FACEBOOK

Elnöki portré a lövőfalon - miskolci tiltakozás egy BVSC-edzésmódszer ellen

Elnöki portré a lövőfalon - miskolci tiltakozás egy BVSC-edzésmódszer ellen
hozzászólás, 2017.05.10.

A Miskolc indulhat az Eurokupában, mert a BVSC-vel szemben megszerezte az 5. helyet. A két klub párharcát szokatlan kísérőjelenségek övezték. A miskolci klubelnök a vlv-nek bejelentette, hogy beperli a BVSC vezetőedzőjét, mert a rivális csapat edzője a Szőnyi úti uszodában az ő kinagyított arcképére gyakoroltatta a pontos lövéseket a BVSC-játékosokkal. A Miskolc vezetőedzője, Sike József a szerdai győztes meccset követően felmentését kérte, a magyar pólóséletben tapasztalt történések miatt. Ezt a klub elnöke egyelőre nem fogadta el. Részletek folyamatosan bővülő tudósításunkban.

Erős pszichikai hadviselés kísérte az 5. helyért lezajlott Miskolc-BVSC bajnoki helyosztót, amelynek tétje a nemzetközi porondra való kijutás volt, hiszen a párharc győztese az Eurokupában képviselheti Magyarországot. Mint az első két meccs után készített vlv-értékelésből is látszott, a felek bajnoki döntőnek tekintették a párviadalt. Mint utólag kiderült, a csatát mellékzöngék is kísérték.

BACHNER ANDRÁS klubelnök a vlv-nek:

- Tudomásunkra jutott, hogy Szűcs Levente, a BVSC vezetőedzője az arcképemet nyomdában kinagyíttatta és hat példányban elhelyezte a Szőnyi úti uszoda medencéjénél a lövőfalon, majd csapatának játékosai ezen gyakorolták a lövéseket, az arcképemet kellett eltalálni. A lőfal két edzés között a parton volt, ahol mindenki láthatta a Miskolc elnökének arcképét.

Felháborítónak tartom, hogy ilyesmi megtörténhet 2017-ben Magyarországon, abban az évben, amelyben Bajnokok Ligája final sixet és világbajnokságot rendezünk. Ilyen "eljárásban" legutóbb Osama bin Laden részesült az amerikai katonák részéről. Meggyőződésem, hogy itt nemcsak súlyos sportszerűtlenségről van szó, ezért az esetnek jogi következményei lesznek, polgári pert fogok indítani. Szűcs Levente nemcsak engem sértett meg, hanem az egész vízilabda-társadalmat, s olyan példát mutatott az utánpótlásnak, a pólót most tanuló gyerekeknek, ami szerintem megengedhetetlen.

A történtekkel kapcsolatos tiltakozásomról hosszabb levélben tájékoztattam Kemény Dénest, a szövetség elnökét és tudomásom szerint Miskolc város polgármestere is hasonló lépésre készül.


SZŰCS LEVENTE (MKB-Euroleasing-BVSC) vezetőedző a vlv-nek:

- Ennek a történetnem messzebbre nyúló előzményei vannak. Két évvel ezelőtt lejöttünk Komjádi Kupa-mérkőzést (tehát U21-es korosztályú találkozót) játszani a Miskolccal és egy ki-ki meccsen két góllal nyertünk. Másnap a Miskolc a visszavágóra 10-11 éves gyerekeket küldött fel egy olyan edzővel, akivel még életemben nem találkoztam. Megalázó volt a szituáció, főleg úgy, hogy jelezhették volna személyesen, vagy akár telefonon is, hogy ők elengedték ezt a meccset. De nem. Ott szembesültünk a ténnyel. A következő miskolci élményünk az volt, amikor egyszer Miskolcon játszottunk egy mérkőzést, lenyilatkozták a szövetség honlapjának, hogy a BVSC egy 250 milliós köoltségvetésű csapat, amivel ők nem tudnak versenyezni. Ezt téves információkra alapozva nyilatkozták, amivel szembesítettük őket, erre letagadták, hogy ők ilyet nyilatkoztak volna. (A nyilatkozat aztán, ha jól tudom, eltűnt a honlapról.)

Most az 5. helyért folyó párharc előtt jeleztük, hogy az első, miskolci találkozó előtt egy nappal szeretnénk lejönni. Ez ugye bevett szokás, lejössz a csapattal egy nappal hamarabb, lent alszol, kérsz egy kis edzéslehetőséget, hogy átmozgasd a fiúkat, és másnap a környezetet kicsit jobban megszokva játszhatod a mérkőzést. A válasz az volt, hogy ők nem tudnak nekünk pályát biztosítani. Egy nappal a mérkőzés napja előtt kaptunk egy telefont, hogy szeretnék elhalasztani a találkozót, mert nyolc beteg játékosuk van. Aztán a felsorolt játékosok közül az egyik rá két napra a social mediában kiposztolta, hogy „újra edzésen, az uszodában”. Ezt a történetet innentől kezdve nem nehéz összerakni.

Ami a lövőfalat illeti, ez egy parton lévő, tehát, használaton kívüli lövőfal, s az, hogy erre Bachner András képe kikerült, a sok-sok negatív élmény következményeként kialakult motivációs eszköz volt. A BVSC házán belül csak a BVSC játékosai érintkeztek vele. Sem gúnyolódás tárgyát nem képezte, sem pedig sértésnek nem szántuk, ez egy motivációs eszköz volt. Természetesen, hogyha ezzel bárkit megsértettünk, akkor elnézést kérünk. Tulajdonképpen a történet ilyen rövid.

- Hogyan értékeled a mai mérkőzést?

- Úgy gondolom, hogy 7:5-ig volt egyáltalán bármiféle esélyünk a mai meccsen. Mind a két oldalon jó volt a kapusteljesítmény. Ami meghatározta az egész mérkőzést, az az volt, hogy nagyon sok akciógólt kaptunk, ezzel szemben mi nem nagyon lőttünk. 7:5-nél, amikor megkaptuk a nyolcadikat, sajnos kinyílt az olló és szépen lezárta a mérkőzést, abszolút megérdemelten a Miskolc. Ezúton is gratulálok nekik és sok sikert kívánok az Eurokupához.

Annyit szeretnék még mondani, hogy bár tudom, hogy senkit nem érdekel, de ez a BVSC az egyetlen csapat az első kilenc, vagy tíz helyezett közül, ahol egyetlen külföldi játékos sem szerepel, és a BVSC az egyetlen olyan csapat, ahol a 15 játékosból 9 saját nevelésű. Úgy gondolom, hogy az, amit a BVSC képvisel, egy nagyon szép üzenet lehetne a magyar vízilabda felé. És igen, lehet, hogy ez most csak a hatodik helyre volt elég, de reménykedünk abban, hogy ami hiányérzet bennünk maradt, azt jövőre tudjuk majd pótolni. Nagyon-nagyon szépen köszönöm a fiúknak az elmúlt féléves munkát!

(Lejegyezte: Vona Lilla)



A Szőnyi úti lövőfal


EZ TÖRTÉNT KORÁBBAN

3. forduló, május 10., szerda

Miskolc-BVSC 11:6 (4:3, 1:0, 2:2, 4:1)
G.: Bowen 4, Miklós L., Milicsics, Misics 2-2, Vadovics, ill. Pásztor, Létay 2-2, Kovács P., Csapó M. 

A Miskolc 2:1-re megnyerte a párbajt, ezzel 5. lett és indulhat az Eurokupa következő versenysorozatában.


A meccset követően Sike József, a hazaiak vezetőedzője közölte, hogy felmentését kéri tisztsége alól a magyar vízilabdasportban az utóbbi hetekben tapasztalt történések miatt. A klubelnök - akit váratlanul ért a bejelentés - 30 napos türelmi időt kért a szakembertől és abban bízik, hogy Sike József megváltoztatja döntését.

VLV-VIDEÓK:
(Köszönjük a videókat Balázs Miklósnak.)

0:1 - Pásztor első gólja

1:1 - Misics első gólja

2:1 - Bowen első gólja

2:2 - Csapó gólja

3:2 - Vadovics gólja

4:2 - Milicsics első gólja

4:3 - Kovács Péter gólja

5:3 - Bowen második gólja

6:3 - Bowen harmadik gólja

6:4 - Pásztor második gólja

7:4 - Bowen negyedik gólja

7:5 - Létay első gólja

8:5 - Miklós Levente első gólja

9:5 - Milicsics második gólja

10:5 - Miklós Levente második gólja

11:5 - Milicsics második gólja

11:6 - Létay második gólja, ötméteres



Bachner András klubelnök Sike József lemondásáról

Címkék:
Nincs címke.