FACEBOOK

Új korszak kezdődik Szegeden - Varga Péter a vlv-nek

Új korszak kezdődik Szegeden - Varga Péter a vlv-nek
hozzászólás, 2017.05.19.

Nem érte el kitűzött célját, a bajnoki 7. helyet a Szeged, amely hullámzó teljesítményt nyújtott: meglepő sikerek mellett nem várt kudarcok jellemezték a csapat 2016-17-es teljesítményét. Az igazi változások most következnek, Varga Péternek - ha ő viszi tovább a szegedi munkát - lényegében új csapatot kell építenie. vlv-interjú a vezetőedzővel a szegedi helyzetről:

VARGA PÉTER vezetőedző (ContiTech Szeged) a vlv-nek:

- Azt kell, hogy mondjam, csalódás volt ez az év. Már a szezon első szakasza nem a várakozásaink szerint sikerült, hiszen meg lehetett volna ismételni a Magyar Kupa négyes döntőjébe jutást, erre jó lehetőség volt, de nem sikerült.

Nehéz éven vagyunk túl, a bajnokságban ősszel sajnos becsúsztak olyan eredmények, amelyek rontották a későbbi esélyeinket, illetve a középszakasz mérkőzései sem úgy sikerültek, ahogy szerettük volna. Ennek nyilván több oka van. Nem kifogás, tény, hogy sok sérüléssel küszködtünk, eltiltásaink is voltak, így szinte mindig kevesebben voltunk egy-két, néha három emberrel, s a többieknek emiatt nyilván sokkal többet kellett teljesíteni. Igyekeztünk fiatalokkal pótolni a mindenkori hiányzókat, de a végére egy kicsit már fejben is elfáradtunk, illetve az utolsó másfél hónapot sérülések miatt teljes egészében három fontos játékosunk, Manhercz Krisztián, Palotás Gergely és Ivan Basara nélkül játszottuk végig. De mondom, nem kifogást keresek, csak megemlítem, hogy ezek a tények jelentősen befolyásolták az eredményességünket.

Ősszel fájó módon pontokat hullajtottunk el, a Pécs elleni otthoni mérkőzésre, a Szentes elleni meccsre gondolok, mindkettő döntetlen lett, sőt, az októberi Szeged-Vasas is.  Ezek fontos pontok voltak, elvesztésük meghatározta, hogy a rájátszásban kivel kell kell játszanunk, s milyenek lesznek az esélyeink.

- Mi volt az eredeti hivatalos cél?

- Az ötödik helyet céloztuk meg és most sem gondolom, hogy ez lehetetlen küldetés volt. Tudtuk, hogy nehezen teljesíthető feladat, de lehetett látni, hogy amikor komplett csapattal álltunk ki, azért tudtunk nagyon jó meccseket játszani, még meglepetéspontokat is szeretünk, gondolok itt az OSC elleni két mérkőzésre, amelyeken nemcsak az eredmény szempontjából okoztunk meglepetést, hanem szerintem kifejezetten jól is játszottunk.

- Kaptatok már hivatalos értékelést a klubvezetéstől vagy a szponzoroktól?

- A 7. hely nyilván számukra is csalódást okozott, de azt azért ők is látták, hogy ez egy fiatal csapat volt, benne volt a potenciál, talán a rutintalanság is szerepet játszott az év közbeni kudarcokban. És azért azt se felejtsük el, hogy a magyar bajnokság nemcsak topszinten volt nagyon erős, a mi kategóriánkban ott volt egy BVSC, egy Miskolc és a Vasas sem volt rossz, hiszen sikerült bejutnia a legjobb nyolcba.

Ezek a középmezőny első felében szereplő csapatok nagyjából egyforma játékerőt képviseltek, sajnos a velük vívott meccsek többségéből, különösen a középszakaszban, nem jöttünk ki jól.


Fotó: Iványi Aurél

- Hogy érezted, erősebb volt a bajnokság a korábbiaknál?

- Azt gondolom, hogy mindenféleképpen, hiszen mindenki látta, még az 5. hely megszerzése is rendkívül komoly erőfeszítéseket kívánt. Egyébként, ha azt vesszük, a középszakasz nekünk elég jól indult, hiszen a Ferencvárost az otthonukban megleptük, döntetlennel pontot csíptünk el. Bizakodóak voltunk, de aztán sajnos máshogy alakultak a dolgok és valóban nagyon erős volt ez a mezőny.

- Hogy vagy megelégedve a játékosokkal? Ért-e valami meglepetés, azt kaptad-e, amit vártál?

- Összességében: szinte mindenkivel kapcsolatban van egy kis hiányérzetem. Most is úgy gondolom, hogy az elért eredménynél többre voltunk hivatottak - egyébként ezért is fogalmaztuk meg célként az 5. helyet. Bár a tavalyi szezon végén két-három rutinos játékos elment, olyan fiatalok jöttek, akik ambiciózusak voltak, lehet, hogy még egy kis idő, higgadtság, némi tapasztalat kellett volna, hogy például adott szituációkban jobban sáfárkodjunk a vezetéssel, mint például a Pécs ellen, amikor nagyon vezettünk, aztán egyszer csak döntetlen lett a vége. Igaz, a Vasas ellen éppen fordítva történt. Ezek a hullámzások jellemeztek minket. Valószínű, hogy ha ezek a játékosok egy-két évvel idősebbek, tehát egyben tapasztaltabbak lettek volna, akkor sok minden másként alakul. Ezt a tapasztalatot most szerezték meg, ami egyfelől fájó, másfelől azt jelenti, hogy fejlődtünk, rutinosabbak lettünk, ha a végeredmény nem is ezt mutatja.

- Milyen a vízilabda helyzete most a városban? Azt tudjuk, hogy most már aztán tényleg elkészül majd egy új uszoda, előtérbe helyezi ez egy kicsit jobban a csapatot?

- Erről talán Papeszt (Molnár Tamás klubelnököt - a szerk.) kellene megkérdezni. Az biztos, hogy amíg nem lesz kész az uszoda, addig is fontos, hogy első osztályú csapata legyen a városnak. A szponzoraink szándékáról és a következő évi lehetőségekről nyilván folynak tárgyalások, ezekről én nem tudok nyilatkozni. Valószínű, hogy a következő hetek ebből a szempontból nagyon fontosak lesznek. Az tény, hogy jelentős számú játékos távozik most tőlünk, azon dolgozunk, hogy megfelelő csapatunk legyen jövőre is. Képlékeny még a helyzet, tárgyalunk leigazolni tervezett jelöltekkel. Várható, hogy a rutint továbbra is hiányolni fogjuk, viszont a fiatalos elszántság, lelkesedés nagy szerepet fog játszani a 2017-18-as Szegedben.


Fotó: Iványi Aurél

- A jövő évi célokról lehet már tudni valamit?

- Majd akkor érdemes erről beszélni, ha meglesz a csapatunk. Annyit tudok most mondani, hogy egy kicsit hasonló helyzeten vagyunk, mint három éve voltunk, amikor a szponzorunk is távozott és a csapat nagy része is (akkor jött létre "az új OSC" - a szerk.), azzal a különbséggel, hogy akkor azért maradt három-négy rutinos játékosunk. Igyekszünk a lehetőségekből kihozni a maximumot, a vezetőség gőzerővel dolgozik ezen és bízom abban, hogy sikerrel jár.

- Nem szeretnék erőszakosan kérdezni és nem is neveket kérek, de mégis, arányát tekintve a mostani csapat mekkora hányadát érinti a "változás" vagyis hányan mennek el? A keret negyedét, a harmadát, a felét érinti a mozgás?

- Amiről jelenleg tudok, az várhatóan több mint a felét jelenti.

- Idegenlégiósban gondolkodtok?

- Nem igazán. Valószínűleg nem lesz külföldi játékosunk. A tervezett igazolások mellett a saját utánpótlásunkból igyekszünk beépíteni egy-két embert, mert most már felnőttek nálunk tehetséges ifijátékosok.

- A te megbízatásod tart még, mi a személyes sorsod?

- A szerződésem most jár le, bízom abban, hogy további bizalmat kapok és meg is fogunk tudni egyezni.

- Köszönöm a beszélgetést, kíváncsian várjuk a szegedi fejleményeket!