FACEBOOK

Német Toni: ,,A gladiátorképző után stabil helyet szeretnék a Fradiban,,

Német Toni: ,,A gladiátorképző után stabil helyet szeretnék a Fradiban,,
hozzászólás, 2017.05.29.

Német Toni is a Ferencváros új szerzeménye. A 23 éves középcsatárral az OSC-s évekről és új terveiről, reményeiről beszélgettünk. vlv-interjú:

NÉMET TONI a vlv-nek:

- Majdnem minden évben megkeresett Zsolt (Varga Zsolt – a szerk), és hívott a Fradiba. Egyszer sem mondtam igent neki - mostanáig. Hogy mi az ok? Új kihívás, új közeg, azóta, hogy döntöttem, az is kiderült, hogy nem akármilyen csapat lesz ez :-). Remélem, hozzá tudok majd tenni én is, természetesen ez nagyon motivál, emellett az az edzésmentalitás is, ami Zsolt munkájára jellemző.

- Mennyi időre szerződsz?

- Egy plusz egy évre.

- Tehát opció van a második évre.

- Igen.

- Nem volt egyenes vonalú az elmúlt időszakod az OSC-ben. Hogy értékeled az ott töltött időt?

- Nagyon szerettem ott lenni, nagyon közel kerültem mind a vezetőséghez, mind játékosokhoz, tényleg egy nagy családról  van szó. A játékosokkal mindig összejártunk kajálni, kávézni, nagyon sokat beszélgettünk egymással, szóval nem gondoltam volna, hogy ez egy ilyen hangulatú két év lesz, és ez nagyon pozitívan hatott rám. Nagyon sok segítséget is kaptam, de úgy éreztem, hogy kell a változás.

- Szakmai szempontból, nekem mint külsősnek és laikusnak, kicsit úgy tűnt, hogy azon túl, hogy nyilván a sérülékenységed is szerepet játszott, főleg az elején, de nekem úgy tűnt, hogy hol az volt a baj, hogy túl sokat kellet játszanod, mert nem volt center, hol az, hogy keveset játszottál, mert túl sok center volt ott. Ez nem furcsa?

- Lehet, hogy közrejátszott ez is. Tény és való, nem úgy kerültem oda, hogy én leszek az első számú center. A Vasasban is második számú center voltam, és hirtelen belecsöppentem egy top négyes csapatba, ahol  hirtelen nekem jutott az egyetlen center szerepe. Erre nem nagyon voltam felkészülve. Nagyon sokat edzettem, de azt nem sikerült bebizonyítani, hogy egyedül meg tudom oldani ezt a feladatot. A következő évre jött Lukas (Lukas Seman - a szerk) meg a Boban (Szlobodan Nikics - a szerk.) akik mellett szerintem sokat fejlődtem, láttam, hogy ők mit és hogy csinálnak, nagyon sokat gyakoroltam velük együtt. Tóth Laci is nagyon sok center-edzést csinált Balázs kérésére, heti három edzés volt a három centerrel, és ez nagyon hatékony munkát jelentett.

- Ilyen mennyiségű külön edzés volt a centereknek?

- Igen. Ezt Balázs indította el, és Laci, mint válogatott center, tartotta a foglalkozásokat, az ő irányításával iskolázgattunk. Tök jó volt nekem látni, ahogy a két idősebb center hogy csinálja ezeket a gyakorlatokat, ebből lehetett a legtöbbet tanulni.



- Azért mintha kevesebbet játszottál volna, nem? Hiszen egy posztra három ember volt.

-
Igen, de ez egy ilyen év volt. A vége fele már szerintem beérett a dolog, látható volt a sok gyakorlás eredménye.

- Érezted magadon a fejlődést, annak ellenére, hogy kevesebb meccsed volt?

- A játékostársak, és mások is mondták, hogy sokat fejlődtem, és én is úgy éreztem, hogy fejlődtem, ahhoz képest, hogy hogy kezdtem az első évemet az OSC-ben.

- Mit vársz a Fraditól? Igazán komoly csapattá lép elő, talán a játékosállomány szempontjából a legerősebb magyar klub lesz. Ha az OSC-nél a top 4-be kerültél, most lehet, hogy a top1-be kerülsz...

- Remélem, hogy így lesz. Nem akarok elkiabálni semmit, be kell gyűjteni azokat az eredményeket amikre utalsz, és majd utána, talán jövő év végén beszélhetünk arról, hogy milyen ebben a csapatban játszani. Tény és való, hogy igen nagyok a remények a csapattal kapcsolatban. Én inkább csak magamról beszélnék. Ha be tudok kapcsolódni egy ilyen munkába, be tudok illeszkedni egy ilyen csapatba, akkor szerintem annak meglesz az eredménye, ez is egy plusz motiváció, hogy ilyen emberekkel edzhetek, és ezek után talán bizonyíthatok majd a válogatottban is újra.

- Zsolttal nyilván beszélgettél. Ő elmondta, hogy mit szeretne, és mit vár tőled. Ebből mit lehet tudni? Mi lesz a feladatod? Mire készülsz?

- A mostani nyári szezon teljes időszakát a fizikai felkészítés teszi majd ki.



- Mikor kezditek az edzéseket?

- Én június 5-én. Amikor a többiek becsatlakoznak, már több lesz az úszás, meg a taktika, de addig a fizikai állóképesség javítására megyünk rá.

- Amikor elkezdődnek a tétmeccsek, mit várnak tőled? Hogy készülsz erre?

- Eredetileg úgy indul a dolog, hogy centerként és bekként is fogok játszani, Zsolt szeretné csatasorba állítani a fiatalok lendületét, azt kéri majd, hogy sokat ússzunk, forduljunk le, bár centerként nem mindig lehet lefordulni, majd ez kiderül. Nagyjából ez az, amit várnak tőlem is, a fiatalos erőt, a lendületet.

- Azért ttt is lesz melletted két tapasztalt center, Szirányi Balázs és a szintén a Fradiba igazoló Szlobodan Nikics. Nem határolja ez be itt is a lehetőségeidet?

- Tegyük hozzá, hogy Vara Zsolt is center volt, nemcsak a másik két társamtól, hanem tőle is szeretnék tanulni, ő külön is sokat foglalkozik majd a centerekkel év közben is. Nekem még elég sokat kell tanulnom, ezért kifejezetten örülök, hogy ilyen a helyzet.

- Sok társsal találkozol megint az egykori junior válogatottból. Manhercz Krisztián, Sedlmayer Tamás és aki már eddig is a Fradiban volt, Jansik Szilárd és Pohl Zoltán. Ez már elég nagy része a csapatnak, a másik "csoportba" a világklasszisok tartoznak. A kettőből kell egy csapatot csinálni, szerinted ez mennyi időt vesz igénybe?

- Nyilvánvaló, hogy nekünk fiataloknak nem okozhat gondot az alkalmazkodás az idősebbekhez, ez a mi feladatunk. Amennyire eddig megismertem a idősebbeket, mindegyikük segítőkész, a beilleszkedésben és a játékban is lehet majd számítani rájuk, nem fog gondot okozni a csapatban a "generációs különbség".



- Mi az amivel elégedett lennél. Szoktál-e ábrándozni arról, hogy egy év múlva körülbelül hol fogsz állni a csapattal?

- Mindig vannak elvárások, én annak örülnék, ha oszlopos tag lehetnék a Fradiban.

- És az eredmény szempontjából?

- Dobogó a bajnokságban, de legalább egy döntőt is szeretnék játszani, vagy az Eurokupában vagy a bajnokságban.

- Mennyiben segítheti a válogatottsággal kapcsolatos terveidet az, hogy ebben a klubban leszel?

- Az biztos, hogy a Zsolttal nyárra tervezett „gladiátorképző” nagy hasznomra lesz, de most elsősorban azzal foglalkozom, hogy a Fradiban legyen biztos helyem, a többi majd utána következhet.

- Van-e bármi, amit még szeretnél elmondani?

- Köszönök szépen mindent az OSC-nek, az elmúlt két évet, a vezetőségnek és a csapatnak, azt, hogy ilyen családba tartozhattam.

- Sok sikert az új csapatodban!

(Lejegyezte: Kerbi)