FACEBOOK

Bachner András a Reggeli Startban

Bachner András a Reggeli Startban
hozzászólás, 2017.05.18.

Nagy Ádám, Sánta Dániel, Dőry Farkas és Berta József a következő szezonban a Miskolc csapatában játszik. A Reggeli Start csütörtöki műsorának egyik vendége Bachner András, az MVLC elnöke volt. Tudósítás és a beszélgetés videófelvétele:

- Megtörtént egy bocsánatkérés, én azt elfogadtam, úgy gondolom, a jövőt illetően a fiatal kolléga is megtanulta az esetből, hogy ezt a metódust esetleg nem kell alkalmazni - mondta Bachner András a bajnoki 5. helyért folytatott Miskolc-BVSC emlékezetes kísérőjelenségéről, arról, hogy a vasutasok edzésén az ő arcával dekorálták ki a lövőfalat, s így gyakorolták a lövőpontosságot.

Ez az ügy tehát lezárva, de még nem tudni, hogy Sike József vezetőedző, aki az utolsó meccset követően bejelentette lemondását, meggondolja-e magát. Bachner András ezt szeretné, ezért egyelőre nem is tárgyal senkivel az "utódlásról", pedig vannak jelentkezők. A vezetőedző szerint Sike fantasztikus munkát végzett, a medencében és az öltözőben egyaránt jó, családias volt a hangulat, a játékosok bíztak egymásban, csapatként mentek vízbe, ezeknek köszönhető a siker, a nemzetközi szereplésre jogosító 5. hely megszerzése.

A klub egyébként "zöld utat kapott" a várostól és a szponzoroktól, így természetesen indul az Eurokupa következő évi versenysorozatában.

Az elnök - aki szinte minden edzésen is jelen van! - viszonylag részletesen elemezte posztonként csapatát, kiemelve, hogy újító szellemben, jelentős kockázatot is vállalva, nagy szakmai tudással irányított a vezetőedző. Megemlítette, hogy tavaly 17 és fél évesen igazolták le a tehetséges balkezes Vadovics Viktort, aki sokat játszhatott és óriásit fejlődött az egy év alatt, jó eséllyel pályázhat a következő korszak válogatottjába. Kiemelte a szintén fiatal Lukács testvéreket, az idegenlégiósokkal kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy nem olimpiai bajnokokat szerződtettek, hanem jó szemmel kiválasztott játékosokat, akiket az edző be tudott illeszteni az elképzeléseibe.

Bachner András szóvá tette, hogy a bajnokság lebonyolítási rendje nem ideális, jobb lenne, hogy mindenki játszhatna mindenkivel, s a körmérkőzések után lenne csak "csoportosodás", de ha a magyar vízilabda, főleg a válogatott érdekét a jelenlegi rendszer fenntartása szolgálja, akkor ezt elfogadják.

A következő szezonra a Miskolc célja az, hogy megőrizze a nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyezést, az Eurokupában pedig jusson el a negyeddöntőig.

Tavaly 11 új játékost szerződtetett a klub, most négy igazolásuk lesz: Nagy Ádám, Sánta Dániel és Dőry Farkas nevét a klubelnök elmondta a beszélgetésben, a negyedik új szerzemény Berta József, akit már tavaly is hívott Miskolcra az elnök, most sikerült megegyezniük.

A TELJES BESZÉLGETÉS: