor várakoztatni a játékosokat és nem is ildomos. Az összes kimaradóval négyszemközt történt utólag egy kis értékelés arról amit mögöttünk hagytunk, meg arról, amit a jövőben várok tőlük, amiben számítanék rájuk. Én azt gondolom, hogy tudniuk kell, mi az ami miatt úgy döntöttem, ahogy döntöttem. Szeretnék nekik a jövőre nézve iránymutatást adni, mert látom, mi az, amiben javulhatnak azok, akik a koruk alapján még ott lehetnek a jövő magyar válogatottjában.

- Hogy fogadták az érintettek a döntést?

- Egyszerre nem tudok tizennyolc játékos szemébe nézni, miközben mondom a neveket, de természetesen éreztem a csalódottságot egy-két játékoson, akivel az ajtón kimenve találkoztam és azt gondolom, hogy ez természetes. Jómagam is voltam mind a két oldalon, olyan élményem is van, hogy benn maradtam, olyan is, hogy nem, úgyhogy át tudom érezni ezt a helyzetet. Férfiakról, ráadásul klasszis sportolókról van szó, ennek megfelelően viselkedtek. Nem is szabad, hogy ez a döntés összetörjön bárkit, már csak azért sem, mert ne felejtsük el, hogy egy új olimpiai ciklus kezdetén is vagyunk, erre kell gondolniuk azoknak, akik most nem tudnak szerepelni a világbajnokságon.

- Köszönöm a beszélgetést!

(Lejegyezte: Kerbi)

A VILÁGBAJNOKSÁG HIVATALOS PROGRAMJA