FACEBOOK

Véget érhet a bronzcsata - vlv-előzetes

Véget érhet a bronzcsata - vlv-előzetes
hozzászólás, 2017.05.05.

Az OSC 1:0-ra vezet, egy esetleges újabb győzelemmel megszerezné a bajnokság harmadik helyét és ezzel a BL-szereplés jogát. vlv-előzetes a két vezetőedző nyilatkozatával és a szombati teljes programmal.

Bajnoki bronzcsata

AZ ELSŐ MÉRKŐZÉSEN TÖRTÉNT

Május 6., szombat, 2. forduló

18.00 FTC-OSC
- vlv (szöveges élő)

A párharc az egyik fél második győzelméig tart. Az OSC 1:0-ra vezet.

VARGA ZSOLT (FTC-PQS Waterpolo)

- A most következő mérkőzésen nem követhetünk el olyan hibákat, mint amilyen az első találkozón történtek. Nem arról van szó, hogy előnyt nem ronthatunk el vagy hátrányból egyáltalán nem kaphatunk gólt, bizonyos "extra hibákat" kell kiszűrnünk a játékunkból, csak akkor van esélyünk nyerni, ha ez sikerül. Visszanéztem az első meccset, a játék képe jó volt, mentálisan kell feszesebbnek, fegyelmezettebbnek lennünk.

Tény és való, hogy az OSC elleni meccseinken mindig benne voltak az említett, nem elfogadható hibák, miközben a két csapat szinte teljesen egyforma játékerőt képvisel. Az eddigi meccseken is szoros eredménynek születtek, egy-két gólos győzelmek voltak ezek, sajnos mindig az OSC javára, ami dühítő...

Kisebb betegségek, már szinte szokásosnak nevezhető sérülések vannak, de mindenki hadra fogható lesz szombat délutánra.


TÓTH LÁSZLÓ (A-Híd OSC-Újbuda) a vlv-nek:

- Május elsejét pihenővel ünnepeltünk, azóta készülünk. Úgy látom, minden rendben van a csapatnál, lelkesek, motiváltak a fiúk, beteg, sérült nincs, a szokásos menetrendet alkalmaztuk, edzettünk, videóztunk "Csak a Fradi!" jeligével. :-)

Ugyanolyan mérkőzésre számítok, mint amilyen az első volt, illetőleg, amilyenek általában a Fradi elleni meccseink: szoros, döntetlen közeli állás végig, egy fór itt, egy fór ott, apróságok döntenek majd az egyik csapat javára.

Abba a hibába nem szabad beleesnünk, hogy mivel nekünk már csak egy győzelemre van szükségünk, siettessük ennek elérését. Ők haza pályán játszanak, ahol bármi előfordulhat, ráadásul nagyon jó csapat, türelmesnek kell lennünk, meglátjuk, hogy alakul.


További szombati mérkőzések:

Az 5. helyért, 2. forduló

17.00 BVSC-Miskolc


A Miskolc 1:0-ra vezet


A 11. helyért, 2. forduló

16.30 Debrecen-Pécs


A Debrecen 1:0-ra vezet


A 13. helyért, 1. forduló

19.30 UVSE-Tatabánya


A 15. helyért, 1. forduló

18.00 Szentes-KSI