FACEBOOK

Varga Dénes: ,,Szokjuk egymást, meg az egész rendszert"

Varga Dénes: ,,Szokjuk egymást, meg az egész rendszert
hozzászólás, 2017.06.20.

Varga Dénes elégedett a Madridban történtekkel és további előrelépést vár a csütörtökön kezdődő görögországi túrától. A vlv villáminterjúja a csapatkapitánnyal:

VARGA DÉNES a vlv-nek:

- Kérek szépen egy átfogó értékelést a madridi napokról!

- Jónak értékelem a túrát, mert hiába nem foglalkozunk elvileg a kétkapuk eredményével, többnyire megnyertük az edzőmeccseket és ennek azért örültem, mert fogalmam sem volt, hogy mire számíthatok ezektől a meccsektől. Meg hát, nincsen túl sok időnk, úgyhogy minden egyes kétkapu hasznos. Próbálgattunk mindenfélét, tesztfázisban vagyunk.

- Miket próbáltatok? Volt egy olyan hírfoszlány is, hogy olyan védekezési formákat gyakoroltatok, amikből gyorsan lehet lefordulni.

- Hátrányban azért nem feltétlenül arra törekszünk, hogy leforduljunk, hanem inkább az a cél, hogy kivédekezzük. A sima védekezésnél volt ilyen, de az igazság az, hogy olyan nagyon szigorúan és feszesen még nem tábláztuk le ezeket a dolgokat, hogy azt tudnám mondani, az egyiket vagy a másikat akár elsajátítottuk.

- Hogyan fogalmazhatunk, az amit most csináltok, gyakoroltok az alapjáték megszilárdítása?

- Igen. Meg egyelőre szokjuk egymást, meg az egész rendszert. Az edző és a játékosok közötti kapcsolat is kialakulóban van, remélem, hogy a görög túrán előrébb lépünk eggyel.

- Milyen a hangulat, azért mégis nagyon sok új játékos van. Sok a fiatal.

- Igen? Ki?

- Manhercz Krisztián, Bedő Krisztián...

- Bedő hány éves?

- Azt hiszem, 24.

- Épp határeset, de inkább nem fiatal már....

- Attól függ, mit értünk fiatal alatt...

- Két ilyen játékos van, Zalesz (Zalánki Gergő - a szerk.) és Manhercz. Szerintem sokan teljesen tévesen értelmezik azt, hogy ki a fiatal és ki nem az.

- Megfordítom, mert akkor viszont azt lehet mondani, hogy ez egy igazán rutinos csapat...

- Majdnem, hogy igen. Persze, ha azt nézzük, hogy az átlagéletkor tavaly még magasabb volt, akkor az a csapat rutinosabb volt, de ebben a korban már rutinosnak kell lenni.



- Komolyra fordítva a szót: tényleg érzed a rutint? Azt, hogy nem olyanok vannak a csapatban, akik remegő lábbal ugranak vízbe?

- Nem feltétlenül.

- Nem érzed?

- Nem. Nem mindenkinek van nemzetközi rutinja és nem mindenki mondható akár euroligás csapat tagjának, tehát van még itt "rutin téren" mit behoznunk, de életkorban nem gondolom magunkat fiatalnak.

- Érdekes, amit mondasz. Volt-e olyan élményed ez alatt a három-négy nap alatt, amit érdemes megosztani? Hogy viselted a "csomagtalanságot"? Volt, ami nagyon hiányzott neked az elveszett poggyászodból?

- Nem különösebben. Van egy holtpontja ennek az egésznek, és ha azon átlépünk, onnantól már élvezem ezeket a szélsőségeket.

- De azért máskor nem kellene…

- Nyilván nehéz volt, de talán ez volt benne a jó.

- Adott egy kis izgalmat?

- Volt erről most szó a közelmúltban, hogy néha ki kell lépnünk a komfortzónánkból és szerintem rám ez különösen igaz, mert akár meccsen belül is adaptálható, hogy kell valami, akár egy konfliktus ahhoz, hogy igazán fel tudjak pörögni. És ez mind arról szól, hogy bele vagyok-e kényelmesedve a saját dolgomba, vagy nem. És hogyha az életben, ilyen hétköznapi dolgokban "sikerül" kicsit kényelmetlenül éreznem magamat, akkor az motiválólag hathat a játékban is.



- Mondtad, hogy szeretnél egyel tovább lépni a görög tornán. Miben kell elsősorban? Miben szeretnéd, hogy a csapat "szintet lépjen"?

- A taktika lefixálásában. Szerintem az athéni túrán már megejtjük azt, hogy leülünk és táblánál elmagyarázzuk, hogy mi az a keret, amelynek határai között vízilabdázunk. Látom, hogy sok szabadság lesz a játékunkban, és én ennek örülök, de egy minimális keret kell, mert különben más irányba mozdulunk a vízben, az pedig nem eredményez harmonikus játékot.

- Végül egy igennel vagy nemmel megválaszolható kérdés: jó volt Madridban?

- Jó volt, igen.

- Köszönöm szépen, Dumi!

(Lejegyezte: Kerbi)

Címkék:
Varga Dénes Madrid