FACEBOOK

Az MVLSZ befejezte a vlv támogatását

Az MVLSZ befejezte a vlv támogatását
hozzászólás, 2017.04.25.

Megérkezett a hivatalos közlés és most már írásos határozat is van róla: a Magyar Vízilabda Szövetség nem folytatja a szerződéses együttműködést a vlv.hu oldallal.

A szövetség és a vlv együttműködése befejeződött. Ezzel idén tízéves lapunk anyagi forrás nélkül maradt. Az elmúlt tíz évből 9-ben az MVLSZ biztosította a működés kisebb-nagyobb részének anyagi fedezetét, a 2013-as év kivételével tehát minden esztendőben.

Az utóbbi években a havi rendszeres támogatásért és a férfi válogatott külföldi szereplésének tudósításához felhasznált utazási keretért szolgáltatásokat is nyújtottunk a szövetség weboldala számára - ezek most szintén megszűnnek.

Amikor megköszönjük a szövetség által eddig biztosított támogatást, fájó szívvel tesszük hozzá: sajnáljuk a meghozott döntést, mert meggyőződésünk szerint a vlv a vízilabda érdekeit jól szolgálta, a pólós világban elismert helyet vívott ki magának, videóit a világ minden táján edzők, játékosok figyelték, használták nemcsak szórakozásra, hanem tanulásra, oktatásra is.

Tudósításainkban mindig objektivitásra törekedtünk, igyekeztünk bemutatni a hazai pólós elithez tartozók - elsősorban a válogatottak - életét, felfogásukat a sportágról, napi szinten nyomon követtük életük eseményeit, sérülésektől kezdve gyermekük születésén át a visszavonulás szomorú pillanataiig. 

Tíz éven át szinte minden világversenyen a helyszínről tudósítottunk, együtt sírtunk és együtt nevettünk a főszereplőkkel. De nemcsak a sportág ünnepi alkalmain, a tétmeccseken voltunk jelen, hanem - ha csak lehetett - az izzasztó hétköznapokon, edzéseken is végig ott voltunk, lehet mondani, hogy együtt éltünk a csapattal.

Sikeresen küzdöttünk le minden, "természetes" és mesterségesen elénk állított akadályt, tettük a dolgunkat, nem vártunk ezért semmilyen elismerést.

E sorok írója 2007 óta rengeteg személyes áldozatot hozott azért, hogy a vlv minőségi lap legyen, kielégítse a sportág iránt érdeklődők igényeit. Tette mindezt úgy, hogy az elmúlt négy évben saját családi kasszájából egészítette ki azt az összeget, amellyel a szövetség hozzájárult a honlap működéséhez.

Többször fordultunk már olvasóinkhoz, segítséget kérve, részben ennek köszönhetően tudtunk eddig "elevickélni", s nyilván most is erre kényszerülünk majd.

Ami fájó: a szövetség hivatalos közlésébe nem fért bele néhány szó, amivel megköszönik eddigi erőfeszítéseinket.

Ami szintén fájó: bár március 27-én (pár nappal a szerződésünk lejárta előtt) még azt a tájékoztatást kaptuk írásban, hogy a szövetség folytatni kívánja az együttműködést, a későbbi fejlemények nem ezt a szándékot tükrözik.

Ami a legfájóbb: a minket tájékoztató főtitkári közlésben ez áll: ,,a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége nem támogatja a korábbi „honlap támogatás” típusú szerződések meghosszabbítását,,. (A közzétett 30/2017-es számú elnökségi határozatban pedig szó sincs általános érvényű döntésről, az MVLSZ elnöksége arról határozott, hogy nem hosszabbítja meg a vlv.hu kiadójával a lejárt szerződést. Cseppben a tenger...)

Vagyis tehát nem egyetlen, nagy hatalmú ember döntött a sorsunkról, hanem a sportágat irányító grémium, az MVLSZ elnöksége, amelynek tagjait felsorolhatnánk, de nem tesszük. Így is elég a szégyen a számunkra, hogy egyenként szinte mindegyiküket ismerjük, tudjuk, hogy jó véleménnyel vannak a vlv-ről, most pedig, amikor a sorsunkról volt szó, kiderült, hogy nem volt elég a mutatott teljesítmény ahhoz, hogy más döntés szülessen. (Az ülésről egyébként egymásnak ellentmondó információink vannak, olyat is hallottunk, hogy a döntést lényegében ismertették a részvevőkkel, s így vált legitim elnökségi határozattá. Ezt támasztja alá, hogy a "határozatban" szavazati arány nem szerepel, ellentétben más döntésekkel.)

Egy biztos: mi emelt fővel folytatjuk, s ha kell, fejezzük be a munkánkat. Sok mindent megéltünk az elmúlt tíz év alatt, s képesek vagyunk kellő objektivitással szemlélni a fejleményeket.

Ennek alapján kell kimondanunk: az olvasónak, a vízilabda-rajongónak nemcsak a vlv miatt kell aggódnia.

Stuber Sándor
a vlv szerkesztője
szerk_kukac_vlv_pont_hu

Címkék:
Nincs címke.