FACEBOOK

Margitszigeti hétzárás

Margitszigeti hétzárás
hozzászólás, 2017.06.01.

A csütörtöki két vizes edzéssel véget is ért a hét. Nagyjából. Pénteken ugyanis orvosi vizsgálatok lesznek. A fiúk - már a keret többi tagjával kiegészülve - vasárnap utaznak a somorjai edzőtáborozásra. Csütörtöki vlv-riport.

Diapolo

Az edzéseken készült vlv-fotók minőségét a Camera Kft-nek köszönhetjük.



Canon Webáruház

Szép lassan növeli a terheket Märcz Tamás, de a csütörtök esti edzés végére egy kis játékot is programba iktatott. Már, ha játéknak lehet nevezni, hogy két kapus mellett hárman-hárma küzdenek egymással, ráadásul a partról jövő síp jelére átváltva viktóriázásra, tudják, ez az a póló, amiben mindent szabad, semmi sem szabálytalan.

Pénteken terheléses kardiológiai vizsgálatra mennek a fiúk és vasárnap kezdődik meg a felkészülés újabb szakasza, amikor a final sixen szerepelt 10 játékos is bekapcsolódik a munkába. Ez már a szlovákiai, somorjai edzőtáborban lesz, ahol elszeparáltan dolgoznak majd, mindössze egy "sajtónyilvános" edzés zavarja meg őket a péntekig tartó munka során.

Délelőtt nyomta meg igazán keményen az úszást Märcz Tamás, aki ugyan változatos módon cserélgette a kínzásokkal felérő utasításokat, de a dekádok közötti pihenőidők valahogy egyre rövidebbnek tűntek.

Belefért persze a délelőtti programba is némi labdázás, passzolgatás és lövöldözés, de labdás edzésnek igazából az esti foglalkozás volt nevezhető.

A teljes keret:

Bisztritsányi Dávid, Decker Attila, Nagy Viktor (kapusok)
Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Erdélyi Balázs Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Gór-Nagy Miklós, Jansik Dávid, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Salamon Ferenc, Török Béla, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő (mezőnyjátékosok)


Jelenleg edzenek:

Bisztritsányi Dávid, Decker Attila (kapusok)
Bátori Bence, Gór-Nagy Miklós, Manhercz Krisztián, Salamon Ferenc, Török Béla, Zalánki Gergő (mezőnyjátékosok)


VLV-VIDEÓK:


Viktória



Märcz Tamás a vlv-nek


- Szervusz Tamás! Véget ért a hét, már ami az edzéseket illeti. Holnap, ha jól tudom már nem lesz edzés. Kérlek foglald össze, hogy mi történt a héten! Hogy értékeled a munkát? És mondd el, hogy mi lesz holnap!

- A munkarésze valóban véget ért. Üdvözlök mindenkit! Holnap még azért, ahogy kezdődött a hét, orvosi vizsgálatokkal, orvosi vizsgálatokkal is fejeződik be. A hét elején általános orvosi vizsgálatokon voltak, most pedig terheléses vizsgálatok lesznek. A kettő közé becsúszott hat vízi edzés két tornatermi edzéssel. Azt, amit szerettünk volna, megvalósítottuk szépen lassan. Óvatos mozdulatokkal elindult a hét, bár azért már az előző hétre is kaptak egyéni programot a játékosok, amit egyedül végeztek, tehát nem teljesen a nullából érkeztek ide. Itt a végére már voltak olyan állapotban, a legutolsó edzésnek a legeslegvégén volt egy pici, játékos kétkapu, három a három ellen, egy-egy kapussal mindkét oldalon. Úgy láttam, hogy jól esett nekik, mert jókedvvel játszottak ott is. Egy nagyobb fokú terhelésre kész lesznek már a következő héten.

- Hogy alakul a további program? Mikor csatlakoznak a többiek és hogy találkoztok?

- Vasárnap fogunk elindulni délután Somorjára, és már hétfőn délelőtt, frissen kezdjük el az első edzést.

- Már tizennyolcan.

- Így van. Ott leszünk, péntek délelőtt lesz az utolsó edzés. Lesz ebben egy sajtónyilvános edzés is egyébként, a csütörtöki délelőtt.

Ott aztán lesz minden egyébként, akik érkeznek, annak a tíz játékosnak hasonló edzésben lesz része, kicsit rávezető jellegű lesz a hét eleje. Azok, akik már kicsit előrébb vannak, egy kicsit nagyobb fokú terhelést kapnak mind a tornateremben, mind a vízben, de azért lesz egy-két olyan, vízilabdán kívüli tevékenység is, ami egy kicsit érezteti, hogy azért még az elején vagyunk a felkészülésnek.

- A konditeremre gondolsz?

- Á, nem a konditeremre. Somorján azért van egy-két olyan lehetőség, akár a wellness, akár a röplabda, biciklizés…, mondanám a focit is, csak a focitól mindig félek, nehogy valami sérülés legyen, úgyhogy az valószínűleg kimarad, de szerintem jól fogjuk érezni magunkat.

- Köszönöm szépen, jó munkát kívánok!

- Köszönöm!

(Lejegyezte: Vona Lilla)



Bátori Bence a vlv-nek


- Szervusz, Bence! Véget ért ez a nap, gyakorlatilag a hét is, mert holnap már csak egy kicsit nyomjátok a biciklipedált a vizsgálat közben, az már semmiség lesz gondolom. :-) Kérlek, értékeld, milyen volt a hét? Hogy érezted magad? Mennyire volt kemény a munka?

- Szia Geyza! Üdvözlöm az olvasókat! Kemény volt, összesen edzettünk hatot, két kondival. Kis kihagyás után mindig ilyesmi munkával kezdődik, sok úszás, hosszú úszások, sok passzolás, ugye, újra be kell lőni a vállalkat, úgyhogy erről szólt a munka igazából. Ez sosem a legizgalmasabb része, de hát meg kell csinálni.

Milyen erőállapotban vagy?

- Jó. Úgy érzem, hogy jó. Ugye Tomitól kaptunk programot, úgyhogy előző héten már lejártunk, tornatermi és vízi munkát is végeztünk, úgyhogy egyáltalán nem az alapról kezdtük. Egész jó szintre hoztuk fel magunkat. Tényleg, a végén azért voltak erős úszások, erős lövések, egy minimális taktika, úgyhogy ennyi igazából.

- Jó pihenést kívánok a hétvégére, már ami van belőle, és utána jó munkát Szlovákiában!

Rendben, köszönöm szépen!

(Lejegyezte: Kerbi)



Manhercz Krisztián a vlv-nek


- Szervusz Manó! Itt a végén már egész játékos kedvetekben voltatok. Hogy értékeled a hetet?

- Nagyon fárasztó héten vagyunk túl, hogyha mondhatom ezt, annak ellenére, hogy három napot edzettünk csak. Kedden, szerdán, csütörtökön voltak edzéseink, nyolcan voltunk összesen, tehát nem a komplett csapat. Akik most itt voltak, azoknak volt egy két két és fél hét pihenőjük, ugye nekem több, mert a vállsérülésem miatt a szezon végén már nem játszhattam a Szegedben. Úgyhogy egy nagyobb pihenő után volt ez a hét, viszonylag ilyen felhozó fizikális edzések nagy részben, de ahogy mondtad itt a végére már volt három a három elleni játék meg egy kis viktória is, bár nyugodtan mondhatom, itt a többiek nevében is, hogy azért erre már mindenki "kifogyott" így a csütörtök este végére. Már várom nagyon én is a jövő hetet.

- Mekkora változás lesz, hogy teljes keret lesz, hogy jönnek a többiek? Gondolom egész más lesz minden.

- Persze. Többen jönnek, mint ahányan jelenleg vagyunk. 18 fős lesz a keret. Ráadásul abból a tíz főből, azt hiszem, pontosan a fele Bajnokok Ligája-győztes, a többi is Bajnokok Ligája-négyben volt, tehát egyrészt mindenképpen jó játékosok, másrészt meghatározó személyiségei ennek a csapatnak.

- Világot is láttok, hiszem külföldre mentek...

- Igen. Somorjára megyünk Szlovákiába. Jó, hogy egy kicsit elszigetelve tudunk készülni. Fontos nagyon a csapat szempontjából, hogy összeérjen ez a relatíve új csapat. Már csak ismételni tudom magam, várom nagyon a jövő hetet.

- Köszönöm szépen, jó munkát.

- Köszönöm.

(Lejegyezte: Zsigmond Orsi)


vlv-fotók