FACEBOOK

Dabrowski Norbert "gyorshadtest" kialakítását tervezi

Dabrowski Norbert
hozzászólás, 2017.06.07.

A ZF-Eger vezetőedzője, Dabrowski Norbert a BL F6 után tíz percig gondolt arra, hogy abbahagyja, de hol van már az a tíz perc... Megújuló csapatának új játékstílusa lesz - erről is és a játékosokhoz fűződő kapcsolatáról is megosztotta gondolatait a vlv-nek adott interjúban.

Diapolo

DABROWSKI NORBERT a vlv-nek:

- Hol is kezdjük, hogy haladjunk...? Tudod mit? Mondd meg te!

- Kezdjük a final sixszel.

- Kezdjük akkor azzal... Csalódás volt-e neked ez a szereplés, és ha igen, mekkora?

- Figyelj! Én az utolsó fór végéig, amikor Prlainovics belőtte és 7:5 lett, szentül hittem, hogy azt a fórt ki fogjuk védekezni, utána kapunk még egy előnyt mi is, azt belőjük és jönnek az ötméteresek.

- Most természetesen nem a Recco elleni bronzmeccsről beszélsz, holott az volt az utolsó mérkőzésetek, hanem a Szolnokkal vívott elődöntőről...

- Persze. Annyira biztos voltam abban, hogy a végén döntetlenre mentjük a meccset, hogy mondtam is a játékosaimnak, sőt, elkezdtem azon gondolkodni, hogy milyen sorrendben lőjék majd az ötösöket. Amikor Prlainovics belőtte, csak álltam ott értetlenül és kénytelen voltam konstatálni, hogy a Szolnok megnyerte az elődöntőt - megérdemelten, egyébként. Egy nappal később végignéztem, ahogy lemészárol minket a Recco, majd megnyeri a BL-t a Szolnok. Nyilvánvaló, hogy utána egy ideig rettentően dühös voltam. Megint azt éreztem, hogy teljesen szétestünk, esélyünk sem volt arra, hogy érmet szerezzünk. A második napon, a Szolnok ellen nagyobb esélyünk lett volna érmet szerezni és ha az sikerül, talán a fáradt Jug ellen mi is győztünk volna, de ez már sosem derül ki.



Szóval nagyon dühös voltam és nyilván a feleségemen csattant az ostor, akivel az utolsó meccset követő órákban együtt voltam. Szerencsére ő is sportolt, tudja, hogy ilyenkor nincs mit tenni.

Utána még volt egy bankett, amely nagy emocionális hatást tett mindenkire, hiszen három játékosunkat elbúcsúztattuk. Volt Balázzsal (Erdélyi Balázzsal - a szerk.) egy nagyon őszinte és számomra jóleső beszélgetésünk, egyébként nagyon rosszul esett látnom őt a napokban OSC-s trikóban... Egy hároméves időszak lezárása volt ez.

- Mi történt a bankett után? Értékelted magadban - már higgadtan - a történteket?

- Érdekes, hogy a Szolnok BL-győzelmével sok minden értelmet nyert, választ kaptam például arra, hogy nyolc egymás elleni meccsünkből miért ők nyertek meg hetet. Azért, mert ők most a világ legjobb csapata, ez egyértelművé vált, egyszerűen jobbak voltak nálunk. Ha mi csúcson vagyunk, lehetett volna szorosabb ez a párharc, de nem voltunk, ami természetesen sok okra vezethető vissza és mint mondtam, ez már egy hároméves történet vége volt.

Szóval ezt a részét a dolognak nehezen éltem meg, de aztán le kellett nyírni a sövényt, a kislányom rosszul lett a ház előtt, be kellett vinni a kórházba (kiderült azóta, hogy nincs komoly baja), és rájöttem, hogy az élet megy tovább. Meglepődtem, hogy amikor ez a tény tudatosult bennem, azonnal jöttek a gondolatok, hirtelen a következő szezon feladatai kezdtek el foglalkoztatni, ilyen hamar ez még soha nem történt meg velem egy szezont követően, mióta edző vagyok. Mit kell máshogy csinálni, mi lesz a stábbal, hogy alakul a nyári felkészülés, elkezdtem dolgozni, naptáraztam és fizikailag is nekiálltam újra a munkának. Elkészítettem a nyári programot, felvettem a kapcsolatot Marcz Tomival, hogy tisztázzam az Universiadéra általa számításba vett játékosok menetrendjét.



Hihetetlennek gondolom még most is, hogy ilyen hamar le tudtam zárni az épphogy véget ért szezont, de nagyon örülök ennek! Motivált vagyok, ezért éltem meg kudarcként azt, ami történt. Tíz percig volt bennem olyan érzés, hogy én ezt ezen a szinten abbahagyom, másfajta kihívást kellene találnom, de aztán rájöttem, hogy ugyanannyira meg akarom verni a Szolnokot, mint eddig. Ez az érzés azért lényeges, mert az elkeseredésnek csak egy alapja lehetett, az, hogy pontosan tudom, milyen nehéz ismét eljutni oda, ahova most eljutottunk, addig a lehetőségig, hogy egyetlen kis lépésre legyünk a BL-döntőtől.

Kérdezted, hogy hol kezdjük, hogy haladjunk?

Kezdjük még egyszer, talán az olimpiával. Azzal, hogy hogy jött haza Rióból Hárai, Csuk. Mi a magyarázata annak, hogy Hosi és Erdélyi gyakorlatilag 180 fokos fordulatot tett, addig ők húzták a csapatot, három gólokat lőttek meccsenként, s három-három és fél negyedeket töltöttek a vízben. Kiderült, amit egyébként tudtunk is: nem gépekről van szó. Elveszítették a formájukat, nem tudták teljesíteni azt amit elvártunk tőlük.

Az elveszített BL-elődöntő után egy újságírói kérdésre, miszerint büszke vagyok-e a játékosaimra, Hárai Berci bácsitól (Pufi édesapjától - a szerk.) vett idézettel válaszoltam: büszke kéne, hogy legyek, ha szükségem lenne erre az érzésre. De valójában tényleg csak azt éreztem, hogy szeretem őket, miközben folyamatosan küzdök azzal, hogy kiderüljön, mitől vannak gyengébb formában, s persze tudom, hogy ha ez egy időben többekre jellemző, akkor abban valamilyen módon én is hibás kell, hogy legyek. Vívódnak ők is, én is, ott állunk egy nagy eredmény kapujában és érezzük, hogy kellene egy nagy dolog, de egyszerűen a kicsik se jönnek...

És közben simfölik a játékosokat, hogy már az elmenetelen jár az eszük, nem motiváltak, stb. Ez a csapat 6:3-ra vezetett a Jug ellen, amely aztán döntőt játszott, 8:5-re verte meg a Szolnokot Egerben, hogy esélyük nem volt, pedig utána megnyertek mindent. Akkor senki nem mondta, ezekre a játékosokra, hogy rosszul játszanak. És ők valóban megtettek mindent. Ez egy hosszú történet, de annyi biztos, hogy az elmúlt években olyan feladatokat oldottunk meg, hogy ez valóban büszkeségre ad okot.



- Nyilván nem tudunk minden egyes állomáson végigmenni, de egy dologra nagyon kíváncsi vagyok. Emlékszem, amikor ez a most átalakuló Eger összeállt, idehoztál több olyan játékost, akiről - és nemcsak a külföldiek, hanem magyarok játékosok esetében is - "az a hír járta", hogy nagyon nehéz ember, nem az az erénye, hogy feláldozza magát a csapat érdekében, inkább az egó, a saját képességek megmutatásának szándéka jellemzi. (Igyekeztem szabatosan fogalmazni.) Ilyen játékosból lett neked négy-öt-hat és sokan abban látták a nehézséget, hogy miként lesz ebből a társaságból csapat. Így volt ez tényleg?

- Persze. Ha azt mondom, hogy szeretem őket, szeretem őket a hibáikkal együtt, amikkel nálam jobban senki nincs tisztában. Ebben a helyzetben benne van, hogy ha egy ilyen csapatot ennyire megvernek, ilyen nagy különbség alakul ki meccs közben, akkor szétesnek, nem funkcionálnak egységként. Egyszerűen vége lett. Senkivel nem volt nagy baj, de láthatóvá vált, hogy be kell fejezni ezt a dolgot.

Igen, akkor a csapat fele kicserélődött, sok nehéz ember kapott nálunk fontos szerepet. Ez nyilván elsősorban rám rótt feladatot és valóban, az elmúlt három évben rengeteg alkalommal volt olyan szituáció, hogy mint egy kötéltáncos, mentünk egy vékony sávon, és vagy erre esünk le, vagy arra. És valahogy mindig az volt a jellemző az Egerre, hogy amikor nagyon kellett, például Belgrádban, Hannoverben, a Jug-meccsen itthon, amelynek az volt a tétje, hogy másodikként kerülünk-e be az F6-be, mindig meg tudta csinálni. A döntőben volt egy fordulat, az a bizonyos Mezei-féle beugrás, itt valami elveszett, eltűnt és már nem lehetett újra előhozni. Most is azt mondom: amikor az adottságok ellenére rendkívül egységesek voltak, az is az én munkám volt, és amikor szétestek, az is. Ha megnyertük volna a BL-t, én nem lennék jobb edző. Sőt. Éppen attól leszel teljesebb, tapasztaltabb komplettebb edzői személyiség, hogy ezeket a helyzeteket átéled, megtapasztalod.

- De mivel tudtad az említett helyzetet megoldani? Egyéni beszélgetésekkel? Vagy felállítottál egy követelményrendszert, amihez mindenkinek alkalmazkodnia kellett?

- Igen. Igen. A másodikra most azt mondom, hogy még szigorúbban, még következetesebben kell betartani, és akkor nem gurulhatunk szét a végére, bármi is történik. Ez az egyik nagy tanulság a számomra.  Egyénileg is sokat kell foglalkozni mindenkivel, kivel többet, kivel kevesebbet. Nagyon hosszú egy szezon, és bár igaz, hogy ezt mindenki elmondhatja, nálunk viszont olyan sok egészségi probléma volt, ami felborított mindent. Ez egyfelől nagyon komoly problémákat okozott a hétköznapokban, másfelől azt is lehet mondani, hogy ha valami, ez tart össze egy csapatot. Nálunk most már évek óta olyanok töltenek meccsenként három és fél negyedet a vízben, sokszor nem is a saját posztjukon játszva, akik nem erre vannak "hitelesítve". Egyénként a mai élvízilabdában nem is nagyon van már ilyen játékos, egy-két nevet tudok mondani, Perrone, Prlainovics és még Dumi, ha jó állapotban van. És hát ezt egy teljes szezonon keresztül csinálni, hát...

Az eredményeinken nincsen semmi szégyellni való. Ami kritika érhet minket: több olyan meccsünk volt ebben a szezonban, főleg a Szolnok ellen, amikor szétestünk és csúnyán kikaptunk. De nem véletlen, hogy a futballban hány emberrel dolgoznak a csapatok, ráadásul egy olimpia után mindig sokkal "érzékenyebb" a helyzet.

- Lehet, hogy ez pusztán anyagi kérdés? Ha még két nagyon jó játékos van a keretben, akkor ezek a gondok nem olyan súlyosak?

- Azért az figyelemre méltó, hogy az elmúlt két évben nem a Recco nyerte meg a BL-t, pedig ott aztán szinte két csapatot tudnak kiállítani.

- Most új helyzet van nálatok, továbbra is számolni kell az általad megerősített "érzékenységekkel"?

- Továbbra is azt az utat járjuk, hogy vannak ugyan nagyon jó vízilabdázóink, de sztárjátékosok nélkül építjük a csapatot. Az egység kell, hogy domináljon, illetve azt hiszem, kicsit másfajta játékra kell átállnunk a következő szezonra. Ennek jórészt éppen az az oka, hogy más típusú játékosok jöttek, nem jobbak vagy rosszabbak, hanem más típusúak és más a személyiségük is. Ezen töröm most a fejem. Biztos, hogy fontos szerep hárul majd Vlahopuloszra, aki azok közé a bizonyos három és fél negyedes játékosok közé tartozik, akikről az imént beszéltem. Ha megnézzük a statisztikákat, a görög válogatottban Milonakisz és ő tölti a legtöbb időt a medencében.

- A másik két érkező is külföldi, még ha Avramovics nem is terheli az idegenlégiós kontingenst...

- Az Eger az elmúlt időszakban mindig beépített saját nevelésű játékost a felnőtt csapatba, most is játszani fog Kürti Dominik és Sári Andris, akiknek a nevét még nem nagyon ismeri a közvélemény. Avramovics azért került szóba, mert 60 meccset kell játszanunk egy évben, jóval több lesz a BL-mérkőzések száma, hiszen selejteznünk kell, s hiába vagyunk meg "darabra", ha csak egy-két játékos kiesik betegség vagy sérülés miatt (márpedig ezzel szinte folyamatosan számolnunk kell), na, akkor nagyon "elvékonyodunk". Ezért szükség van olyan megbízható, gyors emberre, aki segít megteremteni a játék stabilitását. Avramovics rutinos játékos, azonnal tudjuk őt használni több poszton is, s magyar útlevele van.



- Kik a külföldi külföldiek?

- Sztrahinja Rasovics, Cuckovics, Vlahopulosz és ugye, Mitrovics egyelőre kérdéses, mert jelen pillanatban még nem tisztázott, hogy ő külföldinek számít-e a szerb válogatottban való szereplése miatt. Erről még mindig csak ilyen-olyan szóbeli információink vannak, de nekünk dönteni kellett, úgyhogy ha Bane nem lesz magyar, akkor a bajnokikon nehezebben fogunk tudni gazdálkodni a meccsenkénti idegenlégiós kerettel, de megoldjuk ezt a problémát utánpótlás-játékosokkal.

- Azok közül, akik a korábbi csapatból maradtak, voltak lejáró szerződésűek, akikkel hosszabbítottatok?

- Hogyne. Mitrovicson, Hosnyánszkyn, Lőrinczen és Kovács Gergőn kívül mindenkinek lejárt a szerződése a szezon végével.  Hosszabbítottunk, Háraival, Bedővel, Deckerrel, Angyallal, Cuckoviccsal, s ez is "új igazolással felérő" hír, szerintem. Általában nálunk nincs nagy mozgás, szerintem két-három új játékos érkezése illik bele egy csapatépítési folyamatba, úgy, ha közben saját nevelésűek is rendszeresen szóhoz jutnak.

- Az ősszel kezdődő szezon mezőnyét, a riválisoknál már ismert "mozgást" hogy értékeled?

- Négy nagyon erős játékosállományú csapat kezdte az előző évet is és a vége Eger-Szolnok döntő lett. Az új szezonban nyilván még nehezebb lesz, mert a Fradi ezzel a kerettel abszolút favorittá vált - ez is egy teher lesz, természetesen. Ugyanakkor a sok jó játékos önmagában nem jelenti azt, hogy előre el lehet könyvelni bárkinek az elsőségét. Ha így lenne, akkor csak le kellene írni a játékosok névsorát, meccsekre nem is volna szükség, oda lehetne adni az érmeket "erősorrendben".

Nekem továbbra is az a célom, hogy mindent megnyerjünk. Amikor mentünk ki a Duna Arénából a feleségemmel és már a negyedik ember állított meg vagy hívott föl, hogy gratuláljon, kifakadtam, hogy ha még valaki gratulál, akkor földhöz vágom a telefonomat... És ezt őszintén így gondoltam. Persze, negyedikek lettünk, történelmet írtunk, meg jobb volt a Szolnok, de engem mindez nem érdekel. Engem az érdekel továbbra is, hogy hogy tudunk nyerni. Ez ennyire egyszerű. Azt kell nézni, hogy hogyan tudsz előrelépni, ez lehet csak motiváció.

És közben csendesen megjegyzem, nekem az, hogy Kovács Gergő nem került be Märcz Tamás vb-keretébe, pontosan ugyanolyan kudarc, mint hogy nem tudtunk döntőt játszani a final sixen. És nem vigasztal semmilyen magyarázat, például az, hogy még nem eléggé rutinos.

Akkor lett volna számomra ez a szezon tökéletes, ha a bajnoki döntőben el tudunk menni a végletekig (mint tavaly), ha döntőbe jutunk a final sixen és ha Kovács Gergő válogatott. Na, akkor azt mondtam volna, hogy elégedett vagyok.

- Amikor sövénynyírás vagy horgászat közben gondolkodtál, jutottál valamire a tekintetben, hogy mennyire fog változni a csapatod játéka?

- Persze. Van olyan, ami egyelőre nem publikus, ez szerkezeti változást jelent, illetve azt gondolom, így tudom talán jól összefoglalni a terveimet: úgy fogunk játszani jövőre, mint egy hadsereg, de egy nagyon gyors hadsereg.

- Szóval gyorsítani szeretnéd a játékot.

- Egyértelműen. A három érkező játékos mindegyike nagyon gyors, akiknek a helyére jöttek, azok közül ez csak Erdélyiről volt elmondható, Milos Csuk és Borisz Vapenszki nagyon jó vízilabdázó, de egyikük sem a gyorsaságáról híres. Szóval gyorsabbak leszünk és ebből következően kicsit más lesz a játékunk. Nekem évek óta, egészen pontosan a bergamói Világliga szuperdöntő óta van a fejemben egy elképzelés, amit nagyon szerettem volna játszatni, ha ehhez megvannak a megfelelő játékosaim és úgy néz ki, hogy ez a csapat most alkalmas lesz erre. Ez talán a jövő vízilabdája, s nyilván elsősorban 25 méteres medencében lehetne a leghatékonyabban megvalósítani, hát most megpróbáljuk majd 33 méteresben.



- Hogy mi ez egészen pontosan, az egyelőre maradjon titok?

- Ez egy nagyon gyors játék, az a lényege, hogy rendkívül gyorsan kell átérni az egyik kaputól a másik elé, illetőleg a lefordulásos és a hat a hat elleni játék között elmosódik a különbség. Rettentő nehéz volt szétszedni azokat a csapatokat, amelyek ezt jól csinálták a 25 méteres pályán, de ha kész vagyunk erre és kifejezetten megcélozzuk ennek a játékstílusnak az elsajátítását, akkor, azt gondolom, 33 méteren is menni fog. Rendkívül fegyelmezett, katonás hozzáállást igényel, de szerintem meg lehet valósítani, van is olyan csapat a világon, amely már most jól csinálja.

- Melyik?

- Az ausztrál.

- Van-e még valami konkrét, már most ismert terved a következő szezonra?

- Igen. Utaltam arra, hogy nem pusztán az eredmény minősíti az edzőt, s arra is, hogy mindig fejlődni kell, továbblépni egy már elért, megélt helyzetből, szituációból. Fontos fejlemény az életemben, a szakmai pályafutásomban, hogy ősztől a Testnevelési Egyetemre járok, mert bár az edzői licencem megvan, a kétéves képzésen szerzett végzettségemet elfogadta a szövetség, de szeretném magam továbbképezni. A fejlődéshez ez nélkülözhetetlen, nemcsak a játékosokét kell előmozdítani, hanem nekem magamnak is szükségem van új ismeretekre, elmélyültebb tudásra minden olyan területen, ami összefügg a munkámmal, az élettantól kezdve az edzéselméletig. Hosszú évek után indul újra szakedzői a "TF"-en, sikerült a felvételim és ősztől oda járok majd.

- Akkor nyárra jó pihenést, sövénynyírást, elmélkedést a csapatépítésről, őszre pedig sikeres új szezont és jó tanulást kívánok!