FACEBOOK

Indul a budapesti masters vb-n a "klasszikus Kemény-csapat"!

Indul a budapesti masters vb-n a
hozzászólás, 2017.04.18.

A hír a szövetség honlapján látott napvilágot. A vlv információi szerint a csapat a 40 + kategóriában vesz részt a versenyben. Érdekesség, hogy több érintettől származó információnk szerint a kezdeményezés legnagyobb támogatója Kásás Tamás volt. Úgy tudjuk továbbá, hogy a Biros Péter visszavonulása alkalmából rendezett egri gála nagy lökést adott az ötlet megvalósításához. Benedek Tibor és Märcz Tamás nyilatkozata a vlv-nek:

Diapolo

A szövetség honlapja így közölte a 17. FINA Masters Világbajnokságon (augusztus 7-13.) "Millennium" néven rajtoló csapat névsorát:

Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Gergely István, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Märcz Tamás, Molnár Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Székely Bulcsú, Varga Tamás, Varga Zsolt és Vári Attila.

A kispadon Kemény Dénes munkáját Kósz Zoltán segíti majd.

A fenti névsor gyakorlatilag megegyezik a 2000-es sydney-i olimpián aranyérmet nyert magyar válogatottal. A kispadra kerülő Kósz Zoltán helyére a későbbi kétszeres olimpiai bajnok Gergely István "ugrik be", s szerepel a csapatban a szintén későbbi aranyérmes Varga Tamás.

Az aranygeneráció tagjai eddig három alkalommal szerepeltek gálameccsen nagy nyilvánosság előtt. Először a Vodafone szervezett ünnepi gálaprogramot a tiszteletükre 2009 nyarán. Debrecenben Varga Tamás "érintett" kezdeményezésére szerveztek gálamérkőzést 2014 végén, s legutóbb, tavaly szeptemberben emlékezetes gála keretében búcsúztatták a korábbi társak a játéktól visszavonuló Biros Pétert.

BENEDEK TIBOR a vlv-nek:

- Beneveztünk, de nem tudom még biztosan, hogy én fogok-e tudni játszani, a szándék megvan, de meglátjuk. Úgy tudom, hogy Kása a vezére a kezdeményezésnek. Ez komoly dolog, edzést, alapos felkészülést igényel, egyelőre nem tudom, ki mennyire tudja ezt teljesíteni, én magam még egy kicsit bizonytalannak érzem a szerepemet, de sodródom az árral... :-)

Emlékszem, Biros Peti búcsúgáláján felvetődött, hogy "ha ilyen jók vagyunk", akkor lehet, hogy ezt folytatni kellene vagy legalábbis gyakrabban csinálni. :-) Viszont Egerben azért az is látható volt, hogy ez nem olyan egyszerű dolog, két lefordulás után már kapkodtam a levegőt... Azt mondom, ha játszom, a masters vb-n legalább hagynak majd lőni az ellenfelek, az egriek (a saját volt játékosaim...) ezt nem tették, kifejezetten engem fogtak, inkább szabadon hagyták Dumit a 2:1-es lefordulásnál...

MÄRCZ TAMÁS a vlv-nek:

- Bár tényleg elég zsúfolt a nyári programom, egy ilyen dologból én sem szeretnék kimaradni. :-) Az utóbbi pár alkalommal, amikor együtt játszottunk a fiúkkal, nagyon jól éreztük magunkat, de a nyári fő feladatomról nem feledkezhetek el. Jeleztem a többieknek, hogy a masters vb előtti erősebb közvetlen felkészülésben nem valószínű, hogy részt tudok venni, inkább előre dolgozom majd, megpróbálok már a júniusi saját felkészülésünkre úgy érkezni, hogy ne az utolsó pillanatban kelljen pótolni a hiányosságokat. Egyébként meg úgy gondolom, leszünk elegen, ha kell, kisegítenek majd engem a többiek, régen is kisegítettük mindig egymást, erre számítok most is. :-).

- Azért ez egy komoly torna lesz, ha öregfiúk játszanak is, mégiscsak sportteljesítmény. Hazai közönség előtt veszélybe kerülhet a nimbuszotok is, ezzel számoltok?

- Valóban félre kell tennünk a viccet, ebben a 40 +-os kategóriában jó formában érkeznek az orosz, a német sportolók, egyéb nemzetek csapatai, tehát valóban erősebb felkészülésnek kell megelőznie a tornát, hiszen senki sem szeretne szégyent vallani. Úgy gondolom, hogy azért ennek a csapatnak a játékosai még mindig olyan erősek lesznek, hogy a torna esélyesei közé számítanak majd. Majdnem azt mondom, rajtunk múlik, hogy milyen teljesítményt nyújtunk majd de az biztos, hogy az elkövetkező időszakot mindenkinek "uszodaközelben" kell töltenie ahhoz, hogy sok örömöt tudjunk szerezni a hazai közönségnek.